David Safier: Jézus szeret engem

Most mit mondjak? Teljesen elbűvölt. Hétfőn este fél nyolctól éjfélig tartott. Azt hiszem lassabban olvasok mint néhány éve. Akkor olyan három-három és fél óra alatt megettem volna. Öregszem vagy mi. Mentségem sem sok akad. Egyszer elmentem mosdóba és egyszer kikergettem  a lakásból azt az idegen kandúrt, amelyik az udvaromon szokott randalírozni, de ezúttal a bukóablakon keresztül mászott be. Körülbelül tíz percre volt szükségem ahhoz, hogy feldolgozzam az esetet, mert ez azért a pofátlanság teteje, miközben Killerkat az előszobából követte az eseményeket és egyáltalán nem tűnt úgy, mint aki el lenne borzadva. Éltem a gyanúperrel, hogy ő hívta mag a kicsinek nem nevezhető cimbijét vacsizni. Szóval a sokkhatás és ablakzárás után visszatértem az olvasáshoz  és csak 00:07-perckor ugrottam fel, mert már erősen szólított a szükség.

Ez eleget mond a könyvről? Szerintem, ha most befejezném, azzal is kifejtettem volna a lényeget. Letehetetlen!

A Pocsék karma után nem csekély elvárásaim voltak, amit igen félve fogalmaztam meg, hiszen eddig mindenkitől azt hallottam: Jó-jó, de valami hiányzik. Nem tudom mi. Nekem az első könyve jobban tetszett.

Csoda-e, ha tartottam is kicsit? Hiszen féltem, hogy csalódom az íróban, hogy nem tudja megugrani ugyanazt a szintet és akkor mi lesz velem? Kereshetek más nevetnivalót, mikor olyan kevés jó író van, akinek vinnyogni lehet a könyvein.

Szerencsére a félelmeim alaptalannak bizonyultak. Rögtön kijelenthetem, nekem jobban tetszett, mint a Pocsék karma, bár teljesen tisztában vagyok vele, hogy a fanyalgóknak mi volt a bajuk. Amit sajnos nem árulhatok el, mert akkor lelőném a poént. Az pedig csak úgy játszik, ha az ember fia és lánya végigolvassa.

Adva vagyon Marie, a teljesen átlagos nő, akinek sorra kudarcba fulladnak a kapcsolatai. Már amikor vannak, merthogy egy kezünk néhány ujja elegendő az összeszámolásukhoz.  Igazából nincs semmi baj vele, csak valahogy soha nem a megfelelő fickót választja. Legutóbbi kedvese, Sven, megkéri a kezét és mivel fél az egyedülléttől, igen mond. Aztán az oltár előtt állva rádöbben:

1. Jézusnak nem lehetett könnyű,

2. nem szereti annyira a vőlegényét, hogy hozzámenjen.

Szó, mi szó, kitalálhatta volna korábban is, hiszen ezután értelemszerűen, egy szál menyasszonyi ruhában költözhet vissza a szülői házba. Azonkívül, hogy a gyerekszobájában kénytelen aludni, aminek a plafonját hatalma beázás csúfítja, és semmi más vágya nincs, mint sajnálni önmagát, a nővéréért is aggódhat, valamint az apjáért, akinek minden jel szerint elment az esze, mikor egy fehérorosz huszonöt évest hozott a házhoz.

Hát, ez a hét nem indult túl jól! Némileg megdöbben, amikor apja arra kéri engedje be Joshuát, az ácsot, aki megjavítja a tetőt, amivel véget érhet a folyamatos ázás. Mit tehet egy rendes lány? Belebújik menyasszonyi gönceibe, egyebe nem lévén, és bebocsátja az idegent. A fickó jóképű, kedves, csodálatos szemei vannak a hangja pedig fantasztikus, így mire Marie végiggondolja mit is tesz, meghívja vacsorázni.

Joshua csodálkozik, de elfogadja az ajánlatot és a dolgok itt kezdenek kicsit megőrülni.  Az ács ugyanis azt állítja magáról, hogy ő Jézus, aki azért szállt alá a mennyekből, hogy végső ütközetet vívjon a Gonosszal.

Aha! Marie hittanra járt, de ez kivitte a lécet. Főleg mert mindig is problémái voltak Istennel és a vallással. Az oktatást arra használta, hogy feltehessen ezer kérdést, amivel kiborította az atyát rendesen. Tehát Joshua vagy klinikai eset, vagy Isten fia, de valami itt nagyon nincs rendben.

A fanyalgók egyik táborát a vallásos réteg alkotják. Safier olyan magabiztossággal nyúl a Bibliához, mint azok az emberek, akik jól ismerik, pedig a saját állítása szerint hősnőjével áll egy szinten. Gyanítom elaludt a hittanórákon.  Olyan alternatívát mutat számunkra, az érem bizonyos másik oldalát, melyet biztosan nem találhatunk meg a szent könyvben. Egy másik nézőpontból másként tekinthetünk az egész képre. Nem hiszem, hogy a katolicizmusnak árt a szabad gondolkodás.

Sokan nem értenek velem egyet, de számomra fontos a hit. Hiszek Istenben, Jézus Krisztusban. A hit mindannyiunkban jelen van, igen, az ateistákban is. Csak ők nem Istenbe, hanem mondjuk önmagukba, vagy a pénzbe vetik a bizodalmukat. A hit alapvetően meghatározza az embereket. Én személy szerint nem téritgetek senkit, de el sem ítélem(Szerintem ez a legnehezebb dolog. Néha elszégyenlem magam, miután rosszmájúskodtam, de őszintén megvallva, annyira jól tud esni! Pontosabb lenne azt mondani, próbálok nem elítélni senkit. ), amiért mások a prioritásai. A lényeg szerintem a hit. Az hajt előre, azért haladunk. Tudom, ezzel sokan vitatkoznátok, ne tegyétek, mert nem vagyok teológus, csak szakbarbár, annak is gyenge, de saját véleménnyel rendelkezem. Ez van!

Tehát az, hogy Jézus, mint karakter megjelent egy efféle könyvben, számomra nem istenkáromló. Furcsamód feltett egy csomó olyan kérdést, amiken magam is eltűnődtem, bár én nem jártam vasárnapi iskolába, de azért kiborítottam pár embert velük.

Kétkedni nem bűn, csak kellemetlen, mert a hit éppen olyan, mint az élet, néha jobban megy, néha rosszabbul. A mérlegnyelve inog ide-oda, ahogy Marie esetében is (Amikor szeretnénk valamit, ugye mondjuk, hogy édes Istenem, csak most az egyszer, vagy ha van Isten, akkor... ) és mindezt olyan átütő humorral, iróniával teszi, hogy nem győztem ámulni.

Valahol a harmincadik oldal tájékán volt meg az első térdcsapkodós visítás, amiből kevesebb van, mint az első könyvben, de a humor az első sortól jelen van. Ritka oldal, amire nem jut néhány. Ahogy az írótól elvárható szintén felsorakoztatja a műfaj minden stílusát és egy kis bónusz jutalmat is kapunk. Néhány képregénykockát, aminek Safier nagy rajongója. Talán ez sem véletlen.

Jézust emberként látni valóban érdekes volt.  A legmeglepőbb gondolat az volt, hogy biztosan nehéz gyerekkora volt. Hát tudom én, hogy volt gyerek, de azért mégis furcsa volt erre gondolni. Ahogy a családjáról mesél, vagy az életéről, olyan dolgokról, amiket nem tudhatunk, húsvér élőlénnyé válik és ez a könyv legnagyobb erénye.

Mi tagadás néha derekasan megkönnyeztem, sőt volt ahol nem láttam olvasni sem. A különbség az első könyvhöz képest az erős érzelmi töltet, de ebben sincs semmi meglepő, ha megnézzük kik a szereplők.

Senkinek sem kell tartania attól, hogy egy vallásos, igehirdető maszlagot kap a nyakába. Marie üdítően keveset tud saját vallásáról, minden okítás dacára, és ez számtalan viccesebbnél viccesebb helyzetbe sodorja. Szembesülése a tízparancsolattal is problematikus. A tiszteld atyádat és anyádat rész például majdnem megvalósíthatatlannak tűnik és igazán szórakoztató, ahogy rendezni próbálja  az életét, néhol nagyobb gondot okozva, mint amiben már addig is ül.

Egy átlag ember alighanem a reggelijének elkészítését sem bízná rá, hamarosan mégis a világ sorsa múlhat rajta, mindezt úgy, hogy a tisztelt olvasó pukkadozik a nevetéstől.

Szerintem, bájos, tanulságos, rendkívül vicces és elgondolkodtató. Mindenkinek ajánlom. A végéről pedig annyit, egyszerűen nem lehetett máshogy befejezni, de azt is imádtam.

Egyértelműen vert mindent.

10/10

Magyar kiadó: Ulpius-ház Kiadó

Fordította: Kosztolánczi Krisztina