Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 2. - Együtt

Az első kölcsön könyv után viszonylag gyorsan beszereztem a 2. részt is. A magával ragadó hangulat és a feltörő emlékek áradata egyszerűen követelte a folytatást.  Én meg, mert gyenge és esendő vagyok, no meg erősen függő könyvoholista, engedtem a nyomásnak.

Reniben tudatosult az, amit mind tudtunk már, beleszeretett Cortezbe. De persze, ha minden ennyire egyszerű lenne, nem léteznének problémák, meglenne a nagy egymásra találás és boldogan élnének, amíg... Ehhez képest a korrepetitor dacára bukásra áll rajzból, Cortez körül egyre jobban legyeskedik Edina, Kinga pedig, nos, maradt az aki. Kinga.

Legalább Virág mellette van, igaz, új szerelme nevére kereszteli a kutyáját és továbbra is bukdácsol egy sereg tárgyból, ráadásul a családi életében apróbb változások állnak be.  Reninek most még jobban kell támogatnia.

Nem volt rám olyan letaglózó hatással, mint az első rész. Talán mert már a legtöbb emlékemet újra éltem, vagy mert nem hatott többé az újdonság erejével, mindenesetre változatlanul aranyosnak találtam. A tinik és az ő problémáik annyira furcsák felnőtt szemmel. Ugyanakkor pedig át tudom érezni, mert emlékszem még a sajátjaimra.

Mindig úgy éreztem, a saját szüleim nem értenek meg. Nyilvánvalóan nem is értettek egy sereg dolgot. Például, hogy miért élem meg problémának, hogy a napi kutyasétáltató adagomat korábban vagyok kénytelen befejezni, és miért nem drámázom azon, hogy bukásra állok matekból. Csupán csak arról volt szó, hogy az ő felnőtt életükben máshová helyeződött a hangsúly. Könnyű volt nekik!  A hormonjaik már nem dübörögtek ezerrel, nem változott a testük, nem voltak elsősként magasabbak mint a legtöbb fiú, a végtagjaik megfelelően működtek, nem csetlettek-botlottak és nem szembesültek a kavargó érzelmek változatos palettájával a nap minden pillanatában.

Vagy ha mégis, hát rajtuk nem látszott, de az én pattanásaim csak jöttek. Aljasság!

A szülők karaktere változatlanul szimpatikus. Nos, nem azért, mert az enyémek ennyire meg akartak volna érteni, sem idejük, sem energiájuk nem volt rá, ráadásul a bátyám után jogosan hitték, a második is szépen felnő, de az apró túlzások, hogy úgy beszélnek az ember lányáról, mintha ott sem lenne, hogy elmondasz nekik valamit, aztán nem emlékeznek rá, vagy nem úgy, ahogy elhangzott. Mifelénk nem csináltak ügyet egy kis hisztiből. Nem is voltam hisztis, ugyanis nem értem volna el vele semmit.

Sok szempontból jóval egyszerűbb tinikorom volt. Az információ dömping negyed ekkora sem volt. Eljártam a a barátaimmal, esténként olvastam és nem mérgeztem az agyam egy csomó nyálas fiú bandával. A szüleim állandóan dolgoztak, alig találkoztunk. Szabad voltam, mint a madár és édesanyám nagyszerűen főzött. Szegény Reni, csoda, hogy nem halnak éhen.

Persze, mivel az Együtt nem szippantott be olyan erővel, feltűnt néhány apró hiba is. A felkiáltójelek majdnem teljes hiánya. Az óhajtó, felkiáltó, indulatszavas stb. mondatok többségéről hiányzik, és bár nem vagyok a helyesírásra pipifaxos, a tömeges Jaj. még nekem is feltűnt. Mindegy!

Igazából változatlanul várom a folytatást. Még mindig nagyon üdítőnek éreztem, akkor is, ha Cortez egyre inkább kezd hasonlítani egy jól fejlett, felnőtt parapasira, csak nincsenek agyarai, meg nem giga erős, de egyszerűen mindent tud, mindenhez ért és hihetetlen tehetséges vagy ezer dologban. Gyanítom ezeknek a száma csak nőni fog, de végül is nem baj. A tinilányok álma legalább emberből van.

Harmadik rész, vigyázz! Jövök!

9/10