Hazafelé kontrollálatlanul ásítoztam az utcán. Ilyen nem esett meg velem szerintem gyerekkorom óta, és miközben ez bevillant, felrémlett az egyik kedvenc mesém is.
Nem is szaporítom tovább a szót, mert jelenleg erősen koncentrálok arra, hogy ne fejeljem meg a klaviatúrát.
Szegény tojás fölsikolt: Istenkém, jaj, ez mi volt?!
De sírnia sincs idő, máris dagad, máris nő,
alul-felül domborodik, elől hátul dudorodik,
gömbölyödik, dagadozik, tágul, terjeng, magasodik,
csupa merő duzzadás - égig ér már a tojás -,
s addig püffed, addig puffad, hogy a végén durr, kipukkad!
László-Bencsik Sándor: Mesejáró Rebeka és Tengerjáró Tóbiás
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése