A félelmeink olyan történetek, amelyeket önmagunknak mesélünk #7 - a nyomozó

 Nézte a messze sem szimpatikus gyanúsítottat, aztán tekintete automatikusan az ügyvédre siklott. Az ösztönei azt súgták, hogy valami nem stimmel, de nem tudta volna megmondani, mi. Látszólag minden rendben volt és mégis. Jamie is érezte, meglepően feszült volt, egyszer úgy tűnt, be szeretne mosni Sunsheennek, és a férfi mintha meg sem lepődött volna. Pedig ennyire messze sosem mentek el. A kölcsönös gúnyolódás, csipkelődés szinte napi rutinná vált, de ott meg is álltak. 
 Összeszorította a száját, lehunyta szemét, afféle relaxációs gyakorlat volt ez, majd őszinte érdeklődéssel, sőt, már-már derűsen nézte a forradást a szemben ülő arcán.
 - Azt hogy szerezte? - kérdezte. Természetesen ismerte a történetét, viszont most érkezett el az ideje két dolognak is, hogy átvegye a kihallgatás vezetését, és hogy a gyilkos megdöbbenjen. Mert meg fog. Hamarosan.
 - Gyerek voltam még.
 - A mikor tehát már meg van. És a ki?
 - Az apám volt - a férfi hangja egy pillanatra megremegett és az asztallapon nyugvó ujjai lassan megmozdultak.
 Alain mérget mert volna venni rá, hogy ösztönösen végig akart simítani a hegen, de megálljt parancsolt  a késztetésnek. Nagyon jól kontrollt, állapította meg immár sokadszor.  A kezdeti bakik óta nem engedett betekintés az álarca mögé, határozott és következetes volt. Az előbbi apró rezdülés a legtöbb nyomozó figyelmét elkerülte volna, olyan rövid ideig tartott, de az övét nem, és abból, ahogyan az ügyvéd előre dőlt egyértelművé vált, az övét sem. Micsoda meglepetéseket képes produkálni az élet!
 - Ó! És mi törtét vele?
 - Meghalt.
 - Igazán sajnálom.
 - Ne tegye, egy szemétláda volt. Az egész emberiségnek jobb nélküle.
 - És önnek is.
 - És nekem is.
 - Tudja, már régóta vagyok a pályán. Sok dolgot láttam. Tudta, hogy azok, akiken gyermekként erőszakot tettek, maguk is nagyobb eséllyel válnak elkövetőkké? Anélkül, hogy megnéznénk a szociológiai okokat, anélkül, hogy bárkit is pszichiáterhez küldenénk, statisztikailag tudható, valószínűbb, hogy ott fog ülni, ahol most maga. A borzalom folyton újratermeli önmagát.
 - Ma még fel fog tenni egy értelmes kérdést is, nyomozó?
 - Kedves ügyvéd úr, csupán elkalandoztam! Hiszen ismer, néha előfordul, de soha sem tartós. Épp olyan profi vagyok, mint Ön. - A vékony ajkak megrándultak, és  Aylward lehajtotta a fejét, hogy elrejtse mosolygó szemét. Olaj lenne a tűzre, de annyira jó érzés piszkálni Sunsheent. Nem emlékszik rá, mikor kezdődött ez az egész játék, arra sem, ki kezdte, de folyton úgy érezte, hogy minden ilyen alkalomkor törleszthet a sok keresztbe tett szalmaszálért. Ezért mindig, ha lehetősége adotott rá, élt vele. Nem egyszer eszébe jutott, olyanok, mint a gyerekek. A felesége szerint sosem nőt fel igazán, és hajlott arra, hogy igazat adjon Caronnak. Ebben is.
- Többször is szóba került, hogy ön hosszabb ideig beszélgetett Monicával, mint a többi vendég, és persze ez érthető, ha szeretett volna interjút készíteni, de nagyon érdekelne, hogy miért ment bele.
 Jól emlékezett rá, amikor négy napja becsöngettek Moore hatalmas hodályába és egy inas, legalább olyan jól képzett, mint a sajátja, bevezette őket a nappaliba. Már a neve alapján tudta, kivel van dolga, de az őt körülvevő elegancia, és a tartásából sugárzó fölényes előkelőség őszintén meglepte. Keresztbe tett lábakkal ült és újságot olvasott, de a jöttükre felállt, kezet nyújtott, majd hellyel kínálta őket. Határtalan hanyagsággal viselte a több ezer fontos öltönyét, és olyan magabiztossággal válaszolgatott a kérdésekre, mint aki mindent tud, ráadásul náluk lényegesen jobban. És alighanem így  is volt. Mert  akkor még nem tudták, hogy a gyilkossal találkoztak, és a kérdés most is az, jelenleg tudnak-e eleget a bizonyításhoz. Nagyon tartott tőle, hogy nem. De akkor és ott fesztelenül cseverésztek egy fél órát, közben megkávéztak, majd megkérték, hogy másnap délelőtt fáradjon be aláírni a vallomását. Addig azonban történt egy s más.
 - Azt hiszem, csak kíváncsi voltam. Még sosem készítettek velem interjút.
 - Azért ez sem meglepő.
 - Miért? Van néhány bárom és pubom, üzletember vagyok. Nincs ebben semmi illegális.
 - Folytassuk inkább onnan, hogy a hölgy távozott az estről. Ha jól emlékszem, ön tovább maradt, hogy lerendezzen... -  lapozgatott a papírjaiban, mintha keresné a választ - valami üzleti ügyet.
 - Így van.
 - Egy belvárosi szórakozóhely tulajdonjogát kívánta rendezni.
 - Elárulná, hogy ez menyiben tartozik az ügyhöz? Mr. Moore feddhetetlen üzletember, ön pedig tudtommal nem az adóhivatalnak dolgozik.
 - Nevezheti kíváncsiságnak, talán nem tartozik szervesen ide, de nem látom be, miért ne kaphatnék választ a kérdésemre.
 Sunsheen a védencére nézett, majd halványan bólintott.    
 - Az üzlet tulajdonjoga felerészben amúgy is az enyém volt, szerettem volna az egészet - érkezett a logikus felelet.
 - És sikerült.
 - Igen.
 Nyugodtan és higgadtan válaszolt, pedig nem volt sima tárgyalás. A házigazda karja szilánkosra tört, a felesége pedig fánknyi lila foltokat visel, és helyenként meglehetősen puffadt. Szilárdan hitte, aki megüt egy nőt, az képes megöli is, viszont tagadhatatlan tény, olyan mély hatást gyakorolt a volt partnerére, hogy akkor sem vallana ellene, ha fegyverrel kényszerítenék. Ez a férfi képes uralni a környezetét, a saját véleménye szerint hatalmát nem kényszeríti senkire, mert számára az erőszak olyan természetes, mit a lélegzetvétel. Egyszerűen csak magától érthető módon, puszta erővel gyakorolja, és az emberek meghajolnak előtte. Aki nem, az nyilván újraértékeli a fontossági sorrendet akkor, amikor a feleségét verik. 
 - Vonzónak találta? Az áldozatot - tette hozzá magyarázatképen.
 - Nos, igen, elég vonzónak.
 - Ilyen a típusa? Szőke, hosszú combú? Fiatal?
 - Elmagyarázná, hogy az ügyfelem által preferált nők típusa mennyiben tartozik ide?
 - Az elmúlt évben volt néhány megoldatlan halálesetünk. Az áldozatok rendkívüli módon hasonlatosak voltak az ifjú újságírónkhoz. Külsőre legalábbis. Mindegyiket brutálisan megverték, majd megfojtották.
 - Nyomozó, javítson ki, ha tévedek, de Monica Lewinskyt fejbe lőtték, és eddig nem volt tudomásunk semmiféle sorozatgyilkosságról.
Az ügyvéd szemei kikerekedtek a döbbenettől. Erre a fordulatra nem volt felkészülve, hiszen eddig nem kapcsolták össze az ügyeket. Ez a meglepődés tehát jogos és érthető volt, Leszámítva azt az apróságot, hogy védencének a szeme sem rebbent.
 Lassan kinyitotta a második dossziét és egymás után öt képet tett az asztalra. Mindegyik fotót a testek megtalálásának helyszínén készítették, fájdalmas őszintétlenséggel tárták fel a kegyetlen véget, hűen tükrözte a haláltusájukat. Felkavaróak voltak, mégis lassan rendezte sorba őket az asztalon. A legvégén kitette a hatodikat,  Monicát, és rámutatott.
 - Az utolsó áldozatunkat valóban fejbe lőtték, de a kiskaliberű golyó megakadt a koponyacsontban. Ezt, akármilyen furcsa, de túlélte volna. Akárki húzta is meg a ravaszt, nem végzett jó munkát, és amikor észlelte, hogy nem járt sikerrel, megfojtotta, vagy valaki más megtette helyette. A puszta kezével, feltehetően kesztyűben. Úgy gondoljuk, hogy a bántalmazást még ez előtt, de a lövés után szenvedhette el, persze eben nem lehetünk biztosak, de jelen állás szerint két elkövetőt keresünk. Valakit, aki fejbe lőtte és valaki mást, aki végül megölte.
 - Ez némileg megváltoztatja a dolgokat. Feltételezem, az ügyfelemet, mint gyanúsítottat kívánják kihallgatni ebben az ügyben is.
 - Jól feltételezi.
 - Rendben. Kérhetném, hogy hagyjanak magamra az ügyfelemmel?
 - Természetesen, ügyvéd úr - felelte minden gúny nélkül.

Jamie szinte azonnal rágyújtott, ahogy kiléptek a teremből. Elvileg az épület egész területén tilos volt a dohányzás, de pont a nyomozókkal lehetetlennek tűnt betartani a szabályt. Csak azt tudta a főnökük elérni, hogy az első slukk után elindultak egyenesen a teraszra, ahová az esetek kétharmadában sosem jutottak ki. Folyton jött valaki, hozott valamit egy üggyel kapcsolatban, telefonon keresték őket az ügyészi hivatalból és még egy sereg más helyről. Így bár elvileg nem lehetett dohányozni, mégis bűzlött az egész emelet.
 - Gyere, menjünk ki! -  szólt a társának, aki elmélyülten egy darab papírt kapart le felső ajkáról.
 Némán vágtak át a csörgő telefonok, és a rohangáló nyomozók útvesztőjén, aztán bezáródott mögöttük az ajtó, és kint rekedtek az utca zajában. Hóna alatt a dossziékkal rátámaszkodott a széles betonkorlátra, és elővett tatartójából egy kézzel sodort török cigarettát. Nyugtalan volt.
A hűvös levegő azonnal elsodorta a kacskaringósan emelkedő karcsú füstoszlopot, most ebből sem meríthetett erőt. Néha, ha sokáig nézte, valahogy kitisztult a feje, és közben meglátta a megoldást ott, ahol elvileg nem létezett.
 - Mi a baj?
 - Talán az öt nőért leültethetjük, de Monicáért... Nem hiszem. Még mindig nem tudjuk, ki húzta meg a ravaszt és azt sem, hogy miért. Ő csak befejezte a munkát. De nem tudjuk, miért! Moore egy állat, de viszonylag tiszta a keze.
 - Leszámítva a nőket.
 - Igen. Határozottan leszámítva. Nem tudjuk, hogy mit keresett ott az újságíró, nincs egy fia tanunk sem.
 - Egy van.
 - Az öregember a saját orráig sem láthatott el abban a szemüvegben, nem hogy a kapuig. Te is tudod, hogy Sunsheen majd élve lenyeli.
 - Mégis mit akarsz? Azért vagy dühös, mert a technikusaink jól végezték a munkájukat?
 - Megtalálták a mi elkövetőnket öt másik gyilkosság ügyében, amit igazán értékelek. Leginkább azt, hogy ez a rohadék nem volt elég elővigyázatos és az ötből három nőt a klubjaihoz tudtunk kötni, valamint hálás vagyok a DNS bizonyítékért is, amivel két gyilkosságot kétségkívül bizonyíthatunk. Csak azt nem értem, miért nem találták meg korábban.
 - Az első és második minta a vétel során beszennyeződött. A többi pedig nem adott találatot.
 - Ez neked nem gyanús? Két szennyezett minta? A maradék épp hogy elég volt, nem lehet megismételni, és ha az ügyvéd független vizsgálatot kér...
 - Kicsit előre rohantál. 
 Valóban. Mert mindenre gondolnia kell, mert gondolni akar. Nem szeretne semmi problémát.
 Amikor négy napja visszajöttek, én nekiláttak jegyzőkönyvbe foglalni a nap tanúvallomásait, hirtelen furcsa érzése támadt. Maga a jegyzőkönyvezés unalmas munka, a legunalmasabb ami azt illeti, de nagyon tanulságos. Arra ugyanis tökéletes, hogy újra olvassák a jegyzeteiket. Néha előfordul, hogy eredetileg valami elkerüli a figyelmüket, talán mert elmúlik az a bizonyos pillanat, vagy csak nem tulajdonítanak neki jelentőséget, de a nyomozói munka olyan, mint egy több ezer darabos puzzle. Néha azt hiszi az ember, hogy a kezében lévő elem tökéletesen illik a képbe, de amikor megpróbálja beilleszteni, kiderül, tévedett. A jegyzetek segítenek megállapítani a sarkokat és a széleket, amikből kiindulva aztán haladhatnak a kép közepe felé.
 Így történt akkor is. A tanukén meghallgatott férfi említett néhány bárt, aminek ő a tulajdonosa, és azok ismerősnek tűntek. Tudta, hogy nem a rendszeres razziák miatt, amiken ő maga is részt vett számtalan ízben. Valahol máshol hallotta őket, nem is olyan régen. Persze biztosara vette, eszébe fog jutni, csak azt nem sejtette, mikor.
 Szórakozottan rágyújtott, és nézte a társát, aki lehajtott fejjel olvasott valamit.
 - Még nincs meg a teljes boncolási jegyzőkönyv - kezdte, mintha érezné, hogy figyeli.- De egy dolog, valami nagyon furcsa dolog biztos. Igazad volt. Nem a fejlövésbe hallt bele. Valószínűleg komolyabb agykárosodás nélkül túlélte volna. Megfojtották. Minden jel szerint férfi. Erre utal a kéz mérete, és az erő, amivel eltörték a légcsövet. Ilyet nem látni mindennap. És mégis, ami azt illeti idén már öt másik esetben is látta az orvosszakértő.
 Ebben a pillanatban összeállt a kép. A kirakós a helyére került és már tudta, hol hallotta a bárok nevét. Csak egy aprócska szívességet kellett kérnie, és ma reggelre a kezébe adták az új eredményeket. A gyanúja beigazolódott.

 A szó, hogy sorozatgyilkosság nem hangzott el, mégis az egész osztály dolgozott az ügyön, ahogyan minden más nagyobb kaliberű esetben is. Amikor múlthónapban megtalált az ötödik lányt, egy külön négyfős csoportot hoztak létre. Őket nem hívták be, de rendszeres tájékoztatást kaptak, mert amíg az tesztekre várnak, vagy a kihallgatások jegyzőkönyvei készülnek, mást is lehet csinálni a malmozáson kívül. Tehát végül mindenki ezen az ügyön volt.
 - Azt hiszem, az bánt -, tért vissza a jelenbe -, hogy fél óra múlva elveszik tőlünk. Megkapja a csodás csoport, akiket nem érdekel Monica. Besorolják majd hatodiknak. És ha nem tudják bizonyítani, hát nem tudják.
 - Talán, de amíg felkészülünk a tárgyalásra rengeteg időnk lesz újabb bizonyítékokat gyűjteni.
 - Nem kezelik külön, Jamie!
 - De ha a főnököt...
 - Igen, ha meg tudom győzni a főnököt. Csakhogy akkor lesz még egy nyitott ügyünk, és talán sosem zárjuk le, miközben a gyilkosunk megvan.
 - A többiek tudják már?
 - Nem. Még senki sem. De ez már csak percek kérdése. Utána ráteszik a kezüket a gyanúsítottunkra. 
 - És a mi tesztjeink mikorra készülnek el?
 - Még legalább egy hét.
 - Akkor van egy hetünk.
 - Igen. Talán.
 Egy hét. Mire lehet elég? Megfogadta, hogy egy hét alatt elkapja a gyilkos, ezt megtette, de sem bizonyítani nem tudja, sem az okokat nem ismeri. Elnyomta a cigarettát és kesernyésen rámosolygott a társára. - Itt az ideje ezüsttálcára tenni és átnyújtani Sámson fejét.