2014. szeptember 30., kedd

Teaser kedd #113




















Egy újabb hét telt el, és már meg sem merem számolni, hány könyv érékeléssel maradtam adós, ahogy azt sem, mennyi klassz filmet láttam mostanában (Az utolsó éjszaka Párizsban, A Védelmező stb). Időm sem igen volt, de leginkább a kedv hiányzott hozzá. Örültem, hogy végre olvashatok, és nem volt kedvem a szabadidőmet ezerfelé tördelni.

Az idei náthám két napra esett, és bár ezzel a helyzettel is kibékülök, jó alkalmat adott egy kis lógásra és olvasásra. Ez pedig azt jelenti, végre új könyvbe is kezdtem. Mégpedig egy igazán jó és laza krimibe. Egy sorozat harmadik kötetébe, amit a filmsorozatokat kedvelők is igen jól ismerhetnek.
Jelenleg egyre kevesebb sorozatot nézek, az említett széria pedig azok közé tartozik, amit különben kedvelek, és mivel elvonási tüneteim is keletkeztek az új évad előtt, kézbe kaptam a kiválasztottam, ami egy kicsit az is, meg nem is, úgy is van, meg nem is, mégis igazán szerethető. Tehát, aki bújt, aki nem itt jön Castle!




"You are a sick man, Jameson Rook."
" Thank you, thank you."

Richard Castle: Heat Rises
 

4 megjegyzés:

  1. Hehe, éppen tegnap adtam le a negyedik kötet fordítását :) Meg elméletileg tegnap érkezett meg az előrendelt hatodik - Rácalmásra, én meg Pesten vagyok... Amúgy az írók egyre jobban jönnek bele a dologba, az ötödik már nagyon pörgött :) Meg a Derrick Stormok is jók, bár állítom, hogy más írja őket, mint a Heat-könyveket.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :o Ezt több ismerősöm örömmel fogja hallani. :) Szerintem ez a távolság áthidalható. Az olvasók nagy-nagy örömére. ;)
      A Storm könyvek már nálam is listásak, és nem lepődnék meg, ha más írná, mert látatlanban is más lehet. Már csak a téma miatt is.
      De ebben is sok minden történik. Kicsit lassan indult, de most meg már sok a száll. Persze, gondolom, mind összeér a végén, csak ki kell várni. Akkor most rágyúrok az ötödik kötetre :D

      Vajon egyszer kiderül, hogy ki írja őket? És tényleg, ha már egyszer te "belsős" vagy, nem tudod esetleg, Nathan Fillion jár dedikálásra és felolvasásra? :) Ez nálam egy visszatérő, fontos kérdés. :)

      Törlés
    2. Annyira azért nem vagyok belsős :D Amilyen bohóc, mondjuk azt el tudom képzelni, hogyha az orra alá dugsz egy Castle-kötetet, akkor aláírja Castle-ként (vagy lehet, hogy Malként :P). Annyit tudok, hogy talán még 2011-ben a ComicConon panelen olvastak fel Stanával a Heat Wave-ből, fenn is van a videó youtube-on.
      Én inkább a szerkezet miatt gondolom, hogy más írja - a Heat-könyvek mindig szigorúan 20 fejezetesek, a második Storm asszem 33, és volt benne egész rövid fejezetecske is. Amúgy meg akárki is írja, baromi pofátlan :D A Wild Stormban volt egy rész, amiben Storm azt fejtegeti, hogy nem gáz, ha szellemíró ír egy könyvet, meg hogy hány remek, szellemíró által írt könyv jön ki évente :D Ja, meg az áldozatok a Raging Stormban Beckett exei kicsit átdizájnolva, a Wild Stormban meg pl. Pi :D Szóval zseniális :D
      Amúgy úgy tudom, hogy a Heat-könyveket ketten írják, Andrew Marlowe és egy barátja, akinek egyszer láttam leírva a nevét, de nem emlékszem. Meg biztos vagyok benne, hogy Terri Edda Miller is besegít nekik.

      Törlés
    3. Ohó! Ez micsoda információ. :) Annyira hétpecsétes titok, hogy soha sehol nem találtam meg, csak találgatásokat, hiába kutattam. Marlowe egyenesen lenyilatkozta, hogy természetesen Castle írja őket. :D De van abban logika, amit mondasz.
      Egyre jobban vágyom a Storm könyvekre... is :D

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...