Fogalmam nincs, honnan jutott eszembe ez a könyv. Azt hiszem, mindig is ott csücsült ugrásra készen a tudatalattimban. Évek óta azt éreztem, valami kimaradta az életemből, méghozzá valami fontos, hogy egy élménnyel vagyok szegényebb. A volt főnököm, mostanra igen kedves kollégám, gyakran felemlegette, és olyankor folyton a homlokomra csaptam, mert hát már mióta megvan! De tudjátok, egy ekkora listát, mint az enyém, ami csupa olvasatlan könyvből áll, ezt még észben tartani is nehéz. Nekem meg különösen, mert ritkán olvasok tudatosan.
Érzelmi alapon döntök, néha csak megakad a szemem egy könyvgerincen, máskor egy borítón. Gyakran a többiek beszélgetnek, amiről beugrik egy cím, író, hangulat, érzés. És igen, alapvetően a bennem lévő mohó kisgyerek választ. Felnőtt regényeket is, mert anno a kilencéves énem sem adta alább Drakulánál.
A lexikonok tulajdonképpen kézikönyvek voltak. De sokan csak annyit tudtak a Hamletről (maga, Montag, biztosan ismeri ezt a címet; Mrs. Montag számára viszont aligha több röpke szónál) mondom annyit tudtak a Hamletről, amennyit egyoldalnyi terjedelembe sűrítve elolvashattak egy könyvben, amelynek ez volt a mottója: "Tartson lépést szomszédaival, olvassa a klasszikusokat."
Ray Bradbury: Fahrenheit 451 és más történetek
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése