Mennyit ér egy könyv? – második rész

Ott hagytuk abba:"Tehát már tudjuk, hogyan áll össze a könyv hátulján szereplő ár, és ha innen nézzük, a kiadók költsége hatalmas, a megjelenés után pedig még nem tudni, hogy megérte-e az egész hajcihő. Vagy megtérül és még hasznot is hajt, vagy nem, és akkor ráfaragunk. A kockázat a kiadót terheli, és amikor kiadóról beszélünk, akkor ebbe beletartozik mindenki, aki ott dolgozik, az ügyvezetőtől a takarítóig, mindenki, akiknek a bérét ki kell gazdálkodni a bevételből. Csakhogy, és itt kezdődik az olvasók problémája, az ár gyakran mégsincs arányban a kezünkben tartott könyvvel."


A kiadók különböző trükköket vethetnek be – például a gyerekkönyveknél bevett fogás, hogy széles sorközzel, nagyobb betűmérettel, hatalmas margóval készülnek. Az ideológia mindehhez a fiatal nemzedék olvasásának megkönnyítése, amit meg is értek, bár nem hiszem, hogy minden esetben feltétlenül szükséges, főleg, hogy most már korántsem csak a gyerek- és ifjúsági regények esetében alkalmazzák. Természetesen nem minden kiadó, mégis szinte hétköznapi jelenségről beszélhetünk. Ezzel csak az a gond, hogy a sorközök sok esetben indokolatlanul nagyok, és csupán annyi a céljuk, hogy húsz-ötven oldallal megnöveljék a könyv terjedelmét, tehát pont annyival, hogy a nyomtatás során ne ugorjanak más fizetési szintbe – tudniillik az ár/oldal összeg -tól -ig van megadva. Emlékszünk még? Ha többet rendelünk, darabra visszaosztva kevesebbe kerül, ellenben többért adhatjuk el a nagyobb terjedelem miatt.

Néhány kiadó eleve úgy állapítja meg az eladói árat, hogy adott esetben harminc százalékot engedhessen belőle. Az lenne ugyan a kiadvány reális ára, viszont minden forint, ami azon felül jön be, nos, az a vakítóan ragyogó és pofátlan haszon. Az árengedmény is csak egy jól bevált reklámfogás, ahogyan a tetemes engedménnyel előrendelhető kiadványok esete is. Ezeknek a vásárlók rendszerint örülnek, de sok esetben többlet vagy erőn felüli költekezésre sarkalja őket. Meg aztán nem mindenki tud előrendelni, nemcsak az internet hiánya miatt, hanem aktuális pénztelenség okán sem, és aztán nem marad más, mint horribilis összeget fizetni egy két-háromszáz oldalas könyvért.

Idehaza sajnos nem honosodott meg a mass market paperback formátum, ami elég kicsi, és ebből fakadóan kellemes az ára is. Összehasonlításként: M. C. Beaton Agatha Raisin sorozatának az ára 3499 Ft, s bár akcióban 2600 Ft körül már megvehető, angolul – figyelembe véve az árfolyamváltozásokat – még mindig csak 2040 Ft körül van. Természetesen kis alakban, és nem mindegy, melyik kiadást nézzük, de én ennyiért veszem őket. Az mmp-t külföldön tipikus elsőkönyves méretnek tartják, alacsony az előállítási költsége, kevesebbet buknak rajta, ha esetleg mégsem üt nagyot az új üdvöske; de gyakran a második hullámot is ebben adják ki a keményborítós megjelenéseket követően. Sőt, a fantasy műfajában sok könyv eleve ebben a formátumon látja meg a napvilágot – én nagyon támogatnám, de persze nem rajtam múlik, és az is igaz, hogy akad jó néhány olvasó, aki ágál ellene.

Ismert tény az is, hogy a sikeres írók könyvéért többet lehet elkérni. Eleve többért veszik meg a kiadók, azon felül érdekükben áll jó fordítóval dolgoztatni, így ennek a díja is magasabb – hiába, a minőségi munkát meg kell fizetni. Viszont a folyamat végén mi olvasók úgy érezzük, a végösszeg nem áll egyenes arányban azzal, amit kapunk, ezeken a könyveken ugyanis a kiadók is többet szeretnének szakítani, azaz növelik az árrésüket. A legtöbbünknél épp ezen a ponton szakad el a cérna. Az elején emlegetett lélektani határ mostanra már 4000 Ft körül jár, de meg kell mondanom, nagyon ritkán és szájhúzással fizetek ki ennyi pénzt. Néhány kiadónak csak a magyar íróktól megjelent könyvét vagyok hajlandó megvenni: ellenőriztem az olvasásaimat, és az idei könyveimnek a fele angol nyelvű volt, a magyarok egy részét pedig kaptam, vagy már rég a polcomon csücsültek. Én így tiltakozom a növekvő árak és a csökkenő minőség ellen, de a többségünk rutinból morgolódik, aztán mivel nincs más választása, megveszi a drága magyar könyveket. Vagy mégsem?

Bloggerként sok dolgot máshogy látok, hiszen kapcsolatban állok néhány kiadóval, miközben mégiscsak az olvasói réteget képviselem. Ezért aztán egyre gyakrabban ütik meg a fülemet az olyan vélemények, mi szerint: „XY kiadó zseniális könyveket hoz, de a legdrágábbak a magyar piacon.” „Szeretem a könyveiket, de nem tudok ennyit megvenni. A barátnőmmel felváltva vásárolunk, és váltogatjuk, mikor ki olvassa.” „Mióta van Rukkola, előszeretettel csereberélek.” „Visszaszoktam a könyvtárra.”  És sorolhatnám még.

Most úgy érzem, ha nem változik valami, hamarosan, ami azért éves távlatban értendő, nagy probléma lehet a könyvkiadással, mert külön-külön sem a letöltések, sem a magyar nyelvű könyvektől való elpártolás nem jelent sokat, de összességében szerintem már mérhető százalékokról beszélhetünk. Személy szerint nem töltök le könyvet, véteknek érzem, de megveszem az olcsóbb angol kiadást. A magyarul vett könyveim 90%-át a családom dotálja, az ilyen-olyan alkalmakra kapott könyvutalványokkal, amiknek nagy részét magyar nyelvű könyvekre költöm, de nem az egészet. És ha a családom hirtelen úgy döntene, mostantól más ajándékot kapok tőlük, akkor a polcom hamarosan csökkennének az itthoni kiadások, amik a magyar írókra és a régi klasszikusokra korlátozódnának.

No és persze mindennek két oldala van, a kiadó szemszögéből a terjesztő minden baj oka és forrása, és ha jól megnézzük, valóban szemérmetlenül sok pénzt kérnek el minden darabból, aminek a megszületésében nem is segédkeztek. Az olvasók a kiadót vádolják kapzsisággal, és olyasformán képzelik el, mint Dagobert bácsit, aki a mohóságtól eltorzult arccal úszkál a mi nehézkesen megkeresett forintjainkban. Ami pedig a terjesztőt illeti… Nos, megvallom őszintén, fogalmam sincs. Neki jó a jelenlegi rendszer, és nem kétséges az sem, meg tudná indokolni a magas árrést, csakhogy attól még itt valami nem működik megfelelően. Ám mielőtt valaki haragosan vasvillát ragadna, és „Vesszen a terjesztő!” feliratú transzparens alatt hadba indulna, el kell mondanom, hogy jelenlegi ismereteim szerint nem hagyható ki a kiadó és vásárló közötti lépcső, vagy legalábbis nem teljesen.

A piac működése egyértelmű: ha van fizetőképes vásárló, akkor ki kell elégíteni az igényeit, mégpedig megfelelő kínálattal, csakhogy ebből a tortából túl sokan vágnak ki kisebb és nagyobb szeleteket, amiknek az árát aztán a vevőknek kellene megtéríteniük. Ugye látjuk, mennyivel komplikáltabb ez a kérdés, mint eleinte hittük?

Tisztában vagyok vele, hogy nem beszéltem arról az időszakról, amikor a kiadók egy adott könyvre licitálnak, s arról sem, hogy mire nyélbe ütnek egy üzletet, mennyi idő telik el, és a papír- és festékköltséget sem említettem, ahogyan bizonyosan más „apróságok”, mint a közüzemi számlák is kimaradtak, de a lényeg könnyen megfogható. Érthető, hogy szeretnének profitálni a könyveikből, de értehetetlen, hogy a vásárlók igényeire fittyet hányva egyes esetekben miként harapózott el az ár/oldal arány.

Természetesen olvasóként is tudom, tudnom kell, hogy mindennek meg van az ára, és egy kiadó sem dolgozik ingyen, de azért azt elvárhatom, hogy vegyék figyelembe az igényeimet, és változzon a piac ezeknek megfelelően. Tehát szerintem valahol félúton lehet a megoldás. Én hajlandó vagyok engedni, de vajon a másik két részvevőnek mi a véleménye? Néhányan azt állítják, Magyarországon még nem készült átfogó felmérés a jelenlegi olvasói szokásokról, de amik készültek, azt sem használják fel az érintett felek, így nem marad más, mint a morgolódás, és alternatív megoldás keresése. Továbbra is megosztjuk egymással a kedvezményeinket, és én magam részéről fokozatosan terjesztem az eredetiben olvasás igéjét is. Csak a saját környezetemből indulhatok ki, amikor azt mondom, lassan haladok, de sikeresen. A kérdés tehát jogosan vetődik fel: hogyan tovább?

Ez a bejegyzés az ekultura.hu részét képezi