2014. június 16., hétfő

Kathy Reichs: A csontok nem hazudnak (Temperance Brennan, #3)

Van annak már több hónapja is, hogy befejeztem a könyvet, ezért teljesen érthetetlen, miért nem írtam róla. Talán azért, mert az első két részhez viszonyítva koránt sem volt olyan pörgős. De az is lehet, csak elvette a kedvem az Ulpius, mert egyszerűen csak abbahagyták a sorozatot. Sokáig azt terveztem, mivel a magyar íróikon kívül minden kiadásukkal szakítottam, majd angolul folytatom, de szerencsére a FUMAX átvette a szériát, és nemrégiben meg is jelent a negyedik kötet, így tehát épp ideje, hogy írjak a harmadikról.

A motorosbandák Montrealban még nem is lennének furcsák, de a nyomukban felbukkanó csontvázak már annál inkább. Ryan eltűnik, aztán valami furcsát kezdenek beszélni róla, és önmagában már ez is épp elég lenne Tempe számára, de unokaöccse, Kit ( ő lesz Tory papája a Fertőzöttek sorozatból) is élénken érdeklődni kezd egy vasparipás csapat iránt. A folyamatban lévő nyomozás elég megterhelő, a szerelmi élete is romokban, és még a szívének oly kedves rokonért is aggódhat. Annyi felé kell figyelnie, hogy észre sem veszi, mikor válik ismét törvényszéki antropológusból amatőr nyomozóvá, de a vaj már a füléig ér. Meglehetősen csúszós minden...

Kicsit lassabban indult, és ezúttal nem sokkoltak a csontok sem. Valahogy sokáig nem hangolódtunk közös hullámhosszra, és kezdtem aggódni, hogy elvesztettük egymás. Aztán a harmadánál furcsa dolog történt. A motoros bandák, és úgy általában a történet magával ragadott.
Bár a leírások inkább a '70-es, '80-as évekre voltak jellemzőek, azért manapság sem kevés veszélyesnek ítélt banda rója az amerikai kontinens útjait, és sokan esküsznek rá, épp úgy működik a hierarchia, ahogyan az Kathy Reichs papírra vetette.
Ebben az egészben van valami elképesztő. Iszonyú félelmetes, visszás érzelmeket keltő, elképzelni sem tudom, hogyan mehet valaki bele önként egy ilyen életformába, de minden ellenérzésem dacára szimplán elképesztőnek találtam. 

Szóval a motorosok megmentették a történetet, és a könyvélményt, de az tagadhatatlan, az írónő mesterien képes addig táncolni az ember idegein, míg rázni nem kezdi a hideg. Ha nem a csontokat használja, hát talál más forrást erre a célra, és ezzel szó se róla, nagy szolgálatot tesz. Mivel szeretek borzongani, nem kérdés, hogy már alig várom a pillanatot, amikor a mancsocskámba kaphatom a negyedik részt. A beolvasó mindenesetre igen bizarrul kezd, és ezzel egyszersmind lágyan kecsegtet. Az első két kötet színvonalát ígéri, ha már a harmadikról nem sok mondanivalóm akadt, de majd meglátjuk...

7/10

Magyar kiadó: Ulpius-Ház
Fordító: Kövesdi Miklós Gábor

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...