Néhány dolognak nem szükséges harcolnia a figyelmünkért, megkapják különösebb kérés nélkül is. Minden, ami a mi érdekünk, ami az életünk szerves része számíthat erre a kegyre, mert ha mi nem szeretjük önmagunkat, ugyan ki fog?
Előre tudjuk kedvenc szerzőink megjelenését, azokat a nyár végi leárazásokat, ahol feltölthetjük a kihízott/fogyott ruhatárunkat, méghozzá féláron. Figyeljük a nagyobb élelmiszerüzletek akcióit, kuponokat gyűjtünk műkörmöshöz, fodrászhoz, vagy akár egy kiáltásra. Pontosan tudjuk, mikor lesz a következő moziéjszakánk, és nem kerülte el figyelmünket az sem, melyik nap lép fel a kedvenc bandák a Szigeten. Sőt, ha egy jó kis nyaralásra vágyunk, azt is tudjuk, hol kaphatjuk a legtöbbet a Széchenyi kártyánkon lévő összegért. Nos igen, tisztába vagyunk a részletekkel, hiszen a mi érdekünk, de boldog tudatlansággal fordulunk a világ egyéb dolgai felé.
És néha ez a világ közelebb van, mint hinnénk. A szomszédban, az utcánkban, a városunkban, esetleg épp a saját tetőnk alatt. Márpedig ha ezt nem vesszük észre, ugyan miért figyelnénk kicsit is messzebbre?! Az ember egyik legnagyobb tévedése, hogy azt hiszi, nincs ereje, lehetősége változtatni a dolgokon, és ezért aztán nem is tesz semmit. Hátradől, becsukja a szemét vagy másfelé néz, majd leéli az életét folyton arra vágyva, ami másnak jutott.
Másfelől pedig adottak azok az emberek, akiknek vagy jutott bőséggel az áldásból, vagy erőn felű képesek segíteni. Ott van példának okáért J.K.Rowling, aki azért vesztette el előkelő státuszát Anglia leggazdagabbjai között, mert képes volt vagyonának a felét különböző jótékonysági alapítványoknak adományozni. Persze a hölgynek még így is maradt bőven aprítani valója ama bizonyos tejbe, de sokakat, nála gazdagabbakat ez egyáltalán nem érdekli. És persze beszélhetnék Mitch Albomról is, aki nem csak vagyonát, de adott esetben saját fizikai erejét is képes eljótékonykodni.
És hogyan feledkezhetnénk meg a névtelen hősökről? Ők nem rendelkeznek hatalmas vagyonnal, de azt a keveset, amijük van, boldogan adják. Talán hálából, talán bűntudatból, de leggyakrabban csak tiszta jó szándékból, és különösebb megfontolás nélkül. Nem gondolnak arra, miből vesznek kenyeret holnap, mert van valaki, akinek nagyobb a szüksége.
Erre volt jó példa a Morning Show heti akciója, amikor a súlyos financiális problémákkal küzdő pécsi Szememfénye alapítvány hospice házának szerettek volna összegyűjteni 3 millió forintot, de úgy alakult, hogy majdnem 13.5 millió lett belőle. Érkezett három ötszázezres felajánlás, amiért persze nagyon hálásak, de a legtöbben 1,000.-25,000.- forint közötti összeget adtak.
No meg akadnak azok, akik valami mást nyújtanak. Egy percnyi örömet, megértést, megbecsülést. Ahogyan ez a néhány német fiatal, akik segítettek egy hajléktalannak azzal, hogy ráirányították a különben teljesen érdektelen emberek figyelmét.
Boldogan mondanám, hogy egy egész vagyont kalapoztak össze, de ez nem lenne igaz, ahogyan az sem, hogy a hajléktalan férfinek mostantól könnyebb dolga lesz, de láttatni az észrevétleneket az egyik legnehezebb feladat, mert sokan egyszerűen csak nem akarnak látni.
Nem segíthetünk mindenkin, de az alapítvány dolgozói végre kaphatnak fizetést, kifizethetik a számláikat, és a maradékot a betegeikre költhetik. Olyan gyerekekre, akik többségének sajnos nem sok idő adatott meg ebben az életben. A német hajléktalan pedig talán most is ott ül, és még mindig nem érti, mi történt vele.
Léteznek csodák, apróbbal, nagyobbak, és csak tőlünk függ, mikor történik a következő. Talán egyedül kevés az ember, de a jóakarat hegyeket képes megmozgatni egy parányi, mondhatni hangyányi erőfeszítéssel, hiszen mindenkinek csupán egy porszemet kell a hátára vennie.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése