Nem felejtettem ám el, hogy kedd van, csak a Hobbit kivert a fejemből minden mást. Eddig. Most viszont visszatérek a való világba, és valami teljesen más hangulatúval folytatom.
Az eheti olvasmányom állítólag fantasy, de még ezt nem vettem észre, ellenben a sztálingrádi csata részletei lenyűgöznek. Mondjuk engem mindig is érdekelt a történelem, bár igaz, hogy az utóbbi időben szinte egyáltalán nem foglalkoztam vele, és most mégis azon gondolkodom, hogy hányan haltak meg. Hányan harcoltak, vagy hogy nem tudok a németek ellen drukkolni, akármennyire is illene. Mert más, ha a globális képet nézem, és megint más, ha csak azt a pillanatot, ahol lőnek és lövik őket...
Ők is emberek voltak. Az oldalukon harcoltunk, mert mi még kiugrani sem tudunk semmiből időben, és hányan haltak meg magyarok csak azért, mert a politikusaink nem álltak a helyzet magaslatán? És hányak haltak meg ott, több nemzet névtelen gyermekei?
Miért van az, hogy ha a hadsereget nézem, senkinek sincs arca, de ha az egyes csatákat, ahogy megsebesülnek, meghalnak emberek, hirtelen minden összezavarodik, és élő személyekké válnak a nácik, ahogyan az elnyomó oroszok is. Furcsa világ, és egy nagyon jó könyv, ez jutott mára.
Ránézett az életben maradt újoncra, aki tágra nyílt, rettegő szemmel nézett vissza rá. Tőlem várja a döntést.
Lőrinczy Judit: Ingókövek
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése