Barry Lyga: Game (I Hunt Killers #2) - Gyilkosokra vadászom

Már az első rész bevezetője eldöntötte, hogy ez egy csillagokban köttetett barátság lesz. Mint kiderült, nincs ebben semmi csalás sem ámítás, Jazz és barátai érdekes karakterek, a fiú háttere több mint hátborzongató, és a képessége, amivel különböző gyilkosok fejébe mászik, lebilincselő. Olyannyira elkapott, hogy a folytatást még a Gyilkosokra vadászom vége előtt beszereztem.

 Az élet lassan visszaáll a normális kerékvágásba. Jazz elfogadja, hogy az anyja meghalt, az apja pedig veszélyesebb mint valaha, addig, míg egy New York-i nyomozó azzal nem kopogtat az ajtaján, hogy szüksége van a segítésére egy sorozatgyilkos elfogásához. A gyilkosnak már több áldozata van, nők és férfiak vegyesen, mindegyik holtestre egy kalapot vagy kutyát karcoltak, és hónapok alatt sem jutottak sokra. Némi gondolkodás után beleegyezik, és életében először eljut a tökéletes vadászterületre, egy olyan nagyvárosban, ahol az emberek eltűnése számos esetben nem zavar sok vizet. Connie, a barátnője nem akarja magára hagyni, így közösen vágnak bele a kalandba, de ahogyan lenni szokott, soha semmi sem az, mint aminek elsőre látszik.

Ez a könyv sok szempontból más. Először is vastagabb, vagyis mert hallgattam, hosszabb. Az első rész 9 óra és 30 percre nyúlt, a második már 13 órára és 28 percre. Majdnem négy óra a különbség, és amikor egy ifjúság regény olyan 170 oldallal ver rá a bevezető kötetre, akkor két dolog történhet: mivel az írónak több mondanivalója akadt, vagy jobb lesz vagy sokkal rosszabb.

A történet összetettebb, eleve több szereplőt mozgat és bár Jazz a történet főhőse, nincs egyedül. Ahogy az előző részben úgy itt is több szálon haladnak az események, párhuzamosan olvashatjuk Jazz, a gyilkos, Billy, Howie és Connie gondolatait, persze nem egyenlő arányban. Mostanra Jasper után a barátnője kapja a legnagyobb teret, és a fura, hogy ez nem von le a történet értékéből. Sőt! Sokkal jobb és feszesebb lett. Az egymástól külön utakon járó szereplők sok dolgot derítenek ki vagy árulnak el, ezzel újabb és újabb érdekességet adnak hozzá az egyébként sem unalmas történethez.

A regény öt külön részre tagolt, és minden rész elején tájékoztatást kapunk arról, hogy adott körben hány játékos és hány oldal képviselteti magát. Figyelmes olvasóknak már csupán ez az információ sokat elárulhat. A történések csak úgy észrevétlen ugranak helyre. Amikor azt hittem, már mindent tudok, történt valami, amire nem számítottam. Vagy éppen benne volt a pakliban, mégsem tartottam hihetőnek. Maradjunk annyiban, mindegy hogyan, de fel fogjátok vonni néha a szemöldöködet, mert én megtettem, pedig ez ritkán fordul elő.

Rögtön itt van egy dolog, ami meglepett, és szerintem mást is megfog, az a gyilkosságok száma és leírása. Jazz sosem hazudott magának, így az ő gondolatai nyitottak és felkavaróak lehettek már az első találkozásunk idején is, csakhogy a Game-ben a leírások alapossága, a sorozatgyilkos gondolatai mind arra késztettek, hogy elgondolkozzam a YA besorolás rugalmasságáról, széles és tágas voltáról - még úgy is, hogy idehaza felnőtt jelölést kapott. Itt ugye csak a valóság jelenik meg, nincs semmi természetfeletti, egy kivágott szem, az csak az, aminek látszik, egy kivágott szem. És lesz ez ennél még durvább is.

Nem szépítem, az a minimum, hogy imádtam. A vége is határozottan meglepett, no nem azért, mert nem lehetett rá számítani, hanem azért, mert valahol a lelkem mélyén azt reméltem, hogy nem lehet Lyga ennyire kegyetlen. Tévedtem! Ugyanakkor el kell ismerni, hogy még akkor is, ha tartalmaz néhány kiszámítható mozzanatot, a regény koránt sem sablonos. Állandó tendencia, hogy hajlamos 19-re lapot húzni, amitől újabb sebességbe kapcsol a sztori. Aki belekezd, számítson rá, hogy letehetetlen. Én pedig beszereztem a trilógia befejező részét. Csak mert muszáj!

És a vége ellenére is, vagy éppen pont azért, maximális pontot érdemel.

10/10

Itt belehallgathattok, alább pedig beleolvashattok.

Game - Excerpt by on Scribd