Tudom, hogy mostanában a blog a Teaser keddekre épül, és esküszöm, hogy ez nem volt szándékos. Csupán az történt, hogy a gondosan beütemezett hétvégéimet sorra áthúzza valami. Legutóbb épp egy finom kis gyomorrontás. Jó, ez nem kifogás, de a nagy fehérhez imádkozva valamiért nem éreztem fontosnak az írást, ami azt illeti, az olvasást sem, még csak a filmnézést sem. Valójában a gépemet sem kapcsoltam be két teljes napig, leszámítva, hogy tegnap délután keserves órát szántam arra, hogy legyen ma is verses rovat, hiszen a kötelesség az kötelesség - minden más körülmények között pedig határozottan élvezet. No de nem panaszkodom, csak megosztom a fájdalmamat veletek, főleg azért, mert valami elképesztő történt!
Tavaly nyár óta nem érzek igazi lelkesedést egy könyvvel kapcsolatban, és bár a régi kedvenceim sorra fel és fellángolnak, egyáltalán nem visel meg, ha egy sorozatot kényszerpihenőre küldök. Pont ezen okokból ritkán, igen ritkán vágyom valamire olyan erősen, mint azelőtt, a birtoklási vágyam is alább hagyott, és még Rick Riordant is képes vagyok hónapokon át pihentetni. Nem feltétlen azért, hogy húzzam az időt, hanem mert eszembe sem jut, erre tegnap éjszaka a Térség-sorozat második kötetével elmondtam. Nem tudom honnan jött, nem tudom mi váltotta ki, csak egyszerűen ott volt.
Egy zseniális párbeszéd bontakozott ki a fejemben, és azzal az érzéssel keltem, hogy muszáj, egyszerűen csak muszáj olvasnom. Mert ez briliáns! Nos, még csak tíz oldalra volt lehetőségem, és egyenlőre nem történt meg az a beszélgetés, amire várok, de bizakodó vagyok, mert jól kezdődött.
A szeme kéken izzott, mintha tűz égett volna a fejében.
A üveg felé nyúlt, Mei pedig sikoltozni kezdett.
James S. A. Corey: Kalibán háborúja
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése