És hogy pontosítsuk, paraizé alatt az elsősorban nőket célzó könyveket értem, tehát nem tartoznak ide többek között Joe Pitt kalandjai sem, amit az Ulpius sikeresen megfojtott, pedig zseniális sorozat Charlie Huston tollából.
Kezdetben vala Anita Blake. Amikor kiderült, hogy létezik egy ilyen sori, akkor az is egyértelmű lett, hogy magyarul nem fogom olvasni, ugyanis épp nem lehetett kapni. Beszereztem angolul, majd teljes elképedésemre magával ragadott az első részek hangulata. Jó kis gyilkossági nyomozások és egy igazi belevaló csajszi, aki nem bújik bárkivel ágyba. Senkivel, ami azt illeti. Aztán lett egy szerető, majd még egy, egy triumvirátus, és az orgiák elvették a helyet a történet elől. A karakter nem fejlődött tovább, egy helyben topogtunk engem kimondottan dühített, hogy minden második oldalon szexpartiba kezd valaki, így aztán a Micha után teljesen feladtam. Mindenki azzal vigasztalt, még két rész, és megint jó lesz, de majd egyszer... Most nem bírnék még két részt hajdan kedvenc főhősnőmmel.
Aztán jöttek a Fekete tőr testvériség kalandjai. Az érdekes kerettörténet sokáig megtartott, és volt egy pillanat, amikor angolul vettem meg a következő részt, majdnem fele annyiért, mint amennyiért itthon vesztegették. Aztán elképedtem, mert gyakorlatilag olvashatatlan az egész. Legalábbis nekem. Azt leszámítva, hogy a fordító nem szeret káromkodni, mégis csak újraírta a könyveket, mert eredetiben színtelenek, érdektelenek. Rejtély, hogyan lehetett sikerszéria. Persze értem én, az érdekes történetrészeket lassan teljesén kiszorította a szex, ami az első részektől is aktívan jelen volt, de hirtelen nem maradt semmi más. Így elváltak útjaink.
Jött a Tündérkrónikák sorozat és imádtam. Nem volt benne szex. Sokáig, ellenben érdekes világábrázolás, erős és fejlődő karakterek, pergő párbeszédek, izgalom és móka szép számmal akadt. Aztán megtörtént a baj a harmadik kötet végén. Meg a negyedik végén is, és az ötödik elején... Kicsit elkenődtem, de még mindig az egyik legerősebb széria, szóval egyszer elkezdem majd a spinoffot is.
Megismertem Jeaniene Frostot és hirtelen örömöt éreztem, hogy nem adtam fel. Frost karakterei erősek, de nem annyira erősek, hogy ne lennének képesek segítséget kérni és kapni. Nem félnek semmitől, összetartanak, szeretnek és gyilkolnak, építik önmagukat, a világukat, közben fejlődnek, és folyton megújulnak. A történetek határozottan jók, leginkább mert vannak, és bár mindegyikben van erotika, ezeknek aránya nem haladja meg az elfogadhatatlan szintet. Akad rész, amibe több jutott, akad olyan, amibe alig-alig volt, de soha nem vitte el a cselekményt vad orgiák, vagy eszetlen őrjöngés felé. Ráadásul megszületett Vlad, az eddigi legjobb Drakula (aki nem is Drakula) feldolgozás. Nem lesz hősszerelmes, sem örült, sem semmi más, csak Vlad Tepes, aki történetesen vámpír lett, és szeret karóba húzni ezt, meg azt. Tökéletes!
Ja, és még valami: Frostot csak angolul szabad olvasni. A fordításai több sebből is véreznek...
És végre elérkeztünk a a mai Teaser kedd témájáig is, a Sookie Stackhouse sorozathoz, amit itthon csak True Bloodozunk, igen tévesen. Először is, ezerszer jobb, mint a filmsorozat, ami bár nagyon pörgős lett, de az első évadokat leszámítva csak nyomokban tartalmazza az eredeti történeteket. Kicsavart, kitekert, tele blődségekkel. Annyira idegesített, hogy a 4. évad elején elváltunk egymástól. Végleg. Bár előtte is zavart egy csomó dolog, akkor elszállt az agyam és Eric ide-vagy oda, még az aktuális részt sem fejeztem be. A könyvek szerencsére mások.
Sookiet mindig elmélázik az élet apró dolgain, mint a takarítás, hajvágás, kertészkedés vagy könyvtárlátogatás (amik néha életet menthetnek...), ugyanakkor ízig vérig önálló déli nő, aki gondolatolvasó, és folyton nyakig ül valami természetfeletti bajban.
Charlaine Harris krimiket írt, mielőtt belekezdett a szériába, és ez érződik a könyvek felépítéséhez is. Úgy teremnek bennük a hullák, mint nyáron a szép, illatos szamócák, a karakterek néha kissé szélsőségesek, amolyan déli módon, de ez szórakoztató. A történet sokszor lassabban, komótosan hömpölyög, időnként pedig követhetetlenül felpörög. Szeretem ezt a kettősséget. Ahogy Sokkie felvágott nyelvét is. Szeretem a párbeszédeket, szeretem a történet vezetését, a karakterfejlődést, miszerint a kissé naiv lányból lassan belevaló nő lesz. Megedződött, itt-ott megégett, de amíg él, addig küzd, mert elvből nem ad fel semmit. Persze lehet, nem valami jó keresztény, de ez csak azért van, mert kiváló önvédelmi reflexekkel rendelkezik. Balesetek pedig történnek.
No és a védelmében még valamit, nem egy férfi ismerősöm is élvezettel olvassa Sookie történeteit, de ha most kezdenél bele, tessék inkább angolul kézbe venni. Úgy mindenki jobban jár.
Szóval olvasok én paraizéket, csak nem az összeset, és ritkán írok róluk, pedig némelyek megérdemelnék. Ezért gondoltam, most összefoglalom az általános tapasztalataimat, és kiemelem azon gyöngyszemeket, amik mellett volt szerencsém hosszú időre, vagy végleg lehorgonyozni.
"Was this the same kind of accident you had when you killed Lorena"?
"Though I can hardly complain about Sigebert, since he would have killed me very shortly," Felipe observed, with an air of being absolutely fair.
Charlaine Harris: Deadlocked
csináltál egy kis kedvet a sorihoz. :)
VálaszTörlésAkkor már megérte. :) Nem olyan, mint Cat és Bones, nem is olyan, mint a Tündérkrónikák. Lassú és komótos, de én szeretem. :)
Törlés