Brutálisan meggyilkolt örömlány holttestét találják meg a Városligetben. Akkor még senki sem sejti, hogy ez csak a kezdet, és az elsőt hamarosan még több áldozat követi. Nem rengeti meg a világot ez a hír, az élet zajlik tovább, ahogyan eddig is.
Szállási Titusz, az ifjú újságíró és költő, hajóval érkezik haza. Utazás közben figyel fel Saint-Germain grófjára, aki a hangzatos Rákóczi nevet is viseli. Tanácstalanul téblábol körötte, mígnem a gróf maga szólítja le.
Tarnóczay Etelka magányos gyermekkorát új élmények megszerzésével színesíti, és mivel Isten útjai egyenesen a Vígszínház felé vezetik, lelkiismeret furdalás nélkül halad tovább. Néha csodálkozva ugyan, de legtöbbször mindenféle ellenérzés nélkül.
Mihucz Ervin kezdő nyomóz. Nehezen küzdötte fel magát és szép reményeket táplál a jövőjével kapcsolatban. Véletlenül bízzák meg az Ó utcai örömlány gyilkosságával, de nem kívánja elhalasztani a szerencséjét, ezért buzgón lát munkához.
Sára örömlány. Nem akart az lenni, ahogy mások sem, de kár keseregni a múlton. Hiába gondolja át újra és újra, nem tudja mi volt az a pont, ahol még dönthetett volna máshogy. Hát életben marad, mert ez a legtöbb amit megtehet magáért.
A történet 1910-ben játszódik, és egyszerre négy szálon fut. A fő karakterek mind külön fejezetben osztják meg önmagukat az olvasóval. Gyakorta elidőznek a múltjukban vagy különös jelenükben. Nem igazán lehet tudni, hogy ezek az emberek miként és hol kapcsolódnak össze. Sokáig csak azt észleljük, hogy párhuzamosan haladunk előre.
Aprólékos jellemábrázolással tárják fel a titkaikat, azokat a mozgatórugókat, amik hajtják őket előre. Nem szégyenkeznek vagy rejtenek el semmit. Néha akár zavarbejtő is lehetne, de a századfordulós bájt áthatja a kendőzetlen valóság ábrázolása. A léha éjszakai élet, a zajos, fejlődő város folyamatos lüktetése egyaránt elbűvölő és visszataszító. Ki ne lenne légy a falon bármelyik híres kávéházban? A New Yorkban, Japánban vagy akár az Abáziában?
Szeretem a kor - és személyábrázolását. Valós helyszíneken valós személyekkel találkozhatunk. Nem ritkán egy híres íróval, költővel, színésszel. Talán nem mindent mondtak volna ugyanígy, de én elhittem azok alapján, amit tudok róluk. Egyedül Etelkával volt némi problémám. A tini éveiből kifelé tartó lány zavarosnak tűnt. Nem csak érzelmileg, de a motivációja is kusza volt. Nyilván nehéz egy férfiembernek elképzelni a hormonoktól megzavarodott lánykát, de ez apró zavaró tényező volt, Etelka maga is kinőtte hamarosan, és mind a gyerekkora, mind a későbbi pályafutása logikus, értelemszerű és tökéletesen ábrázolt.
Külön tetszett, hogy bár a cím ezt sugallta, a gróf nem játszott külön főszerepet. Csak Tituszon keresztül ismerjük, és amit elmesél, azt az újságírónak mondja, mégis a jelleme csupa titok, csupa sejtelem. Ha nem lenne a könyv címe és a bemutató videó, még abban is kételkednék, hogy mi ő valójában. Tulajdonképpen kétségbe is vontam, mert eldöntöttem, nem fogom hagyni, hogy befolyásoljanak holmi marketing fogások. Ténylegesen csak úgy 90 oldallal a vége előtt lebben fel a fátyol, és addig kétesélyesként kezeltem mindent. Végül is nem tévedtem így sem.
Különben az egész könyvben van valami Drakula szerű. Ó, nem, nem a stílus. A felépítése, a hangulata. Stoker klasszikusa levélregény, ez nem az, viszont a gróf személyét itt is, ott is elbeszélésekből ismerjük. A szereplők felváltva mesélnek, ahogy Benedek Szabolcs is így szólaltatja meg őket. A hangulat pedig mégis azt idézi. Más a helyszín, sokkal könnyedebb, bár a nyelvezett nem feltétlen mai. Más minden, és én mégis olyan boldog rajongással faltam az oldalakat, mint annak idején.
A mondat szerkesztés különösen elnyerte a tetszésemet. Kerek, egész és gyönyörűséges. Egy helyen találtam mondaton belüli szóismétlést, azon felhúztam a szemöldököm, mert addig annyira töklöketes volt, de hamar el is felejtettem, mert a szóbűvölés újra elindult, hát kit érdekel! Már-már megkockáztatom a szépirodalmi jelzőt.
A cselekmény különben szépen követhető. Olyannyira, hogy elég korán derengeni kezdett, a háromnegyedénél pedig biztosra tudtam, ki a gyilkos. Az írónak pedig valószínűleg ez is volt a szándéka, hiszen folyamatosan csepegteti az információkat. Nem hallgat el semmit, utalások sokaságát szórja elénk. Szépen, egyesével. Nem kapkod, nem siet, nem visz tévútra. Szóval igen, bár kriminek árulják, klasszikus értelemben nem sorolnám oda, akkor sem, ha gyilkosságok mentén halad. Különösen a vége erősíti bennem ezt a képet. A gyilkos szinte lényegtelen, mellékes, ahogy ez ki is derül. Nincs rivaldafényben, mert nem ott van a helye.
Különben a történet maga sincs lezárva szigorú, mértani pontossággal. Hogy ez azért van, mert egy trilógia első kötete, avagy Benedek nem szájbarágós író, nem tudom, de nekem tetszett.
Rajongó lettem, és lelkesen várom a következő kötetet. Nem teljesen az, mint aminek a fülszöveg sejteti, de ez már nem is igen zavar. Szerettem első betűtől az utolsóig, mindenkinek csak ajánlani tudom.
9/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése