Az első rész után önként jelentkeztem a könyvért, ugyanis nem
túloztam akkor, amikor azt mondtam, tetszett. Igaz, akkor sem túloztam,
amikor a hibáiról beszéltem. Összességében azért a pozitívumok sokkal
többet nyomtak a latban, és ennek nincs semmi köze ahhoz, hogy a sorozat
egy magyar néven publikáló magyar író tollából jelent meg.Áronék már egy ideje élvezik Nubius vendégszeretetét. Hiába tudják, hogy soha nem érhetnek fel erőben egy onival, félvérűként mégis becsületesen edzenek. Egyikük sem akar kolonccá válni, csakhogy az Altare Terium tagjai nem teljesen őszinték velük. Anna úgy érzi, joga van megtudni, mit titkolnak előle, ezért Áron kíséretével elindul meghallgatni a jóslatot, amit aztán sajnálatos körülmények között a jelenlétükben csakliznak el Nubius ellenlábasai. A gyerekek már ezelőtt is megéltek számtalan kalandot, így most is önként jelentkeznek arra a küldetésre, ami minden kérdésükre választ adhat, eloszlathatja az egyre sűrűbb kétségeket, és napvilágra kerül végre a Kóborló múltja is.
Nos, a történet az első rész végének tempóját követve sodor magával, aminek vannak előnyei és hátrányai egyaránt. Jó, mert tempós, fordulatos, izgalmas és szórakoztató, és rossz, hiszen ha az előző rész végén nyakunkba zúdított információhalmazt nem sikerült maradéktalanul magunkévá tennünk, néha erősen pislogni fogunk. Legalábbis én ezt tettem. Nagyjából a könyv felénél eljutottam arra a pontra, hogy akkor én most újraolvasom a Szürke vér végét, és igen, attól kezdve minden tökéletes volt. Ebből számomra egyértelműen az derült ki, hogy ez a könyv bizony függelékért kiált. Tele van idegen eredetű szavakkal, amiket úgy emlegetnek, mintha tudnod kéne, miről van szó, de nem tudod, és például örültem A Faun labirintusa utalásnak is, de ez az, amit a korcsoport valószínűleg egyáltalán nem ért, főleg, hogy 16 karikás filmről beszélünk.
Az első részhez hasonlóan itt is kezdetnek a múltban járunk. Viszont ez a jelenet olyan tökéletesen megírt, olyannyira élveztem, és hangosan ujjongtam magamban, hogy könyörögve kérem Buglyó Gergelyt, legyen olyan jó, és ha végzett ezzel a trilógiával, írjon felnőtt horror/thriller irodalmat. A nyelvezete ezúttal sem elég ifjúsági, de igazából nekem tetszik, hogy nem slendrián vagy pongyola. A karakterek viszont talán egy pindurit elnagyoltak. Néhány szituációt megérte volna jobban kibontani, olyasmiket, amiket minden szereplő elfogad annak, aminek, de számomra nem hiteles a miért és a hogyan. Példákat szándékosan nem mondok, mert azzal erősen lelőnénk több poént is, de olyan karakter, akitől nagyon sokat vártam, hirtelen csak meggondolja magát. Azelőtt nem volt túl racionális, majd egy mondat miatt hirtelen megváltozik minden… Miért és hogyan?
Az információáramlással nincs gond, csak azokkal, amiket már tudnunk kéne. A kalandok aprólékosabban kidolgozottak, mint korábban, így érezhetően látványosabbak is. A történet szépen halad előre, lassan lehet sejteni, ki kivel van, fellebben a fátyol több titokról, és folyamatosan épül a sztori. Sajnos, ami az első részben elment, azt most sem javította ki senki, és bár a jellemábrázolások általában kissé kevésnek bizonyultak, Áron, mint főszereplő, tökéletesen kerek és egész. A viccek száma lassan megfogyatkozott, szóval kezd igazán komolyra fordulni a játszma, néhány sablon is felfedezhető a történetben, de összességében még mindig szórakoztató, könnyen olvasható és izgalmas.
Annak ellenére, hogy a megítélése számomra nem változott (nagyjából annyit ad, mint az első rész), szükség lenne több hasonló könyvre a magyar piacon, tehát részemről jöhet a harmadik rész. És aztán egy felnőtt regény…
7/10
Ez a bejegyzés az ekultura.hu részét képezi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése