Az agyaló agy, avagy az elterelt gondolatok (Variálós vasárnap #9)

Annyira jól kitaláltam miről fogok ma írni, erre reggel belefutottam egy TED videóba, majd egy beszélgetésbe a facebookon, és az egész ment a levesbe. Ugyanis muszáj azon a vonalon tovább gondolkodom.
A téma az információ feldolgozás, ezen belül is a tudatos figyelem irányítás és a tudatalatti észlelés, tehát az a dolog, amikor anélkül, hogy tudnál róla felismersz dolgokat, és még ha nem is látod tudatosan, mégis befolyásol a döntésedben. Vagy azért, mert nem arra figyelsz, amire kéne, vagy azért, mert nagyon is odafigyelsz. Talán ez még kicsit zavarosnak hangzik, de hozok néhány példát, és szerintem rögtön egyértelmű lesz.

Ahogy sokan mások, úgy én is szeretek olvasni, és az olvasmányaim válogatására különösen figyelek. Teszem ezt azért, mert nem miden stílust szeretek, és azért is, mert az elveim megakadályozzák több magyar kiadó könyveinek megvételét. Ennek persze hosszas előzménye van, amit több esetben is kifejtettem, és ha valaki nem olvasta, hát annak elárulom, hogy megvan a jó oka annak is, miért olvasok egyre többet angolul, de mivel a családom gyakran meglep ajándékutalványokkal, hát igen sok könyvet begyűjtök magyarul, lehetőleg akcióban. És itt kezdődik a tudatalatti rész, mert vannak könyvek, amiket eleve kézbe sem veszek. Amikor feltűnt ezen szokásom, arra jöttem rá, hogy ezek a könyvek vagy a borítójuk miatt taszítottak, és/vagy  kizárólag két kiadóra korlátozódnak. Az agyam ugyanis észleli a kiadót, akkor is, ha én tudatosan nem nézem azt meg, és már kiadja a parancsot: Nem kell ez neked!
Ez a tudatalatti rész az, ami a mindennapokban veszi mondjuk egy  rokon, kolléga, ismerős, idegen feléd irányuló jelzéseit, a mosolyukat, a rezdüléseiket vagy mozdulatlanságukat, a gesztusaikat, amit az agyad, anélkül, hogy végiggondolnád, elraktároz valahova.

Az első benyomás nem csak a direkt, hanem az indirekt információkat is tartalmazza. Amikor találkozol valakivel nem csak azt látod, hogy néz ki, hanem azt is, amit sugároz. Tartózkodhat, tolakodhat, lehet túl bizalmas, teljesen átlagos, elképesztően kirívó és a többi. Ezekből áll össze egy személyről alkotott képed, amit persze kéretik nem összekeverni az emberismerettel, mert a jeleket értelmezni nem mindannyian tudjuk megfelelően, de tény, hogy folyamatos fogjuk ezeket a jeleket, mint megannyi érzékeny antenna.

A figyelem elterelése azonban teljesen tudatos folyamat, néhányan mesteri szintre fejlesztették, és célja mindig az, hogy egy bizonyos dologról valami másra koncentrálj. Valami olyasmire, amit az elterelő sugall neked.

Apollo Robbins foglalkozása során tanulmányozta az emberi elmét, és érdekes összefüggéseket fedezett fel. Nem is lenne ez olyan különleges ügy, ha Mr Robbins agysebész vagy esetleg elmeszakértő lenne, de az a helyzet, hogy az említett úriember zsebmetsző, méghozzá állítólag a világ egyik legjobbja. Azt mondjuk nem tudom, hogy mérték le, de igen érdekes dolgokat mond és mutat be.
Például kiderült, hogy a közönségből szinte mindenkinél van telefon, tehát az úriember megkérte a jelenlévőket arra, hogy nézzék meg, még megvan-e, biztos, ami tuti. A kérésnek eleget is tettek, majd megkérdezte, emlékeznek-e a jobb alsó ikonra, és néhányan felemelték a kezüket, de amikor azt mondta, hogy minden telefonnak van egy közös tulajdonsága, látszik rajta a pontos idő, kiderült senki sem nézett az órára. Miért is tették volna, az ikon volt a kérdés.
Ezután megkérte a közönséget hogy hunyják be a szemüket, ez kockázatos, amikor egy zsebtolvaj tartózkodik a teremben, és idézzék fel milyen ruha van rajta, amit már kicsit többen eltaláltak.

Itt kezd érdekes lenni a dolog. Robbins szerint úgy képzeljük el, mintha mindenkinek a fejében ülne egy biztonsági őr, a sajátját Franknek hívja, és ő gyűjti össze az információkat. Abból amit lát, hall stb. Aztán arról beszél, amiről én is az elején, hogy észlelhetsz valamit úgy is, hogy nem figyelsz rá tudatosan oda. És az ő munkájában pedig az a lényeg, hogy tudja-e irányítani a figyelmet. Amikor arra kér valaki, hogy emlékezzen vissza, Frank megfordul, hogy visszakeresse az infót, és ezalatt nem vesz tudatosan adást, mert úgy tűnik, nem tud visszanézni és új adatot rögzíteni egyszerre. Ebben áll az elterelés lényege, amit aztán az előadó igen szemléletesen be is mutat. Én speciel jót nevettem néhány poénon, a stílusa igen megnyugtató, közvetlen, és megnyerő, tökéletes az átverésekhez, de az életben már nem lennék szerintem ennyire boldog.
Nos, ne feledjük, ő nem idegsebész, nem kutató, zsebmetsző, és abban a húsz évben, amióta dolgozik/-ott (Számomra nem derült ki, menyire aktív, de lehet csak lemaradtam róla. Viszont ezek után nehéz lenne beolvadnia... Vagy kitudja!), felállította  a saját hipotézisét.

Ezen a ponton felmerül az: Ha ennyire átlátszóan és könnyén lehet kontrollálni a figyelmünket, nyilván mindenki tudja, akinek ez az érdeke. 
Tehát tudják az anyák, akik síró gyereküket akarják megnyugtatni, tudják a főnökök, akik elégedetlenkedő dolgozóiknak vetnek egy csontot, tudják a könyvkiadók és bizony azon honlaptulajdonosok is, akik  meg össze kívánnak tartani egy közösséget valamint meg a jövedelmüket, ahogyan persze a politikusok és bűnözők is tudják.
Minden csak azon múlik, mennyire jól alkalmazzák. Amikor tudatosan odafordulsz valamihez, egyszersmind elfordulsz valami mástól, és ez a művészet, úgy terelni a figyelmet, hogy észre se vedd, vezetnek.

Nem is akarom átgondolni, hogy az elmúlt években vajon hány esetben eshetett ez meg velem, és nem hiszem, hogy ezeket sikeresen elkerülhetjük, de innen úgy látszik, jobban jár az, akinek jó a memóriája, szorosan tartja a táskáját, és biztos helyen a pénztárcáját. Már ha ha létezik olyan.