Gyakran elgondolkodtam azon, hogy miért szeretem annyira az ifjúsági regényeket. Sok stílusért rajongom, és szinte olthatatlanul, de az ifjúsági regények ezeken is átragyognak. Aztán múlthéten vasárnap végre rájöttem. Alig kilencévesen rágyógyultam a Drakulára, aztán jöttek az Agatha Christie-k, majd a Rejtő Jenő összes, és csak ezután tértem át az ifjúsági könyvekre, olyanokra mint amilyen például a Jó Holdat, Szírius kapitány! Viszont akkor már majdnem kinőttem a témából, szóval hamar le is szoktam róluk. Most pedig kapkodva és mohón falok mindent, hogy pótoljam a lemaradásomat.
Meg persze ott van még az is, hogy javíthatatlanul ragaszkodom egy darabkához a belső gyermekemből, akit igen jól táplálok. Van egy részem, ami sosem akar felnőni, miközben egy másik a felnőtt problémák tömkelegével kénytelen szembenézni.
Szóval ezért szeretem A 39 kulcsot is, aminek az első sorozata tíz kötetből áll. És még csak a kilencediknél tartok.
Heti ízelítő:De mindkét kiáltás mást jelentett: az egyik az ijedtségé volt, a másik a győzelemé.
Iant behálózták.
Linda Sue Park: A 39 kulcs 9. – Viharjelzés
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése