2013. július 14., vasárnap

Nemek, vélemények és sztereotípiák (Variálós vasárnap #4)


















Mindig érdekes ha a férfiak szemszögéből vizsgáljuk magunkat, hiszen minden nő tetszeni akar, csakhogy elsősorban nem másoknak, hanem önmagának. Függetlenül attól, mit mondunk, él a fejünkben egy kép arról, mitől nő a nő. Ha lefogy néhány kilót, ha türelmesebb a gyerekekhez, esetleg szebben sminkel. Mert sok az ellenég, mégpedig a többi nő, akik karcsúbbak, szebb ruhákba, cipőkbe járnak. És persze itt vannak a férfiak is, akinek szintén van egy képe arról, milyenek is vagyunk. Ami persze köszönő viszonyban sincs a valósággal.
No és a férfiak mitől lesznek férfiak? Mert hogy magas elvárásokat támasztunk velük szemben, de be kell látnunk, hogy nem a könyvek ideáljai rohangálnak az utcákon. Ha találunk egy értelmes, okos példányt, aki mind mentálisan, mind fizikailag kielégítőnek tűnik, szerencsésebbek vagyunk, mint az átlag.
Nem követelünk esetleg túl sokat? És ők? Ők nem valami bomba álomképre vágynak, olyanra, aki nem létezik?

Fura, de tapasztalataim szerint azok a férfiak, akik érzelmeket táplálnak párjuk iránt, sokkal jobban képesek elfogadni a másik hibáit, tolerálni a különcségeit, mint a nők. Mert amikor a rózsaszín köd felszáll, bizony hajlamosak vagyunk olyasmiért zsörtölődni, amiért azelőtt soha sem, a széthagyott ruhákért, hogy még  a mosogatóba sem képes bepakolni, ráadásul csupa morzsa a konyha, pedig csak egy szelet kenyeret vágott le és a többi. Persze, ez mind függ az adott egyén természetétől is, de vajon ezek mennyiben rögzült viselkedések, és mennyiben tanultak?

2013. július 9., kedd

Teaser kedd #50




















Az eheti könyvem eszméletlen szuper! Nem az ő hibája, hogy ugyan már kedden átvettem, de csak csütörtökön kezdtem el hordani magammal, azonban vasárnapig esélyem sem volt beleolvasni, és akkor is csak utazás közben. Nos, ehhez képest már 240 oldal megvan a 581-ből. Miért? Mert zseniális. Utálom, amikor be kell csuknom. Gyalog járok dolgozni, de egy emeletet feljövök lifttel, hogy addig is olvashassak 1-2 oldalt. Már amikor nincs társaságom, mint pl. ma volt. Nem mondom, hogy zavart a kollegina, mert kedves is, meg minden, de... Felzaklat, ha nem olvashatok.

Az ötletet Andie oldaláról hoztam. Az a lényege, hogy megosztok két random módon választott mondatot abból a könyvből, amit éppen olvasok.
Ha valaki kedvet kap, nyugodt szívvel csatlakozhat. A Könyvek Háborúja blogon gyarapodik tovább a lista a lelkes féliratkozókkal.
Amit tenned kell:
- kapj kézbe egy könyvet;
- üsd fel valahol;
- válassz ki két mondatot (a rábökős technika éppen megfelel), de ha lehet ne nevezd meg közben a gyilkost;
- és tüntesd fel a könyv címét, íróját.

Heti kettes:

- Úgy érti, azon kívül, hogy lopott marsi csatahajóval jöttünk ide, uram?  - érdeklődött Naomi
- Úgy érted, hogy a minden szükséges engedéllyel rendelkező gázszállítónkkal, amelynek a papírjai és a nyilvántartásban szereplő adatai azt igazolják, hogy minden szükséges engedéllyel rendelkezik? - válaszolta egy mosoly kíséretében Holden.

James S. A. Corey: Leviatán ébredése

2013. július 8., hétfő

Könyves Álompasik Párbaja 2013 - A top 16













Kiderült végre, hogy ki az a 16 férfi karakter, akikre a legtöbben szavaztak. Bár bevallom én egy kicsit csalódott vagyok, megint túltengenek a paraizés fickók, ebből következően egy csomót nem is ismerek, és hogy Mr. Szürke hogy jutott be, na az is rejtély, de hiába, a többség akarata szent.

És íme a 16 alfahím:

- Jace (A Végzet ereklyéi)
- Cortez (Szent Johanna Gimi)
- Travis (Gyönyörű Sorscsapás)
- Folt (Csitt, Csitt)
- Will (Pokoli szerkezetek)
- Barrons (Tündérkrónikák)
- Gideon (Időtlen szerelem)
- Magnus (A Végzet ereklyéi/Pokoli szerkezetek)
- Ryodan (Tündérkrónikák/Dani O’Malley krónikák)
- Carlos (Perfect Chemistry)
- Étienne (Anna és a francia csók)
- Lucas (Easy-Egyszeregy) 
- Christian Grey (Árnyalat) 
- Daemon (Lux)
- Jem (Pokoli szerkezetek)
- Ash (Vastündérek)

A srácok ilyen párosításban küzdenek majd az első körben: 
 
  • Barrons(Tündérkrónikák) vs Christian Grey (Árnyalat trilógia) - július 15-16 (0:00 – 23:59)  
  • Folt (Csitt, Csitt) vs Jem (Pokoli szerkezetek) - július 16-17 (0:00 – 23:59)  
  • Jace (A Végzet ereklyéi) vs Cortez (Szent Johanna Gimi) - július 17-18 (0:00 – 23:59)  
  • Will (Pokoli szerkezetek) vs Ash (Vastündérek) - július 18-19 (0:00 – 23:59)  
  • Lucas (Easy-Egyszeregy) vs Magnus (A Végzet ereklyéi/Pokoli szerkezetek) - július 19-20 (0:00 – 23:59)   
  • Gideon (Időtlen szerelem) vs Étienne (Anna és a francia csók) - július 20- 21 (0:00 – 23:59)  
  • Travis (Gyönyörű Sorscsapás) vs Carlos (Perfect Chemistry) - július 21-22 (0:00 – 23:59)  
  • Ryodan (Dani O’Malley krónikák) vs Daemon (Lux) július 22-23 (0:00 – 23:59)

A szabályok némileg módosultak. Itt olvashattok róluk bővebben. 


És természetesen ezúttal is lesz nyeremény:

A bejegyzés megosztói között (amit kommentben tessék jelezni és szúrópróbaszerűen ellenőrizni is fogom) kisorsolok egy maximum 4,000 forintos tetszőleges könyvet (a nyertes nevezi meg, mit szeretne), enyém a postázási költség is, sőt, ha valaki angol nyelvű könyvet kérne, az is megoldható.
Minél több bejegyzést oszt meg valaki, annál többször kerül a kalapba, de posztonként csak egyszer számolom a hozzászólókat.
Sorsolás az utolsó forduló eredményhirdetése után várható! 

Szóval tessék megosztani, hozzászólásban jelölni ennek a tényét, no meg játszani, játszani, játszani! De csak 15-étől. ;)

A játékban résztvevő blogok listája: 

 (aktív linkek, kattintással működnek)

1.      Könyvek Háborúja
2.      A végzet ereklyéi
3.      Dream World
4.      Napi falat
5.      Lylia Bloom
6.      Nem harap a 
7.      Macooka könyvese
10.  Manga olvas
14.  Reelka' view


2013. július 7., vasárnap

Két dolog határtalan (Variálós vasárnap #3)


Bizonyára sokan ismeritek Albert Einstein egyik elhíresült mondását: "Csak két dolog végtelen: a világegyetem és az emberi hülyeség. De a világegyetemben nem vagyok olyan biztos."
Nos, ezenkívül is rengeteg bölcsességet köszönhetünk neki, de ez speciel olyasmi, ami mostanában folyton eszembe jut. Az emberek el is követnek ennek érdekében mindent, úgyhogy bár nem szándékosan tettem, észrevettem hogy az elmúlt két vasárnapon kvázi provokáltam. Tehát arra gondoltam, miért ne legyen ebből egy új rovat? Vagyis ez már egy meglévő rovat, csak én kapcsoltam kicsit későn. Különben is rég szeretnék indítani a Teaser kedd után még egyet, és bár könyves vonalon gondolkodtam, miért is ne lehetne ez a téma teljesen más?! Elvégre nem vagyok könyves blogger!

Ugyan még mindig nem szándékozom egyetemes lelkiismeretté előlépni, mégis úgy gondoltam, hogy  vasárnaponként megosztom veletek azokat a dolgokat, amik a hét közben elgondolkodtattak, és szerintem, mert ez természetesen szubjektív, többet érnek egy gyors bejegyzésnél. Lehetne éppen vitázni róluk,  bár tartok tőle, nem lesz rá jelentkező, de én azért itt vagyok, vagyis most éppen nem, de este igen és szeretettel látok mindenkit.
Azt azért nem ingérem meg, hogy minden héten jön egy friss téma. Mondjuk inkább úgy: akkor írom, ha kedvem van Variálós vasárnap.

És akkor jöjjön az eheti eszmefuttatásom!

2013. július 6., szombat

A félelmeink olyan történetek, amelyeket önmagunknak mesélünk #4 - a nyomozó


- Ki kellett volna húznom a telefont.
- Miért ismerős ez nekem?
- Mert vagy ezerszer elmondtam az elmúlt héten. Szabadságon voltam...
- Csak voltál. - Örök derűs társa beletúrt hajába, majd a mozdulat meghosszabbításaként kivette a cigit a szájából és elnyomta.  Rámosolygott, és halk nyögés kíséretében felállt. - Szedd össze magad Arden Areli Aric Aylward! Ha én meg tudtam jegyezni a neved, akkor te is el tudod kapni, ezt a rohadékot.
- Mintha egy szinten lenne a kettő!
- Már megbocsásson uraságod, de arra kíváncsi lennék, mikor tanulta meg kiejteni önnön nevét.
- Voltam vagy kettő.
- Na, nekem csak fél évre volt szükségem, szóval irány a kihallgató!
Elmosolyodva elindult a mutatott irányba. Az elmúlt időszakban többször elátkozta azt a döntését, hogy csak reggel indulnak nyaralni. Caron, a felesége maga csomagolt be, a gyerekek pedig izgatottak voltak az éjszakai repülés gondolatától. Jennie egész nap vihogva rohangált körbe-körbe, bátya, Neal csak a szemét forgatta miatta, így leplezve a saját lelkesedését. Igen kevés sikerrel. Csak aztán késő délutánra Caron ismét rosszul lett, és végre eszébe jutott, hogy nála soha nem reggel érkeznek a gyermekvárás kevésbé örömteli mellékhatásai, hanem inkább délután és este. Áttetette a jegyeket a következő nap délelőttjére, de természetesen ő már nem utazhatott el.

Olyan ártatlanul kezdődött minden. Lefeküdtek este, talán éjfél múlt néhány perccel, mire Car végre elaludt, és már éppen követte volna a példáját, amikor halkan kopogtattak a hálószoba ajtaján.
- Uram! Bocsásson meg, de telefonja van.
- Köszönöm, Thimoty!

2013. július 5., péntek

Napi uff

Gondolkodom róla már pár napja, de nem bírom megállni, hogy ne mondjak valamit. Persze valószínűleg senkit nem fog meghatni, és nyilvánvalóan nem közérdeklődésre számot tartó tény, de engem zavar, tehát megírom.
Második hete már, hogy változtattam kicsit az étrendemen, aminek hatását az elmúlt héten kezdtem érezni. Frissebb vagyok napközben, jobban és többet alszom, könnyebben ébredek. Sőt, sokszor az óra előtt felébredek egy-két perccel. Ilyen nem volt már... nos nagyjából nem történt még sohasem. És mivel időben indulok, ismét gyalog járok dolgozni. Mert csak, csak mert. Jól esik sétával kezdeni a napot, fél óra alatt bent vagyok és jobban érzem magam tőle.

Na, most jön az uff! Azt már megszoktam, hogy egy szakaszon kerülgetnem kell a biciklistákat, mert a keskeny járdán közlekednek, és többször majdnem kerék alá sétáltam, ugyanis én balgaságomnak hátul nincs szeme. Az sem gáz, hogy az aluljáróban döglesztő meleg van, és ahogy feljövők, az ottani húsbolt szellőzőjéből jövő szagtól majdnem minden esetben felfordul a gyomrom. Hozzá tartozik az élethez, ahogyan más élmények is, és különben is kárpótolt mindenért az a rövid szakasz, amikor is a járdát két oldalról gyönyörű dús bokrok veszik közre. Rendszerint alig érzékelek valamit a sövényen kívüli zajos autóforgalomból vagy  a lakótelep nyüzsgéséből. Szépnek és kellemesnek találtam. Tavasszal finom illata volt a virágzás miatt, de most is gyönyörű zölden omlott az útra. Biztosan ez volt a baj, mert az amúgy széles járda egyharmadát kivonta a forgalomból.

Engem ez sem zavart, ha jöttek szemből, hát félreálltam. Harsogó élet a város forgatagában. Lestem már ott gyíkocskákat, érdekes pókot, rovarokat. De jelenleg nem tehetem. Ocsmány, kopasz és...
Látom, hogy néhány vessző végén már sarjad az új zöld, de akkor majd megint levágják. Gondolom, mert túl nagy és bohókás. Minden reggel elszomorodom az új látványától. Eleve lehetett volna kicsit még beljebb ültetni a bokrokat, akkor nem lógott volna a járdára, de ez jelenleg ugye nem opció.Csak azt nem értem, amikor megtervezték az egészet, erre miért nem gondoltak?

A másik oldalon tegnap kaszálták le a térdig érő, felmagzott és megsárgult füvet. A toklászok lengtek mint egy mini búzatábla, és ezzel a kopaszsággal együtt rémesen lehangoló látványt nyújtottak. Most sem sokkal jobb, mert a fű színe továbbra is fonnyadt szalmára hasonlít.
Tudom, megint csak nekem probléma, és igen, azt is tudom, hogy vannak ennél fontosabb problémák is az életben, csakhogy engem ez minden áldott nap boldoggá tett, és aki nem tud ilyen apróságoknak örülni, az idővel képtelené válik másra is. Szóval uff!
Kérem vissza a zöldet!

2013. július 4., csütörtök

Kevin Hearne: Tricked (The Iron Druid Chronicles 4.)

Kevin Hearne a felnőtt urban fantasy istenkirálya, vagy mi... Mostanában egy kicsit el vagyok szállva, ha  a kedvenc sorozataim kerülnek szóba, így most megfogadtam hogy teljesen tárgyilagos leszek(nem valószínű) és reális(na,ez viszont biztos). Így aztán már az elején beismerem, hogy ez a kötet, bár még mindig fantasztikus volt, koránt sem olyan jó, mint az előző. De ne rohanjunk ennyire előre...

Atticus előző küldetése sikeres volt, ez miatt viszont a nyomában számos mennydörgés isten liheg. Bosszút akarnak állni, tehát ideje új életet kezdenie Oberonnal és Granuaile-lel közösen. Ehhez azonban előbb meg kell halnia. A kedves druida nem egy ijedős ember, minden további nélkül hajlandó elhalálozni, amihez némi segítségre van szüksége. Meg is kapja Coyote -tól  a navahók szélhámos istenétől. Csak hát ugye semmit nem adnak ingyen, és Atticus hamarosan rádöbben, van az az ár, amit talán nem érdemes megfizetni. 

A történet a szokásos módon ezres fordulattal kezdődik, ami minimum elvárás ha Kevin Hearne-ről beszélünk. Ezúttal is vicces, szórakoztató, izgalmas. Ezzel továbbra sincs baj. Hogy akkor mivel? Nos, ez tipikusan egy "tudtam, tudtam, de nem számítottam rá" helyzet. Ugyanis tudtam, hogy a könyvek 3x3-as felbontásba készültek. Azaz három rész egy trilógia, ami azt jelenti, hogy ez, a negyedik már egy újabb kezdő kötet, mégsem kapcsoltam össze. Különösen igaz ez a harmadik könyv tükrében, mert azt vártam, hogy majd onnan folytatódik a történet.
Ehelyett új helyszín, új szituáció és ez egy picit megkavart. Amúgy sem vagyok otthon a navahó hitvilágban. Még annyira sem, mint más vallások esetén, így aztán minden teljesen idegen volt.

2013. július 3., szerda

Tóth Krisztina: Akvárium

Bevallom, hogy az Akváriumot megelőzően még semmit sem olvastam Tóth Krisztinától, akiről csupán annyit tudtam, hogy egyebek mellett gyermekverseket is ír. Bevallom, mert ezentúl ez bizony másként lesz. A könyvet a tartalma alapján választottam, amire a barátnőm azt mondta: „Hát nem fogsz megszakadni a nevetéstől.” Ezt magamtól is sejtettem, de azt már nem, hogy a folyamatosan egymásba fűzött, sokszor érzelemmentesen tálalt mondatok iróniája időről időre megmosolyogtat. Tette mindezt azért, mert egy olyan időszak és a benne élők korképe, amit bár nem ismertem személyesen, sokat hallottam róla. Én a kommunizmus végén nevelkedtem, amikor már nem volt minden annyira szélsőséges, bár közel sem volt olyan szabad, mint most. Mindenesetre csendesen el lehetett járni templomba is, és többé nem fordulhatott az elő, hogy az ember esküvői tanúja – a párttitkár – bajuszt ragasztott magának, csakhogy ne ismerjék fel. A hatvanas években az egyik nagynénémék esküvőjén megtörtént ez a bizarr jelenet, amiből később már a rádiókabarékban hallhattunk, a családi legendárium azonban őrizni fogja még egy jó darabig.

Az ötvenes évek Magyarországa még nem heverte ki a második világháborút, a sebek túl mélyek, de az élet bizony megy tovább. Klárimama nem találja a helyét, de ez mindig is így volt, mert a néni kicsit furcsa, így amikor nem képes gondoskodni a lányáról, intézetbe kerül. Onnan veszi magához Edit néni, aki férjével és a koncentrációs tábort megjárt, enyhén szellemi fogyatékos testvérével él egy pici szoba-konyhában. A körfolyosós régi házat folyton átjárja a készülő ételek és a macskavizelet szaga, külön tér nem jut senkinek, a WC is a folyosó végén van, de a nagy szegénység ellenére a kuporgatás miatt jut ételre és még egy alvóbabára is. Vera és nevelőszülei élete nem rózsás, a változó világban azonban legalább ott vannak ők egymásnak.

2013. július 2., kedd

Teaser kedd #49

















Igen, megint ez a kép, de a sorozathoz egyszerűen ez passzol a leginkább. És igen, megint Atticus van porondon. Muszáj belehúzni, mert hónap végén érkezik a hatodik rész, és én még csak a negyediknél tartok. Hát élet ez?! Igen, és nem is rossz, de azért próbálkozom. Az csak nem bűn?!

Az ötletet Andie oldaláról hoztam. Az a lényege, hogy megosztok két random módon választott mondatot abból a könyvből, amit éppen olvasok.
Ha valaki kedvet kap, nyugodt szívvel csatlakozhat. A Könyvek Háborúja blogon gyarapodik tovább a lista a lelkes féliratkozókkal.
Amit tenned kell:
- kapj kézbe egy könyvet;
- üsd fel valahol;
- válassz ki két mondatot (a rábökős technika éppen megfelel), de ha lehet ne nevezd meg közben a gyilkost;
- és tüntesd fel a könyv címét, íróját.


Heti ízelítő:

" And maybe over here we have a nice stab wound. And, I don't know, maybe there's a few more back over here."

Kevin Hearne: Tricked
 

2013. július 1., hétfő

Elmélkedő bajok (Variálós vasárnap #2)

















Akik rendszeresen olvasnak, azok tudják, hogy időnként szabadjára engedem a lelkiismeretemet és olyan témákkal szórakoztatom az olvasóimat, mint az átplasztikázás, vagy a nyolcévesek botoxolása,  a mindennapi hősök áldozat hozatalai és harcai, és persze azokkal is, akik a végén feladták. Teszem ezt azért, mert engem érdekel a téma, mert bennem megmozgatott valamit. Túlnyomórészben dühöt és fájdalmat, nem ritkán sírok miattuk, mint egy csecsemő, bár az első összeállítás esetében csak azt tudtam hajtogatni: Te jó ég! Nem szeretnék az emberiség lelkiismerete lenni, sem nem tisztem, sem nem feladatom, de ha csak egy embert elértem ezekkel a bejegyzésekkel, számomra már megérte.

Nem vagyok egy aktivista alkat, nem járok tüntetni és nem jellemző az sem, hogy forró teát osztanék a téli menetelőknek, de azért meglepően sok dologgal tudok azonosulni. És mivel sosem tartottam magam csak könyvbloggernek, semmi sem akadályoz meg abban, hogy ezeket megosszam másokkal is.

Tegnap délután belefutottam egy videóba, amin egy tizenéves fiatalember beszélt a depresszióról úgy általában, és a saját betegségéről kicsit konkrétabban. Mert ugye minden nézőpont kérdése. Elmesélte, hogy olyan, mintha két különböző életet élt volna. Az első az, amit mindenki látott. Ha megkérdezzük a szüleit, ki is ő, biztosan elmesélik azokat a dolgokat, amik jellemzik őt, amik a külső szemlélőnek is látszódnak: egy barát, a fia és a testvére valakinek, egy stand up komikus és egy tinédzser.  Mindenki, még ő maga is ezt mondaná magáról, mert nagy részben ettől lesz az, aki, és még csak nem is hazudna, de nem lenne teljesen őszinte sem. Mert az az igazság, hogy létezik egy másfajta élete. Egy olyan, amit senki sem lát, ami benne van. Depresszióban szenved. 
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...