Leningrád német blokád alatt áll, miközben a lakosai harcolnak a városukért, és mindenáron próbánk életben maradni.
Lev Benyov csak 17 éves, de úgy hiszi, képes helytállni egy olyan háborús időszakban, amikor minden rendbontásért halál jár. Amikor fosztogatás miatt elviszik, biztosra veszi, hogy nem éli meg a reggelt. Cellatársa, Kolja, a bohém, és jóképű dezertőr látszólag nem törődik a helyzetükkel, de azért azt mindketten furcsállják, hogy még élnek.
Amikor egy ezredes, aki nem mellékesen a Belbiztonság tisztje, szokatlan ajánlatot tesz nekik, elfogadják. Mert először is, senki nem mond ellent egy ilyen beosztású embernek, másodszor pedig így életben maradhatnak, márpedig az fontos.
Tehát kissé gondterhelten, de töretlen lelkesedéssel nekiállak bejárni Leningrádot egy tucatnyi tojásért, ami elengedhetetlenül fontos az ezredes lányának esküvői tortájához. Az ezredestől kapnak egy menlevelet, ami sérthetetlenségüket hívatott szolgálni, és rendelkezésre áll velük született tehetségük, amik a kalandok során segítik hőseinket, mert hogy tojást már hónapok óta nem látott senki sem.
Igazából nem tudom, hogy mit vártam. Nem olyan régen olvastam az Ingóköveket, és az hihetetlen mély benyomást gyakorolt rám. Tudat alatt valami hasonlóra készültem, így csak aprócskát csodálkoztam már a bevezetőn is, mert a történetvezetés klasszisokkal lazább, viccesebb volt. Teljesen más stílusban született mindkettő, és ha választanom kéne köztük, bajban lennék.
Írtam már, de továbbra is tény, hogy rengeteg kiváló író képtelen összehozni egy épkézláb bevezetőt, a Tolvajok tele pedig egyből olvasmányosan, gördülékenyen és szórakoztatóan nyitott.
Képes volt felkelteni az érdeklődésemet azon a szakaszon, amin gyakran csak unatkozni szoktam, ez pedig biztató kezdetnek tekintettem.
Rendkívüli módon értékeltem a karakter ábrázolásokat, azt ahogy Benioff nem a háború borzalmait ecsetelte oldalakon át, hanem helyette az emberekre és a szituációkra koncentrált. Persze nem szépített semmi. Ott volt minden, a statárium, az éhezés, a túlélés érdekében használható összes megengedhető, és morálisan megkérdőjelezhető eszköz, mégis fura mód az élet áll a középpontban. Mert az ugye folytatódik. Még a háború közepette sem áll meg. Létezik a szerelem, a vágy, az éhség és még sok ezer egyéb más is, érzések, gondolatok, amik mind azt jelentik: még élünk!
A könyv nyelvezete meglehetősen szabados, az, ahogy nevén nevezik a dolgokat nem káromkodás vagy kötőszó, csupán egy emberi szükségelte megjelenítése, újra és újra. És persze le lehetne írni finomabban is, de amikor olyan kevésen múlik a létezés, ki az, akit érdekel? A jólneveltségnek is vannak határai, és a háború azt hiszem bőven túllépi azt. Azért az is meghatározó, szereplőink milyen közegből érkeztek.
Általánosságban nagyon szórakozót volt, néha viszont rendkívül elgondolkodtatónak találtam. Egy jó könyv ismérve, hogy hamarabb fogyunk ki a lapokból, mint hogy arra felkészültünk, és most is ez történt. Ha hinni lehet a híreknek, Benioff egy darabig nem áll elő újabb könyvvel, mert a Trónok harca forgatókönyve mellett nem igen van ideje semmi másra.
Mivel nem nézem a GoT-ot, ez a része nem igen érdekel, de azt sajnálom, hogy nem kaphatok a kezembe valamit tőle.
Szerettem a stílusát, azt a módot, ahogy a komoly témáknak tompítja az élét, pedig közben látjuk azt is. Ez az, ami miatt nem lesz tucatmű a népes háborúval foglalkozó regények között.
Fantasztikus, ahogy áthelyezi a nézőpontot, mintha mindig is ott lett volna a szemünk, és nem akar mást, mint mesélni. Nem ítélkezik, nem oktat ki, csak kiélez bizonyos helyzeteket, és hagyja, hogy magunk gondolkodjunk.
A fordítás szép, élvezet olvasni, amiért köszönte illeti Gy. Horváth Lászlót. Az ő neve gyakran jobban cseng, mint az íróké, ami tulajdonképpen garancia is egyben a minőségi munkára. Különösen akkor, amikor annyira felhígultak már a fordítok. Érdemes nagyra becsülni a munkájáért, mert így, néhány társával egyetemben, még jobban kiemelkedik a palettából, ez ugyan egészen más kérdés, mindenesetre köszönöm.
Mondhatnám, hogy tökéletes volt, mert úgy érződött, csakhogy ez nem lenne igaz. Na de számít?! Levon bármit is az értékéből, hogy néha kiszámíthatónak találtam? Nem, persze hogy nem. Először is, mert nem mindenki olvas úgy mint én, és a legtöbb embert sok dolog meg fog lepni, másodsorban pedig jobban értékeltem a fordulatok felépítését, mint magukat a fordulatokat, mert a mesélés módja igenis számít.
Kijelenthetem, hogy David Benioff nem csak előszót tud írni, hanem kerek lezárást is ad, de a fura mód helyenként ironikus és fekete komédiára hajazó regény sok dolgot mégsem varr el.
Nem bánom. Szerettem. Úgy fejezte be, ahogyan azt kell, könnyekkel, és ironikus kacagással.
Horsegirl tanácsára a befejezés után újra olvastam az előszót, és szerintem tegyetek ti is így. Érdekes volt.
9/10
Magyar Kiadó: FUMAX Kft.
Fordította: Gy. Horváth László
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése