Gerald Durell: Családom és egyéb állatfajták

Gyermekkorom nagy kedvencem volt minden Gerald Durell könyv, de sajnos néhány költözés, a családdal való könyvfelezés során kiderült, nem gyakoroltam ezen könyvek felett kizárólagos  felügyeletet. A tulajdonjogról már nem is beszélve. Szóval hosszú évek óta hiányoltam a gyűjteményemből. Eddig. Ugyanis egy nagyon baráti 50%-os leértékelésen sikerült begyűjtenem párat.

Gerry és kissé habókos családja nehezen viseli az angliai barátságtalan klímát, tehát mikor Leslie a szokásos erőszakos, lehengerlő stílusában elővezeti a nagy ötletet, mind költözzenek Korfura, Mama pillanatnyi figyelmetlenségből beleegyezik az ötletbe. Visszaszívni már nem lehet. Nincs más hátra, mint hogy felszámolják az addigi életüket, felszedelődzködnek és elkezdenek berendezkedni az újba, ahol Mama főzhet, Leslie írhat, Larry vadászhat, Margo napozhat a környékbeli fiúk örömére és Gerry felfedezheti a természet végtelen gyönyörűségét.

Nos, ami annak idején nem is tűnt fel, hogy nem kimondottan gyerekbarát. Teli van tájleírással, amit valahogy, bár alapvetően nem szeretem, igen nagylelkűen kezeltem akkoriban. Talán néha át is lapoztam, de most végre élveztem is. Nyilván változott azóta az értékítéletem, ahogyan a képzelőerőm is, ezért kimondottan kellemesnek találtam Gerry barangolásait.

Mondjuk a családról szívesebben olvastam volna kétszer ennyit is. Igazán nem hétköznapiak, ami miatt extrém módon szórakoztatóak. Soha sem tudom megunni őket. Például Lesliet néhányszor fejbe kólintottam volna a túl engedékeny Mama helyében, de persze megértettem azt is, amikor másnak viszketett a tenyere.

Nem emlékszem rá, hogy húsz éve milyennek találtam, csak a pozitív élmény emlékét hordoztam, de most így harmincöt évesen be kellett látnom, zseniális.  Sokat mosolyogtam, nevettem rajta. Újra átéltem mindent. Néha elborzadtam Gerry gyermeki természetességétől, ahogyan befogott állatokat, megpróbálta azokat kitömni, vagy kirabolt egy madárfészket és gondosan megfelezve az ott lelt tojásokat. Ahogy összegyűjtött minden pókot, skorpiót, egyéb bogarat és rovart.  De ő volt az, akivel ó mily élvezettel majszoltam volna az olívaolajos kenyeret szőlővel és olívabogyóval! Lettem volna, aki vízre segíti Buci-Bigyót, és igen, még hajlandó lettem volna összefogdosni néhány kedves kis ízeltlábút is. Bármit, csak egy kicsit ott lehessek.

Az ember lányának kedve támad felkapni egy hátizsákot, kézbe nagyítót, és négykézláb bejárni az egész szigetet. Nyilván már nem lenne ugyanaz, azért még várnám, hogy szembetalálkozom valamelyik olajfaliget mögül előlépő Durell családdal vagy népes barátaikból bárkivel.  Látom ahogy a lábuknál csahol három kutya, körülöttük szarkák keringenek, és népes rovarfelhő követi őket.

Ha belegondolok, hogy valakinek ilyen gyerekkora volt, hát elönt az irigység és a hála egyszerre. A vicces, hogy nem tudom melyik érzés erősebb. Vajon feláldoztam volna a viszonylagos nyugati értelembe vett kényelmemet, egy kis szigeten épített fürdőszobás villáért, ahol gekkók, imádkozó sáskák, skorpiók rohangálnak a falon, békák lapítanak a nyirkos fatörzsek alatt, teknősök járkálnak méltósággal és vadon nőnek a liliomok?

Még mindig nem tudom. Ha most lennék gyerek, igent felelnék, de az én kalandvágyam már alábbhagyott, akkor is, ha hüllők mentése most is az én feladatom. Én sietek sikítozó édesanyám segítségére, mikor támadnak  a rendkívül veszélyes és gonosz varangyos békák, vagy én mentem ki a ruhaüzletből a kitudja hogyan odakeveredett gyíkot. Ez pont így történt. Ott hajkurásztam szegény kis farka vesztett lényt, mint valami lelkes Pampalini a biztonsági személyzet és vásárló közönség nagy örömére,  majd egy emeletet szaladtam vele (Oké, ez utóbbi túlzás. Ahogy a volt tornatanárom mondta volna, inkább aktívan sétáltam.), hogy ha lehet valami zöld folton ereszthessem szabadon.

Mindezektől függetlenül sem ismerem a választ. Túl kényelmes vagyok már egy ilyen élethez. Azért amíg olvastam a könyvet átéltem minden egyes kalandot, és a végén a szívem is belesajdult, hogy el kell válnom az annyira imádott szigetemtől, ahol különben még sosem jártam.

Durell utánozhatatlan humorral és iróniával állítja kereszttűzbe családját, önmagát és barátaikat. Annyira bájos és bűnös egyszerre, hogy azok is élvezni fogják, akiket különösebben nem köt le a tájleírások, állat és rovarbefogási ismertetők sora.

A pontozásnak nem sok köze van a nosztalgiához, azonban a mostani élményekhez annál inkább.

10/10

Magyar kiadó: Európa Könyvkiadó Kft.

Fordította: N. Kiss Zsuzsa

Illusztrálta: Réber László

A képeket a Fehér Villáról Tomtól kaptam, aki volt olyan szerencsés és már járt ott. Jelenleg egy panzió üzemel az épületben, így nem tudott olyan fotókat készíteni, mint szeretet volna, de szerintem így is gyönyörűek. Köszönöm! :)