Gail Carriger: Soulless (Parasol Protectorate #1) - Lélektelen

Nos, ezt a könyvet is a tavalyi romantika iránti fellángolásnak köszönhetem. Borzasztó sok dolgot vonzott be az életembe a korfontzónám tágítása, több kevesebb sikerrel, viszont ezen már aligha lehet segíteni. Bloggerinák ajánlották olvasásra, mert hogy szórakoztató, és elviselhető benne a romantika, no és paraizés is, meg nem is. Hát, nem mondanám, hogy ráharaptam, viszont az egységes álláspont megfogott, így hát belevágtam.

Alexia ​Tarabotti okolhatná apját is helyzetéért, vagy legalább azért, amiért rá ütött. Az olasz felmenő sötét, göndör haját, karamell bőrét és tekintélyes orrát örökölte, de mindennek a tetejében még lélekkel sem rendelkezik. Ez némileg hazavágja az ember társadalmi életét, így nem csoda, ha vénlány. Amikor egy éhes vámpír, aki meglepően udvarias, megtámadja, jogos önvédelem közben megoldja a problémát. Ez azonban felkelti sokak érdeklődését, többek között Lord Macconét is, aki mint vérfarkas, és mint Viktória királynő szolgája, eltökéli, hogy kideríti mi az igazság. Hogy közben vámpírok tűnnek el, majd fel, már csak hab a tortán. Alexia lélektelenségének okán az első számú gyanúsítottjává válik a London szerte megszaporodó különös eseteknek, így nem sok választása marad, ki kell derítenie az igazságot.    

A lélektelenségnek akadnak hátrányai és előnyei  egyaránt, így aztán a mérleg nyelve mondhatni kiegyensúlyozott, azonban Alexia temperamentumos természetének korábban csak a hátrányát érezte. A családja, akik semmit sem tudnak a fiatal nő betöltött helyéről a természetfeletti világban, rosszallásukat fejezik ki számos cselekedete miatt, és az anyja, a folyton mindenbe beavatkozó talpig úrhölgy, mostanra szinte teljesen feladta a reményt lánya kiházasítására.

Az érintett személynek eközben kisebb gondja is nagyobb annál, hogy ezért aggódjon. Örökőlt hiányának okán veszélyt jelent a természetfeletti lényekre, és nem telik el sok idő, míg mindenki ujjal kezd rá mutogatni, olyan bűnökért, amiket nem követett el. Nem igen bízik Conall Macconban, és a nyomozásában, szóval saját kapcsolatait felhasználva, független attól, mit is gondol róla a viktoriánus Anglia, nekivág az ismeretlen kalandnak. S miközben a dolgok valahogy zajlanka és bonyolódnak a saját jogukon, az is kiderül a határozott természetnek is akadnak előnyei.

Jóllehet koránt sem olyan ildomos, ahogy anyja elvárná, de Maccon sem egy talpig úriember, még akkor sem, ha Lord. A vonzalom szinte kézzel tapintható köztünk, amiknek megpróbálnak makacsul ellenállni. A vámpírok közben meg nyomtalanul el-el tűnnek, máshol meg totál váratlanul és önkontroll nélkül újak tűnnek fel, dolog akad bőven, az idő pedig egyre fogy.

A Lélektelen szinte az elejétől fogva ezerre pörög, izgalmas és vicces egyszerre. A humor sokszor ironikus, pont nekem való felhanggal, a karakterek érdekesek, és igen, van történet. A szerelmi szál folyamatosan jelen van, de nem a történet hátrányára, nem nyom el semmit. Látszik, merre tartunk, és néhány dolog nem lepett meg annak ellenére sem, hogy Carriger minden bizonnyal annak szánta, de ezt nem rovom fel hibának. És határozott plusz pont jár Emily Gray narrálásáért, tökéletes választás.

Magam lepődtem meg, amiért valóban szórakoztatónak és könnyednek találtam a történetet. Sőt meglehetős boldogsággal töltött el, hogy Alexia személyében olyan főhősnőt üdvözölhettem, aki nem idegesített halálba, vagyis hogy egyáltalán nem idegesített. Ez az utóbbi évtizedben majdnem hogy ritkaság számba megy, no de végül is van még ott, ahonnan ez jött, lehet, a véleményem később megváltozik...

Ezek a típusú fantasyk jól körülhatárolható sablonokkal rendelkeznek, és ezekből néhány itt is megjelenik, viszont amit pluszban találhatunk, az az eredetiség. A világteremtés és a kor egyaránt érdekes, a sztori szórakoztató, nem unatkoztam rajta egy percet sem. Annyira nem, hogy folytatásért kiált! Sajnálatos módon azonban, mivel egy régebbi sorozat bevezető kötetéről beszélünk, belefutottam egy spoilerbe, és most kicsit tanácstalan vagyok. Erősen gondolkodom a lehetőségeken, azonban a történet ezen pontján nem zárok ki semmit.

9/10