2014. július 15., kedd

Teaser kedd #102 - Retró #2


Nos, a helyzet nagyjából változatlan. Ez már a harmadik hét, és eddig másfél, azaz 1,1/2 oldalt sikerült haladnom a különben igen kiváló könyvemben, szóval ezúttal sem kezdek semmi újba. Tehát jön egy újabb Régi idők olvasmánya bejegyzés. És ha még nem lenne elég bajom, nem jól állítottam be a  rafflecopter dobozt,  ami így egy nappal korábban járt le. Inkább már nem is mondok semmit sem...

Az nem titok, bár eddig még nem feltétlen derült ki ebben a formában, de én ugye szeretem a maffiás cuccokat. Olvasni is.
Mivel a családom is tisztában van ezzel az aprósággal, időről időre meglepnek valamivel. Néhány éve karácsonyra egy dokumentumkönyvet kaptam, amit aztán alig tudtam letenni. Egyfelől a II. világháború idején játszódik, azaz történelmi, másfelől arról szól, mit, hogyan és ki tett meg annak érdekében, hogy ezt a koránt sem titkos szervezetet a saját oldalán tudja. 

Nem szokásom, de most bemásolom a hivatalos fülszövegét: "A könyv drámai és provokáló történet egy szervezetről, a maffiáról, amely leleményesen kihasználta a világháború adta helyzetet, hogy visszaszerezze gazdagságát és megkaparintsa a nemzetközi alvilágban a vezető szerepet. Tim Newark szemtanúk vallomásaiból, titkosítás alól feloldott hírszerzési adatokból rajzolja meg Hitler, Mussolini és a maffia kapcsolatait, meséli el a maffia és a szövetségesek együttműködésének elképesztő történetét a második világháború alatt. A szerző felfedezései megdöbbentőek. Megismertet zsidó gengszterekkel, akik nácikkal csapnak össze New York utcáin, megtudjuk tőle, hogy a maffiózók közel álltak ahhoz, hogy árajánlatot tegyenek a náci vezérek, köztük Hitler meggyilkolására. Elmeséli, hogyan járőröztek az angol bobbyk a palermói utcákon, és hogy szicília szövetséges megszállása idején Eisenhower tábornok szíves-örömest felfegyverezte a maffiát. Ez az izgalmas könyv elsőként mutatja be, mi történt a második világháború kulisszái mögött, megmutatja, hogyan szerezte meg a maffia a vezető szerepet a nemzetközi bűnözésben."

Ki az, aki ellent tud állni ennyi ínyencségnek?!Olvasmányos, izgalmas és végtelenül izgalmasnak találtam, teli olyan aprósággal, amik miatt újra és újra érdemes kézbe venni.


Heti teaser:

Még a legnagyobb jiddis nyelvű újság, a Morgen Journal is azt írta róla elitelőleg, hogy zsidó gengszter, míg más zsidó lapok Lansky és Bugsy Siegel bandájára célozgattak. Nagy megrázkódtatás volt ez Lanskynek, mert nyilvánosan még sose gengszterezték le. 

Tim Newark: A maffia és a háború



És akkor jöjjön a lényeg! Tadam! Íme a nyertes.


a Rafflecopter giveaway

A szerencsést e-mailben értesítem, hogy aztán egyeztessünk az általa kinézett könyvről. Bár szerintem ő már tudja, mit szeretne... Tapasztalat. Én tudnám.  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...