Ott hagytuk abba:"Tehát már tudjuk, hogyan áll össze a könyv hátulján szereplő ár, és
ha innen nézzük, a kiadók költsége hatalmas, a megjelenés után pedig még
nem tudni, hogy megérte-e az egész hajcihő. Vagy megtérül és még
hasznot is hajt, vagy nem, és akkor ráfaragunk. A kockázat a kiadót
terheli, és amikor kiadóról beszélünk, akkor ebbe beletartozik mindenki,
aki ott dolgozik, az ügyvezetőtől a takarítóig, mindenki, akiknek a
bérét ki kell gazdálkodni a bevételből. Csakhogy, és itt kezdődik az
olvasók problémája, az ár gyakran mégsincs arányban a kezünkben tartott
könyvvel."
A kiadók különböző trükköket vethetnek be – például a
gyerekkönyveknél bevett fogás, hogy széles sorközzel, nagyobb
betűmérettel, hatalmas margóval készülnek. Az ideológia mindehhez a
fiatal nemzedék olvasásának megkönnyítése, amit meg is értek, bár nem
hiszem, hogy minden esetben feltétlenül szükséges, főleg, hogy most már
korántsem csak a gyerek- és ifjúsági regények esetében alkalmazzák.
Természetesen nem minden kiadó, mégis szinte hétköznapi jelenségről
beszélhetünk. Ezzel csak az a gond, hogy a sorközök sok esetben
indokolatlanul nagyok, és csupán annyi a céljuk, hogy húsz-ötven
oldallal megnöveljék a könyv terjedelmét, tehát pont annyival, hogy a
nyomtatás során ne ugorjanak más fizetési szintbe – tudniillik az
ár/oldal összeg -tól -ig van megadva. Emlékszünk még? Ha többet
rendelünk, darabra visszaosztva kevesebbe kerül, ellenben többért
adhatjuk el a nagyobb terjedelem miatt.
Néhány kiadó eleve úgy állapítja meg az eladói árat, hogy adott
esetben harminc százalékot engedhessen belőle. Az lenne ugyan a kiadvány
reális ára, viszont minden forint, ami azon felül jön be, nos, az a
vakítóan ragyogó és pofátlan haszon. Az árengedmény is csak egy jól
bevált reklámfogás, ahogyan a tetemes engedménnyel előrendelhető
kiadványok esete is. Ezeknek a vásárlók rendszerint örülnek, de sok
esetben többlet vagy erőn felüli költekezésre sarkalja őket. Meg aztán
nem mindenki tud előrendelni, nemcsak az internet hiánya miatt, hanem
aktuális pénztelenség okán sem, és aztán nem marad más, mint horribilis
összeget fizetni egy két-háromszáz oldalas könyvért.
Idehaza sajnos nem honosodott meg a mass market paperback formátum,
ami elég kicsi, és ebből fakadóan kellemes az ára is.
Összehasonlításként: M. C. Beaton Agatha Raisin sorozatának az ára 3499
Ft, s bár akcióban 2600 Ft körül már megvehető, angolul – figyelembe
véve az árfolyamváltozásokat – még mindig csak 2040 Ft körül van.
Természetesen kis alakban, és nem mindegy, melyik kiadást nézzük, de én
ennyiért veszem őket. Az mmp-t külföldön tipikus elsőkönyves méretnek
tartják, alacsony az előállítási költsége, kevesebbet buknak rajta, ha
esetleg mégsem üt nagyot az új üdvöske; de gyakran a második hullámot is
ebben adják ki a keményborítós megjelenéseket követően. Sőt, a fantasy
műfajában sok könyv eleve ebben a formátumon látja meg a napvilágot – én
nagyon támogatnám, de persze nem rajtam múlik, és az is igaz, hogy akad
jó néhány olvasó, aki ágál ellene.
Ismert tény az is, hogy a sikeres írók könyvéért többet lehet
elkérni. Eleve többért veszik meg a kiadók, azon felül érdekükben áll jó
fordítóval dolgoztatni, így ennek a díja is magasabb – hiába, a
minőségi munkát meg kell fizetni. Viszont a folyamat végén mi olvasók
úgy érezzük, a végösszeg nem áll egyenes arányban azzal, amit kapunk,
ezeken a könyveken ugyanis a kiadók is többet szeretnének szakítani,
azaz növelik az árrésüket. A legtöbbünknél épp ezen a ponton szakad el a
cérna. Az elején emlegetett lélektani határ mostanra már 4000 Ft körül
jár, de meg kell mondanom, nagyon ritkán és szájhúzással fizetek ki
ennyi pénzt. Néhány kiadónak csak a magyar íróktól megjelent könyvét
vagyok hajlandó megvenni: ellenőriztem az olvasásaimat, és az idei
könyveimnek a fele angol nyelvű volt, a magyarok egy részét pedig
kaptam, vagy már rég a polcomon csücsültek. Én így tiltakozom a növekvő
árak és a csökkenő minőség ellen, de a többségünk rutinból morgolódik,
aztán mivel nincs más választása, megveszi a drága magyar könyveket.
Vagy mégsem?
Bloggerként sok dolgot máshogy látok, hiszen kapcsolatban állok
néhány kiadóval, miközben mégiscsak az olvasói réteget képviselem. Ezért
aztán egyre gyakrabban ütik meg a fülemet az olyan vélemények, mi
szerint: „XY kiadó zseniális könyveket hoz, de a legdrágábbak a magyar
piacon.” „Szeretem a könyveiket, de nem tudok ennyit megvenni. A
barátnőmmel felváltva vásárolunk, és váltogatjuk, mikor ki olvassa.”
„Mióta van Rukkola, előszeretettel csereberélek.” „Visszaszoktam a
könyvtárra.” És sorolhatnám még.
Most úgy érzem, ha nem változik valami, hamarosan, ami azért éves
távlatban értendő, nagy probléma lehet a könyvkiadással, mert
külön-külön sem a letöltések, sem a magyar nyelvű könyvektől való
elpártolás nem jelent sokat, de összességében szerintem már mérhető
százalékokról beszélhetünk. Személy szerint nem töltök le könyvet,
véteknek érzem, de megveszem az olcsóbb angol kiadást. A magyarul vett
könyveim 90%-át a családom dotálja, az ilyen-olyan alkalmakra kapott
könyvutalványokkal, amiknek nagy részét magyar nyelvű könyvekre költöm,
de nem az egészet. És ha a családom hirtelen úgy döntene, mostantól más
ajándékot kapok tőlük, akkor a polcom hamarosan csökkennének az itthoni
kiadások, amik a magyar írókra és a régi klasszikusokra
korlátozódnának.
No és persze mindennek két oldala van, a kiadó szemszögéből a
terjesztő minden baj oka és forrása, és ha jól megnézzük, valóban
szemérmetlenül sok pénzt kérnek el minden darabból, aminek a
megszületésében nem is segédkeztek. Az olvasók a kiadót vádolják
kapzsisággal, és olyasformán képzelik el, mint Dagobert bácsit, aki a
mohóságtól eltorzult arccal úszkál a mi nehézkesen megkeresett
forintjainkban. Ami pedig a terjesztőt illeti… Nos, megvallom őszintén,
fogalmam sincs. Neki jó a jelenlegi rendszer, és nem kétséges az sem,
meg tudná indokolni a magas árrést, csakhogy attól még itt valami nem
működik megfelelően. Ám mielőtt valaki haragosan vasvillát ragadna, és
„Vesszen a terjesztő!” feliratú transzparens alatt hadba indulna, el
kell mondanom, hogy jelenlegi ismereteim szerint nem hagyható ki a kiadó
és vásárló közötti lépcső, vagy legalábbis nem teljesen.
A piac működése egyértelmű: ha van fizetőképes vásárló, akkor ki kell
elégíteni az igényeit, mégpedig megfelelő kínálattal, csakhogy ebből a
tortából túl sokan vágnak ki kisebb és nagyobb szeleteket, amiknek az
árát aztán a vevőknek kellene megtéríteniük. Ugye látjuk, mennyivel
komplikáltabb ez a kérdés, mint eleinte hittük?
Tisztában vagyok vele, hogy nem beszéltem arról az időszakról, amikor
a kiadók egy adott könyvre licitálnak, s arról sem, hogy mire nyélbe
ütnek egy üzletet, mennyi idő telik el, és a papír- és festékköltséget
sem említettem, ahogyan bizonyosan más „apróságok”, mint a közüzemi
számlák is kimaradtak, de a lényeg könnyen megfogható. Érthető, hogy
szeretnének profitálni a könyveikből, de értehetetlen, hogy a vásárlók
igényeire fittyet hányva egyes esetekben miként harapózott el az
ár/oldal arány.
Természetesen olvasóként is tudom, tudnom kell, hogy mindennek meg
van az ára, és egy kiadó sem dolgozik ingyen, de azért azt elvárhatom,
hogy vegyék figyelembe az igényeimet, és változzon a piac ezeknek
megfelelően. Tehát szerintem valahol félúton lehet a megoldás. Én
hajlandó vagyok engedni, de vajon a másik két részvevőnek mi a
véleménye? Néhányan azt állítják, Magyarországon még nem készült átfogó
felmérés a jelenlegi olvasói szokásokról, de amik készültek, azt sem
használják fel az érintett felek, így nem marad más, mint a morgolódás,
és alternatív megoldás keresése. Továbbra is megosztjuk egymással a
kedvezményeinket, és én magam részéről fokozatosan terjesztem az
eredetiben olvasás igéjét is. Csak a saját környezetemből indulhatok ki,
amikor azt mondom, lassan haladok, de sikeresen. A kérdés tehát jogosan
vetődik fel: hogyan tovább?
Ez a bejegyzés az ekultura.hu részét képezi
Jó volt így egyben és folyamatában elolvasni, hogyan képződik a könyvek ára. Érdekes téma, köszi!
VálaszTörlésKöszönöm. :) Én jó párszor meglepődtem anyaggyűjtés közben, de persze még így sem merném állítani, hogy teljes lenne a kép. Mindenesetre szerintem elkeserítő.
Törlés