2006-ban ismerkedtem meg vele, amikor találomra levettem a Kafka a tengerparton című könyvét egy könyvesbolt polcáról. Akkor még nem tudtam, hogy ez egy olyan lavina, amit meg sem próbálok megakadályozni, és úgy magával ragad, mint kalózt az alkohol mámor, de így történt. Tudja csuda, de nem bánom.
Murakamiról mindenhol azt mondják: a világ egyik legnépszerűbb kortárs szerzője, a misztikus realizmus kiváló képviselője.
Na! Ezt tessék jól beosztani! Mert ez mind igaz, de hogy számomra mit jelentenek az ő könyvei, azt nem lehet ennyire egyszerűen, frappánsan és szépen megfogalmazni. Nyilván mert a tehetségem is hiányzik hozzá, és azért is, mert mindenkinek mást jelenthet egy adott mű. Emlékszünk az irodalom órák fáradságos elemzéseire? Sosem értettem. Mi van, ha a szúró rózsatövisek nem a költő lelki fájdalmát jelentették, hanem hogy szorított a cipője, vagy bevágott a gatyája? Honnan a csudából kell tudnunk, mire gondolt egy már nem élő költő? Ez ugyanúgy igaz a könyvekre is. Ami számomra evidens, lehet másnak nem az, és az is előfordulhat, hogy én siklok el az igazi lényeg felett, mert a részletek jobban megragadnak.
Nekem Murakami Haruki nem kevesebbet, mint egy különálló dimenziót jelent. A Dimenziót. Amikor elkezdem olvasni, szép lassan átcsúszom egy másik világba. Egy olyanba, ahol lassabban folyik az élet, nyugodtabbak a viszonyok, még akkor is, ha a felszíni alatt hatalmas csaták dúlnak.
Ahogyan az ázsiai filmek felépítése is más, úgy a könyveké is. Meghatározó az író stílusa is, de én még nem találkoztam kapkodó japán íróval. Soha nem éreztem, hogy le akarják dugni a történetet a torkomon. Néha a könyv felén is túljutok, mire egyáltalán körvonalazódik a probléma. Van idő a kibontásra.
Murakami Haruki gyakran visszatérő motívumai egyediek, csak rá jellemzőek. Minden műveiben megjelenik a magány. A társas, vagy tényleges, a nagyvárosi élet, az értékrendek, prioritások viszonya. Az őszinte, sokszor feltétel nélküli szeretet, szerelem, a szexualitás, amiről nem feltétlen részletesen, de nyíltan ír. A női fül szépsége. A zene és a könyvek szeretete épp annyira természetes, mint a macskák jelenléte. Eddig a legtöbb könyvben szerepeltek macskák, néha csak egy történet erejéig, mint ebben könyvben, de valahogyan mindig érezhetőek. Legmarkánsabban a Kafka a tengerparton-ban jelentek meg, és azóta nekem Murakami egyenlő a macskákkal. Ezért, anélkül, hogy gondolkodtam volna, terméseztessen fogtam könyvjelzőnek azt a darabot, amit Annaleetől kaptam, rajta azzal a felirattal: " I have studied many philosopher and many cats. The wisdom of cats is infinitely superior." Hippolyte Taine
Azt pedig nem is említettem, hogy egy tejesüvegbe kukucskáló cica lóg a végén.
Tehát nekem, Muarakami Haruki ezt a könyvjelzőt, egy más dimenziót, mérhetetlen nyugalmat, sok építő, vagy éppen szétboncolni való gondolatot jelent. Olyan részeit éri el az agyamnak, amiket egy ponyva olvasása közben nem használok. Ezzel pedig meg is adtam a választ, hogy eddig miért nem írtam róla. Képtelen vagyok szavakba önteni ezt a fajta érzést.
Lelassulok, lelassít a világ is. Befogad, körül ölel, dajkál, miközben az arcomba olvassa a bűneimet, szembesít önmagammal. Mindezt úgy, hogy nem érzem bűnnek. Elmerülök bennük, ízlelgetem a szavakat, és a varázs nem enged elszakadni.
Murakami elaltat, viszont az unalomnak ehhez semmi köze. Egyszerűen annyira képes lelazítani, kikapcsolni, hogy amikor becsukom a könyvet, ha nem is vagyok álmos, képes vagyok aludni. Persze magamtól nem fekszem korán, de ha ránézek az órára és azt látom, hogy éjfél van, ideje az alvásnak, öt percen belül tudok aludni, a gyakran másfél- két óráig tartó kínlódás helyett.
A misztikum részét is imádom. Gyakran csak a végén, avagy az utolsó harmadban jelenik meg, de végig tudom, hogy jönni fog, ezért várom. Soha nem érzem kilógónak vagy erőltetettnek. Passzol, mint kézre a kesztyű. Stílusa kötetlen, nyelvezete érthető, utalásokban gazdag, néhol a keleti stílusra jellemzően homályos. Azaz, nem szájbarágásos, de ettől eltekintve nem klasszikus japán mű.
Szeretem a sajátságos, fanyar, gyakran ironikus humorát. Erre a fajtára sokszor azt mondják, intellektuális humor. Nem feltétlen értek vele egyet. Magamat nem tartom intellektuális alkatnak, mégis értem és kimondottan mulattat.
Még van valami, amit fontosnak tartok és tipikusan Murakamira jellemző. Azokban a könyvekben, amelyekben mint mesélő és résztvevő/főszereplő jelenik meg, nem ad nevet magának. A karakterének. Mindent tudhatunk róla. Mikor és hol tanult, mik a kedvenc zenéi, könyvei, hogy szeret főzni, milyen ruhát visel, mert ez fontos. Hogyan beszél az emberekkel, milyen a viszonya a környezetével, a családjával, mi a foglalkozása, mit vásásról, iszik és a többi, de a nevét nem árulja el. Mert a név nem lényeges. Bár ebben a könyvében egyetlen egyszer elhangzik, hogy ő K. Csak ennyi, K.
Gyönyörű szép, összetett, kerek mondatokban fogalmaz. Választékos nyelvezettel, bár gyanítom ehhez a fordításnak is köze van. Leggyakrabban Erdős György fordítja. Ha az ő nevét látom, vagy Horváth Krisztináét, akkor megnyugszom, mert japánból készült a fordítás. Sajnos pont ez a könyv, az angol kiadás alapján készült. Igazából egy rossz szavam sem lehet rá, de tagadhatatlanul bennem van, hogy mi maradhatott ki, hogy egy kicsit más. Talán beképzelem, nem tehetek róla.
Na, ideje lenne a könyvről is írni valamit!
K beleszeret Szumirébe (Ibolya), akivel ugyanarra az egyetemre jártak, bár a lány fiatalabb nála. Véletlenül ismerkednek meg és egy szoros, érdekes barátsággá fejlődik a kapcsolatuk.
Szumire arra tette fel az életét, hogy író legyen, az egyetemet is félbehagyta, miközben K. némi sodródás után elemi iskolában kezd tanítani. A lány szórakozott, elsuhannak mellette a számára lényegtelen dolgok, felemás zoknit visel, több számmal nagyobb férfizakót. A fiú normális életet él, alkalmi nőismerőseivel melegíti fel az ágyát és elfogadja a dolgokat olyannak, amilyenek. Nem egy lázadó típus. Mégis összetartoznak, miközben mindketten mást várnak ettől a barátságtól. K szerelmes és vágyik a lányra, aki észre sem veszi ezt, vagy ha igen, akkor sem képes viszonozni, mert ő huszonkét évesen lesz először szerelmes, Miuba, egy koreai származású üzletasszonyba.
A nő munkát, normális életet ajánl Szumirének, aki lángra lobban tőle, K. Ibolyáért ég, Miu viszont nem szerelmes senkibe. Egy tizennégy évvel ezelőtti esemény megváltoztatta az életét, személyiségét. Kapcsolata a fiatalabb lánnyal, K. kapcsolata Szumirével adja a történet vázát, a lányon keresztül pedig mind ismerik egymást.
A vágyakról, vágyódásokról, bizalomról, a feltétel nélküli szeretetről, az elfogadásról és titkokról szól ez a könyv. Arról, hogy nem akkor ismersz meg valakit, amikor a ruháitól szabadul meg, hanem amikor a lelkét mezteleníti le érted.
Kitűnően megírt, olvasmányos, ironikus, misztikus mű. Nem várható kevesebb attól az írótól, akit Nobel-díjra jelöltek, vagy akinek John Updike írt kritikát.
10/10
Magyar kiadó: Geopen Kiadó
Angolból fordította: Komáromy Rudolf
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése