2014. május 10., szombat

Eliza Granville: Gretel and the Dark

A kedvenc többnyelvű könyvesboltomból kapta kölcsön ezt az előolvasói példányt. Az eladó, aki már évek óta sikeresen fertőz meg különböző könyvekkel, és akivel mindig órákat tudunk átbeszélni holmi regényecskékről, úgy gondolta, tetszene nekem. És természetesen megint igaza volt. Talán ezért szeretek oda járni, mert jobban ismerik az ízlésemet, mint én magam, és ezzel együtt - rendkívül kellemes módon - formálják is azt.

Bécs, 1899. Josef Breuerhez, a híres pszichoanalitikushoz kerül egy ismeretlen fiatal lány. A lány csont sovány, kopasz, azt állítja magáról, hogy nincsenek érzelmei, nem éhes, mert egy robot számára ezek a fogalmak értelmetlenek. Jelenléte felbolygatja a Breuer-házat, megosztva ezzel lakosait.  

Krysta édesapjával él valahol Németországban, aki rengeteget dolgozik, és sem ereje, sem ideje nincs a kislány megzabolására. A gyerek sokat van egyedül vagy különböző idegenek gondjára bízta, ezért megtanult önmagában játszani. Addig életét a klasszikus mesék horrorisztikus világa töltötte ki, aminek magjait még egy régi, és mogorva családi cseléd ültetett el benne, csakhogy amikor a valóság utat tör magának, Krysta ráeszmél, az sokkal szörnyűbb lehet a tündérmeséknél.

A történet két szálon fut, és ezek felváltva követi egymást. Aztán ezek a  szálak maguk is kétfelé ágaznak, ami így összesen már négy, és ezért egyáltalán nem furcsa, hogy gyakran nehéz eldönteni, hol húzódik a fikció és a valóság közötti határ. Néha minden átmenet nélkül elénk ugrik valami teljesen képtelen, és az olvasó ilyenkor csak pislog, mert nem tudja, nem tudhatja, hihet-e a józan eszének. Ez történt velem is, viszonylag hamar, néhány fejezet után el tudtam helyezni Krystát, ahogyan meghatároztam a titokzatos Dark szerepét és a sokat emlegetett szörnyeteget is, de az annyira furcsának, képtelennek tűnt akkor még, hogy el is vetettem.

És persze ott volt a drága professzor, aki egy olyan személyiségjegyet fedezett fel önmagában, aminek azelőtt a meglétéről sem tudott. Az ő története, a kertésszel és a szakácsnővel egyetemben egyszerre volt ismerős és teljesen ismeretlen. Könnyed és kecses, mint egy pillangó, ugyanakkor erőszakos is. Ahogy haladtam előre, egyre biztosabb lettem a két szál között húzódó kapcsolatban, mégsem mertem készpénznek venni, tehát agyam tovább gyártotta a teóriákat. A végén ért aztán a döbbenetes felismerés, hogy én ezt tudtam. Tudtam bizony, csak nem sejtettem, mert nem akartam elhinni.

Amikor erről a könyvről írtam a Teaser kedd rovatba, ösztönösen A Faun labirintusából választottam hozzá képet, ugyanis a sötét, mégis gyönyörű hangvétele ezt a filmet, az egyik kedvenc filmemet idézte fel bennem. Kiderült, hogy nem véletlen, ez Eliza Granville egyik kedvenc filmje is, ami bizony meglátszik a könyvön.

A valóság és a fantázia keveredése egy gyerek szemén át, bámulatos világot hoz létre. Egy olyan világot, ami megmagyaráz számára mindent, segít elhelyezkedni térben és időben, támogatja a feldolgozását, miközben ez az a momentum is, ami megzavarja az olvasót. Annyira, hogy csak a vége felé eszmél rá, ez egy igazi és komoly, sőt, szívszorító dráma.

Voltak momentumok, amiket előre megjósoltam, és aztán mégis csodálkoztam, amikor megtörténtek. Egy helyen el is pityeredtem, annyira beleéltem magam a regénybe, pedig tudtam jól, mi folyik. Vagy mégsem?

Kétségbe vontam mindet, amit tudtam, amit ismertem, amire rájöttem, és ahogy közeledett a könyv vége, ráeszméltem, ez bizony egy zseniális regény, amit képtelen vagyok egyértelműen stílusba rendezni. Csak mert nem is egyértelmű. Vannak benne fantasyt és mágikus realizmust idéző momentumok, mégsem sorolnám oda. Szépirodalom lenne? Talán. Nem tudom. A Gretel and the Dark teljesen megkevert, viszont ez teljesen lényegtelen, mert közben borzasztóan élveztem. Épp olyan odaadással csüngtem a varázslatos, de borzalmas valóságról suttogó ajkán, ahogyan Guillermo Del Toro filmje esetében tettem.

Nem akartam elengedni, és nem is tudom elengedni. Van benne valami hihetetlen ártatlan, és valami elképesztően brutális is egyszerre. Néhol mélabús és sokkoló, máskor elgondolkodtató és végtelenül bájos. Olyasfajta szélsőségek ezek, amiket mindig is imádtam, nem csoda, ha így egymásra találtunk.

A könyv időközben - idén februárban - megjelent, és bár nekem az előolvasói példány borítója sokkal jobban tetszik, azért ha kijön puhaborítóval beszereznem, mert nem létezik, hovatovább egyenesen kizárt, hogy ez a könyv ne csücsüljön a polcomon. Krysta szörnyű tündérmeséi egy jó darabon elkísérnek majd, mégis csak remélni tudom, hogy hamarosan magyarul is kapható lesz.

Köszönet és hatalmas puszi Gábornak ezért az élményért. Hihetetlen volt!

10/10

4 megjegyzés:

  1. Ez nagyon érdekesnek tűnik, feltettem a várólistára.

    VálaszTörlés
  2. Szeretted A Faun labirintusát? Ha igen, akkor ezt is imádni fogod. Ha nem... Nos, szerintem akkor is megéri megpróbálni. ;)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...