Caroline Kepnes: Hidden Bodies (You, #2) - Elrejtett testek

A Netfix sorozat után muszáj volt elolvasnom a történet magját adó könyvet is, aztán pedig, csak mert a lejtőn nincs megállás, még a második évad előtt szerettem volna elmélyedni a duológia befejező részébe is. Kicsit tartottam ugyan tőle, de elöljáróban annyit azért elárulhatok, teljesen alaptalan volt minden aggodalmam.

Joe Goldberg élete talán nem is lehetne jobb. Új barátnője oldalán már majdnem megfeledkezett Beckről, de az biztos, hogy Amy Adam nem is emlékeztethetne kevésbé az elődjére. Nincs fent egy szociális oldalon sem, még e-mail címe és bankkártyája sincs. A pillanatot közösen élik meg, nem érdekli, ki és mit gondol róla. Üdítően izgalmas vele lenne, csakhogy egy nap a lány eltűnik néhány értékes könyvvel együtt. Joe nem az az ember, aki elviseli, ha palira veszik, tehát azt teszi, amihez a legjobban ért, elkezdi szedegetni a morzsákat, és a hajsza érdekében Los Angelesbe költözik. Arra nem számít, hogy a város rá is hatással lesz, hiszen Love Quinn a legtündöklőbb nő, akit a föld valaha csak a hátán hordott, érdekesnek, sőt, vonzónak találja. Az egyetlen probléma, hogy a derék könyvboltos múltja egyre zűrösebb a sok kikandikáló hullától. 

Le sem tagadhatnám, de piszkosul kíváncsi voltam, merre fog haladni a történet, mennyire másolja az első könyvet, tud-e valami újat nyújtani. Folytatások esetén ez egy logikus és jogos kérdés, de úgy éreztem, hogy Joe nem lehet ennél sokkolóbb. Egyszerűen csak nem, mert képtelen más lenni, így aztán nem is adhat hozz semmit az első élményéhez, viszont az van, tévedtem.

Az első pillanattól kezdve tudható, legalábbis az olvasók számára, hogy Amy palira veszi Joe-t, és az is, hogy ebből nem sok jó dolog sülhet ki. Vagyis a lány számára nem, nekünk, nos... Ne szépítsük, hát pont attól érdekes az egész, ahogyan Joe vadászik, megy és megy előre, infókat szedeget, képeket tesz össze, aztán lecsap. Csakhogy sokkal nehezebb kézre keríteni olyasvalakit, aki nem hagy maga után elektronikus nyomokat. Marad a régi módszer, ami idő és energia igényes, szóval Joe berendezkedik LA-ben.

Amire nem számít, az Love, és a hirtelen semmiből ezerre ugró kapcsolatuk. De itt itt van még az önmegvalósítás utáni vágy, ami őt is utoléri, és múltja, ami lassan már a nyakába szuszog. Mit tehetne? Neki áll rendet rakni, de megtartani a nőt, megölni egy másikat, eltüntetni a nyomokat egy olyan közegben, ahol minden lépését megörökíti valaki, ha akarja ha nem, meglehetősen nehéz. És itt az igazi újdonság, megváltoznak a motívumok, a lehetőségek, a környezet, és Love barátai, családja új okokat, ezzel pedig merőben más okozatokat vonz be. Ugyanakkor ott van az az üvegben felejtett vizelet is, ami folyton emlékezteti arra, milyen könnyű hibázni.

Az eleje alapján egy egészen más típusú regényt vártam, afféle nehezített változatot az első részből, de nagyon meglepődtem, amikor a jelek egy bizonyos ponton egészen másfelé kezdtek mutatni. Nem hittem el, nem is mertem elhinni, hogy jól értek mindent. És miközben dolgoztam fel az új infókat, Santino Fontana hangja egyből magával ragadott, majd jóleső borzongással kalauzoltak Joe ijesztően ismerős gondolatai között. Ezen a ponton már csak az érdekelt, hogyan érünk a regény végére.

Gyönyörűen épül minden, látni véljük, mégis merre tartunk, érezzük és értjük Joe logikáját, az új kapcsolat miatti feszültségét, a furcsa kötelékeket, amik gyorsan épültek ki, a megnyugvást, a megnyugvás utáni vágyat, és a lassú, szinte észrevétlen változást. A befejezés pedig... nos egyenesen csodálatos. Az az igazság, hogy már előre fanyalogtam, mert a lehetséges lezárásokat egy picit kesernyésen éltem meg, legalábbis azokat, amik az eszembe jutottak, csakhogy Kepnes nem akart egy személyben fellelős lenni az álmaink összetöréséért, így bizonyos mértékig megossza a terhet.

Imádtam, a hátborzongató és mégis otthonos hangulatát, a narrálás módját és a narrátor hangját is. Egyszerre érintett meg és kavart fel Joe vágyaival, és a törekvésével, amivel csak szeretni és tartozni vágyik valakihez. Méltó folytatás, sőt kiváló lezárása a duológuiának, magam sem tudtam volna jobbat.

9/10