A hét kard legendája

(Chat gim)

színes, dél-koreai-hongkongi-kínai akciófilm, 153 perc, 2005

rendező: Tsui Hark
forgatókönyvíró: Tsui Hark, Tin Nam Chun, Chi-Sing Cheung
zeneszerző: Kenji Kawai
operatőr: Kwok-Man Keung
producer: Lee Joo-Ick, Nansun Shi, Tsui Hark, Cheng Yun, Ma Zhong-Jun
vágó: Angie Lam

szereplő(k):
Donnie Yen (Chu Zhao Nan)
Leon Lai (Yang Yun Chong)
Charlie Yeung (Wu Yuan Yin)
Liwu Dai (Xin Long Zi)
Chia-Liang Liu (Fu Qing Ju)

Egy vallomással kell kezdenem. A filmet egyértelműen Duncan Chow (Duncan Lai) miatt vadásztam le. Az édes kis pofiját akartam látni, ehhez képest nem találtam olyan filmes oldalt, ahol szerepel a neve. Valóban alig tűnik fel, tán kétszer látni mosolyogni, de üsse kő, megnéztem így is,  amit tulajdonképpen nem bántam meg.

Meglehetősen hosszú film. Az ázsiai stílusra jellemzően nem kapkodnak el semmit. Bőven van idő kibontakoznia  a történetnek, ami különben semmi különlegeset nem tartogat.

Az 1600-as évekbeli Kínában járunk, ahol a császár betiltotta a harcművészeteket. Mindenkire, aki gyakorol vagy  űz egy ilyen védelmi technikát, halál vár. Katonai csoportok járják az országot és fejpénzért(szó szerint is érthető) cserében szállítják a hullákat. Ahogyan ez lenni szokott, ha valahol sok pénz forog, mindegy,  ténylegesen elkövették-e az adott bűnt. Csak a fejek számítanak.

Egy kis falú lakossága a Hét Kard szövetségéhez fordul segítségért, akik meg is tesznek mindet, hogy életben tartsák a reménykedő földműveseket, bár nem ez jelenti az igazi nehézséget.

Gyönyörű kard és harci jeleneteket láthatunk, bár ez utóbbi sokszor kimerül a szokásos repülő technikáknál. Mindenesetre a heten egy csomó gonosz ellen taktika a Hét szamuráj óta működik, szóval minek változtatni valamin, ami bevált?

A forgatókönyvnek vannak hiányosságai. Hiába szépen fényképezett, hiába jók az effektek, ha a történet és a karakterek tökéletlenek. Bár én, mint olyan valaki, aki szeretem a kínai filmeket, ezen fenn sem akadok. Az utóbbiakkal nem is igazán tudtam azonosulni. Hullottak a kezek, fejek, lábak és egyéb testrészek, de valahogyan semmiféle érzelmet nem váltottak ki.  A falu sorsa sem izgatott különösebben. Megmenekülnek vagy nem, nagyjából mindegy.

A kardok viszont... Nos, azok valami gyönyörűek. Egyik szebb mint a másik, mind unikum a maga nemében és külön névre hallgat. Mintha élnének. Külön személyiséggel rendelkeznek, és így a megfelelő forgatóhoz kerülve csodákra, avagy borzalmakra képesek. Különben van valami szépséges két penge egymásnak feszülésében. Na jó, lehet csak én érzek így. Ezért, ha valaki nem osztozik ebben a szenvedélyben, meg se nézze! Ugyanis csak fanyalogni fog. Ez szinte biztos.

A magam részéről kellemesen töltöttem el ezt a két és fél órát. Azt kaptam amit vártam. Heroikus, egyenesen valótlan küzdelmeket. Nagyon gonosz, jó és semleges karaktereket. Megszámlálhatatlan halottat és rengeteg ármányt. Bár kikövetkeztethető az áruló személye, ami szintén nem rázott meg, erre a végkifejletre igazából nem számítottam. Tömegmészárlás a javából! Az első perctől az utolsóig.  Vérkedvelők nem maradnak tunkolni való nélkül.

A szereplők hazájukban nem névtelenek, sem nyeretlen kétévesek. A vágás szép és a harci jelenetek kidolgoztak, gyönyörűen koreografáltak. Lehetett volna kicsit több energiát fektetni a történetbe. Születhetett volna némi mondanivaló és az erkölcsi nagyság is elmaradt(minden nem lehet tökéletes), mégis érdemes megnézni. Legfeljebb, akit nem érdekel és/vagy köt le a kerettörténet, áttekeri a harcok közötti részeket. Mert azok mesések.

7,8/10