2018. december 31., hétfő

Viszlát 2018! Nem állítom, hogy hiányozni fogsz.

Még január első hetében megfogalmazódott bennem, hogy bár ez egy új év, mégis ugyanaz a szar, és benne ugyanazok a kretének. Kétségkívül nem voltam túl költői hangulatban, de határozottan így éreztem. Na, ennyit az éj év új esélyeiről, részemről zárható 2018, és ugorhatunk is 2019-re. Sajnos erre további 360 napot kellett várnom.

Ahogy ebből sejthető, nem a legfényesebb időszakomon vagyok túl, és hogy rátérjek a bloggal kapcsolatos dolgokra, korán jött az olvasói válság is. Bár a januári könyvek alapján nem mondanátok meg, valójában már a hónap közepétől erősen küzdöttem, hogy az olvasás vonalán maradjak, és áprilisra tetőzött ez az állapot. Az Iron Druid Chronicles befejező része majd egy hónapig tartott, a Talented Mr. Ripley kis híján három hétig. Április és május nem hozott itthoni olvasást, kizárólag utazás közben lapozgattam, és ha olyan sokan voltak a villamoson, hogy a könyvemet sem tudtam kinyitni, akkor ott sem. Volt, hogy napokig nem nyitottam ki a könyvet, aztán pedig maximum 10 oldalt haladtam a következőkben.

Bátran mondhatjuk, nem álltam jól. Több könyvbe kezdtem bele és tettem félre mint az megszokott, és nem találtam egy darabot sem, ami lekötött volna. Aztán augusztusban történt valami fura, próbáltam behozni a lemaradásomat a Popkult, csajok, satöbbi podcastjainak visszahallgatásában, és eljutottam a 113. epizód-ig. Megjött a kedvem Alan Cumming könyvéhez, csakhogy ha megrendelem, az több hét, viszont hangoskönyvben azonnal elérhető volt. A Not My Father's Son volt az első a sorban, amit aztán több angol nyelvű társa követett.

Rájöttem, hogy nem arról van szó, nem szeretnék jó könyveket olvasni, sokkal inkább arról, hogy nincs türelmem órákat ülni egy helyben, miközben annyi más dolgot is csinálhatnék. Ebben a formában viszont hallgathatom őket mosogatás, felmosás, portőrlés közben, és akkor is, amikor a villamoson nincs elég hely kinyitni egy könyvet. Illetve olyankor is, amikor egyáltalán nincs kedven kinyitni egy könyvet. Szerelem volt elsőre, mintha színházi közvetítést vagy rádiójátékot hallgatnék. Vannak köztük jobb és gyengébb darabok, de ha az ember lánya rákap az ízére, nem tud velük leállni. Angolszász területeken szinte mindenhez lehet találni audio formátumot, ami elképesztően klassz.

Ennek folyományaként az év második felében nem vettem egy darab könyvet sem, és ha figyelembe veszem, hogy közben eladtam nagyjából 50 darabot, határozottan jól állok abban a törekvésemben, miszerint kevesebb könyv jön be, mint amennyi ki. A polcaim még mindig teli vannak, de ez akkor is biztató kezdet.

Idén próbáltam nem csak a kedvenceimre fókuszálni, így aztán lazítottam a saját szabályaimon, és néhány romantikus darab is terítékre került. Egyelőre nem mondom, hogy nagy sikerrel. Megismerkedtem a m/m darabokkal a klasszikus felállás mellett is, és bevallom, találtam köztük olyat is, ami szórakoztató volt, főként a pergő párbeszédek miatt. Ilyen volt például a Fake Out, de alapvetően mindegyik ugyanazokra a sablonokra épít, és jelenleg mindig kétséges, kedvelem-e. Ennek ellenére, talán mert határozottan öregszem, nem adtam fel, hogy a kedvenc klasszikusaim mellé találjak valami hasonlóan felüdítőt.

Az olvasási válságom mellé egy írói is társult. Ehhez persze hozzátartozik az is, hogy amikor lett volna kedvem, nem volt gépem, viszont mire megoldottam ezt a problémát, addigra elment a kedvem. Azért született néhány variálós vasárnap, és négy újabb felolvasó is. Ezeknek őszintén örülök, mert mindkét rovatot nagyon szeretem. Igazság szerint jobban élveztem mint bármi mást, így megfordult a fejemben, hogy létrehozok egy on-line magazint, amiben szinte csak ilyesmikkel foglalkoznék. A gondolat jó volt, de nem lett belőle semmi.

Ahogy látom, kész csoda, hogy összehoztam 51 könyvélményt, amiből 44 volt angol nyelvű, és 29 audiobook. Folytattam néhány sorozatot, belekezdtem újakba, néhányat folytatni fogok, másokat pedig nem. Ismételtem párszor, mert felolvasva újnak hatott minden ismert történet, és bár arról fogalmam sincs, mit hoz 2019, viszont az biztosnak látszik, hogy egy darabig maradok ezen a vonalon. Nektek pedig mindezektől függetlenül kívánok nagyon boldog új esztendőd!

A 2018-ban olvasott könyvek listája:
  1. Stephanie Garber: Caraval (Caraval #1)
  2. Gabriel García Márquez: Szerelem a kolera idején;
  3. Charlie N. Holmberg: The Glass Magician (The Paper Magician Trilogy, #2)
  4. Charlie N. Holmberg: The Master Magician (The Paper Magician Trilogy #3)
  5. J.K. Rowling: Harry Potter and the Prisoner of Azkaban (Harry Potter #3);
  6. Alan Bradley: A halott madarak nem énekelnek (Flavia de Luce #6);
  7. Murakami Haruki: Hallgasd ​a szél dalát! / Flipper, 1973;
  8. André Aciman: Szólíts a neveden;
  9. Mitch Albom: Tuesdays with Morrie
  10. Benedict Jacka: Taken (Alex Verus #3)
  11. Rick Riordan: For Magnus Chase: Hotel Valhalla, Guide to the Norse Worlds (Magnus Chase and the Gods of Asgard); 
  12. James Patterson: Along Came a Spider (Alex Cross #1)
  13. Gail Honeyman: Eleanor Oliphant is Completely Fine;
  14. Jordanna Max Brodsky: Olympus Bound (Olympus Bound #3)
  15. Hegyi Zoltán Imre: Shizoo;
  16. Kevin Hearne: Scourged (The Iron Druid Chronicles #9)
  17. Kiss Judit – Szebeni Péter (szerk.): Tya;
  18. Jill Twiss, Marlon Bundo (Inspiration), E.G. Keller (Illustrator): A Day in the Life of Marlon Bundo; 
  19. Patricia Highsmith: Talented Mr. Ripley (Ripley #1)
  20. Fiona Cummins: Rattle (The Bone Collector #1)
  21. Carl Zuckmayer: Farsangéji gyónás;
  22. Rick Riordan: The Ship of the Dead (Magnus Chase and the Gods of Asgard #3)
  23. Alan Cumming: Not My Father's Son
  24. J.K. Rowling: Harry Potter and the Prisoner of Azkaban (Harry Potter #3 - Stephen Fry);  
  25. James Patterson: 1st to Die (Women's Murder Club #1); 
  26. Jonathan Stroud: The Screaming Staircase (Lockwood & Co. #1);
  27. James Patterson: Kiss the Girls (Alex Cross #2); 
  28. Jeff Lindsay: Darkly Dreaming Dexter (Dexter #1); 
  29. Christopher Moore: A Dirty Job (Grim Reaper #1)
  30. C.J. Tudor: The Chalk Man; 
  31. Bill Clinton, James Patterson: The President Is Missing; 
  32. Stephenie Meyer: Life and Death: Twilight Reimagined; 
  33. Jeaniene Frost: Shades of Wicked (Night Rebel #1)
  34. Jeaniene Frost: Once Burned (Night Prince #1); 
  35. Jeaniene Frost: Twice Tempted (Night Prince #2); 
  36. Barry Lyga: I Hunt Killers (I Hunt Killers #1); 
  37. E.L. James: Grey (Fifty Shades as Told by Christian #1); 
  38. Alan Bradley: As Chimney Sweepers Come to Dust (Flavia de Luce #7)
  39. Cole McCade: His Cocky Valet (Undue Arrogance #1); 
  40. Elle Kennedy: The Deal (Off-Campus #1); 
  41. Gail Carriger: Soulless (Parasol Protectorate #1)
  42. R.J. Scott Love Happens Anyway; 
  43. Annabeth Albert: Better Not Pout; 
  44. Kevin Hearne: A Plague of Giants (Seven Kennings #1); 
  45. Kathy Reichs: Grave Secrets (Temperance Brennan #5); 
  46. Alan Bradley Thrice the Brinded Cat Hath Mew'd (Flavia de Luce #8)
  47. Charlaine Harris: Last Scene Alive (Aurora Teagarden #7)
  48. Charlaine Harris: Poppy Done to Death (Aurora Teagarden #8)
  49. Eden Finley: Fake Out (Fake Boyfriend #1)
  50. Jim Butcher Fool Moon (The Dresden Files, #2); 
Upsz! Az év utolsó könyve teljesen lemaradt a listáról, és így nem is számoltam be sehova...

13 megjegyzés:

  1. Legszívesebben kitörölném a fejemből 2018-at, na, de majd 2019. :D

    Azért ez az 51 olvasási válsághoz képest nagyon jó. :) Nekem nem volt (vagy csak egy rövid időre), mégse lett ennyi. Persze, a hangoskönyv sokat tud segíteni. :)

    Boldog új évet, találkozunk jövőre. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Juhé, 2019! Bár eddig nem érzek változást... :D

      Igen, amikor rájöttem, hogy csak nincs türelmem olvasni, akkor jöttek a hangoskönyvek, és tartanak azóta is. Különben szerintem semmit nem olvastam volna az év második felében :D

      Boldogot neked is! :*

      Törlés
  2. tényleg jó az 51, nekem olvasási válság nélkül szokott nem sokkal több lenni.:))

    búék, és hátha a következő év jobb lesz mindenkinek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nálam az 50-es szám, az utóbbi éveket nézve már nagy teljesítmény, de kaptam kis segítséget, ami könnyítette a helyzetet. :)

      B.Ú.É.K! És legyen úgy! :)

      Törlés
  3. Válaszok
    1. Köszönöm szépen, Andi! Neked is csak ezt kívánhatom! :*

      Törlés
  4. Sajnálom, hogy ilyen éved volt, remélem a következő sokkal jobb lesz! :* Mindenesetre az első mondatod akármilyen regény, vagy film kezdéséhez pompázatos lenne! :)
    A hangoskönyvet irtó szuperek, erre én is rájöttem már, amikor nincs kedv meg idő leülni a könyvekkel, akkor is tud az ember meséltetni így magának. ;) Altatónak sem utolsók! És a házimunkát is könnyebben és gyorsabban elvégzem velük. ;)
    Tényleg nagyon sokat olvastál ahhoz képest, hogy olvasási válságod volt! :O Remélem akadtam köztük jók és még jobbak is, és csak kevés rossz. :) Minden jót neked az új évre! :*

    VálaszTörlés
  5. Fú! Akkor ezt az első mondatot elteszem arra az időre, mikor a világhírű bestselleremet nem tudom elkezdeni. Mert hogy mindig az a legnehezebb ;) És őszintén remélem, nem ezzel fogom kezdeni a 2019-es posztomat... :D

    A hangoskönyvek zsenik, de komolyan. Megmentették a haldokló és betűért szomjazó elmémet ;) Akadt 1-2 zseniális, és néhány jobb is, de voltak gyengécskék is. Felemás év volt, volt, ami a listába sem került, mert félbehagytam, főleg romantikus vonalon. Még hallgatva is pocsék volt :D. Köszönöm, neked is, drága Pupi! :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na igen, egy vacak könyvön nem segít egy jó felolvasás. ;)

      Törlés
  6. Boldog új évet kívánok én is neked!
    Az 51 könyv szerintem is szuper, főleg ha még olvasási válsággal is küzdöttél! Remélem 2019 minden szempontból jobb lesz!!
    A hangoskönyvekre tök jó, hogy rátaláltál - nekem meg te vagy a hősöm ebből a szempontból, hogy angolul hallgatod őket! Nyelvgyakorlás szempontjából nekem is rá kéne vennem magam, csak félek, hogy nem érteném teljesen.

    VálaszTörlés
  7. Akkor körbe hősködtük magunkat! ;) Nem tudom, olvastál, vagy hallgattál-e már korábban, de olyasmivel érdemes kezdeni, amit már olvastál, így ha nem is értesz belőle mindent, elkapsz egy-egy részt, amit ismersz, tudod, hol tartasz. :) És persze nem cél a tökéletes értés, egy jó 75-85%-os megértéssel már abszolút megvan az élmény. Drukkolok! ;)
    A szövegértésem különben egészen jó, csak beszélni nem tudok... De minden nem lehet tökéletes! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egy kis Harry Potterrel kellene akkor kezdenem, azt magyarul sokszor újraolvastam; angolul még sosem :)
      Köszönöm!

      Törlés
    2. Úgy látszik, akkor megvan a tökéletes jelölt. ;)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...