Micsoda nő ez a férfi (Variálós vasárnap #23)

Ki ne emlékezne az Egy szoknya, egy nadrág című magyar filmre? Akár az 1943-asról beszélünk, a zseniális Latabár Kálmánnal, akár a 2005-ös feldolgozásról Rudolf Péterrel, szerzet nekünk néhány vidám percet. És persze kihagyhatatlan a Van, aki forrón szereti, az utánozhatatlan Marilyn Monroe, Tony Curtis és Jack Lemmon alakításával, de esetleg láthattátok a Micsoda nő, ez a férfi magyar címen futó angol remeket, Adrian Pasdarral és Julie Waltersszel. Ki ne felejtsem a Wong Foo, kösz mindent! - Julie Newmart, de a sort még folytathatnám.

Hogy mi ezekben a filmekben a közös? Mind olyan férfiakról szól, akik kényszer hatására, vagy saját késztetésüknek engedve nőnek öltöznek. A transzvesztitákról mind hallottunk már, többé kevésbé elfogadjuk, bár a társadalom egy nagy hányada csak egyszerűen le... melegezi őket, pedig nem is állhatnának távolabb a valóságtól.  Sokan teljesen normális, heteroszexuális férfiak vagy nők, kiegyensúlyozott kapcsolattal, gyerekekkel, akik valamilyen ok miatt szeretnek ellenkező neműnek öltözni. Nem melegek, nem szexuálisan deviánsok, csak mások. Ezen a ponton viszont akad némi zavar a fejekben, sokan összekeverik őket a transzneműekkel, akik egész más szegmensét képviselik a társadalmuknak.

Többször belefutottam mostanában ebbe a témámba, ezért úgy gondoltam, ideje írni róla. Nem is tudom miért. Talán csak mert érdekel, mert hiszek benne, hogy a külsőnk csupán része a csomagnak, és koránt sem az egésze. Mert a transznemű mozgalmak még elég gyerekcipőben járnak, de legfőképpen azért, mert amikor a munkám miatt találkoztam néhánnyal tíz-tizenegy évvel ezelőtt, magam is csodálkoztam. Még akkor is, ha számomra nem volt új a fogalom, ha ismertem a problémát. Kellett némi idő, tapasztalat és nyitottság a megértéséhez, pedig soha sem tartottam magam prűdnek vagy kirekesztőenk, és mégis.

Szóval kezdjük azzal: Kik a transzneműek? Ők azok, akik az elsődleges nemi jellegük ellenére az ellenkezőnemhez tartozónak érzik magukat. És ez miért fontos? Mert az agyuk, az érzelmeik alapján lehetnek nők, akiket férfi testbe zárt a természet, vagy férfiak, akik nőként látták meg a napvilágot, és ennek semmi köze az egyén szexuális irányultságához.

El tudtok képzelni annál nagyobb fájdalmat, mint amikor a családod, a barátaid és a társadalom kedvéért eljátszod hogy olyan valaki vagy, aki nem is létezik?
Azt mondják, hogy egy 3-5 éves gyereknek már kialakul a nemi identitása, azaz tisztában vannak azzal, hogy fiúk vagy lányok. Hogyan magyarázod el a gyerekeknek, amikor arról kezd beszélni, hogy ő pont más nemű, mint aminek látszik? Hogy éreznéd magad, ha a pici lányod azt mondana, ha a családban mindenki meghal, végre levágathatja a haját?

A Whittington házaspár 2007-ben gyönyörű hírt kapott: érkezik az első gyerekük, a kislányuk. Megcsinálták a szobáját, rózsaszínre, ahogy azt kell, kiválasztották a Ryland utónevet, és izgatottan várták a kicsi érkezését. A csecsemő szerencsére egészséges volt, gyönyörű és boldog. Ez a legfontosabb minden szülő számára. Még nem volt egy, amikor kiderült, siket. Egy idejében elvégzett implantációs műtétnek és sok-sok munkának hála, a kicsi lány lassan megtanult hallani és beszélni is. Úgy gondolták, túl vannak a nehezén. Tévedtek.

 

Ahogy Ryland megtanult beszélni, azt kiabálta: "Fiú vagyok!", és ösztönösen kerülte a lányos dolgokat. A szülők fiús lánynak hívták, mert így volt egyszerűbb. Néhányan azt mondták, ez csak egy kifejezés, csak úgy mondja és majd kinövi, de kiderült nem csak egy kifejezés, és a dolog egyre erősebb lett. Fiúnak rajzolta magát, és úgy is szeretett öltözni, viselkedni. Aztán eljött az a pillanat is, mikor a kislány egyre erősödő szégyenérzettel kezdet élni, majd azt mondta: "Ha mindenki meghal, levágatom a hajam, és végre fiú leszek." Majd könnyek között azt kérdezte: "Miért tette Isten ezt velem? "

Csupán öt éves volt, de a szülők elkezdték komolyan venni azt, amit mond. Kutattak a témában, és kerestek egy jó szakembert, akivel közösen arra a megállapodásra jutottak: Ryland transznemű, lány testbe született, de az agya azt a jelet küldi neki, hogy fiú. 
A keresgélés során belefutottak néhány statisztikába is: a transzneműk 41%-a kísérel meg öngyilkosságot a társadalom elutasítása miatt, ami az országos átlag 4, 6%-a. Ezt pedig olyan kockázatot jelentett, amint nem akarták felvállalni, így a lányuk érdekében engedték, hogy olyan gyorsan változzon át, amennyire csak lehetséges. 

Levágták a haját, lány helyett fiúnak nevezték, átrendezték a szobáját és levélben megírták az okokat a családjuknak és a barátaiknak. Néhányakat elvesztettek, de szerencsére az igazán fontos emberek kitartottak mellettük. 
Már tudják, a legtöbb gyerek 3 és 5 éves kora között eszmél rá az igazi nemére, és annak, hogy Ryland fiúnak érzi magát semmi köze a neveléshez, a család felépítéséhez, vagy akár a külső környezeti hatásokhoz. Továbbá azokhoz a dolgokhoz hasonlítva, amiket a világon sok családnak és gyereknek el kell viselnie, ez igazán semmiség. A fiúk egészséges, jóképű és elmondhatatlan boldog.
Semmi sincs kőbe vésve, van egy elképesztő családjuk és egy elképeszt fiúk. 

Harvey Milk szerint: "Jogok azokat illetnek meg, akik elég hangosak ahhoz, hogy kiharcolják." Ezért most a szülők hallatják a hangjukat, hogy a társadalom elfogadja, szeresse Rylandet és a hozzá hasonlókat. 

Én ezen a videón speciel sírtam. Mélyen megindító és megható a szülök szeretetem és az, hogy nem hagyják magukra a fiúkat ezzel a helyzettel. Segítik, támogatják, de mindenekelőtt szeretik. 
Biztosan nehéz évek állnak a hátuk mögött, de ott vannak együtt és egymásnak. Rengeteg szülő képtelen erre, és csak megsaccolni lehet azoknak a számát, akik ezért hihetetlen fájdalommal, magányosan és szégyenkezve élnek.
Sokak szerint a szülök rosszul tették, hogy teret adtak a gyerekük szeszélyének. Ők bizonyára azok a szülök, akik katolikus átnevelőtáborba záratják a sajátjukat, hogy ott majd helyrerázódnak. A szeszélytől ez ugyanis nagyon messze esik.

Én személy szerint köszönöm a Whittington családnak, hogy vannak, és megosztották velünk a fiúk történetét. Sok boldogságot, erőt kívánok nekik az elkövetkezendőkhöz, mert ez utóbbira sajnos szükségük lesz.

Érdemes megnézni a témához még Geena Rocero, filippínó származású modell: Miért kell felválnom önmagam videóját is a TED oldalán, amit a címre kattintva érhettek el - akárhogyan ügyeskedtem is, nem tudtam beszúrni, de a jó hír az, hogy a subtitles gomb alatt van Hungarian, azaz magyar felirat is.