Lucien Vaudrey nem szándékozott hazatérni Kínából, de az apja után a bátyja is eltávozott az élők sorából, és az újdonsült Lord Crane megörökölt egy egész grófságot. A dolog szépséghibája, hogy szisztematikusan megpróbálja megölni magát, ami csak azt jelentheti, hogy megátkozták. Szüksége van egy varázslóra, mégpedig nagyjából azonnal. Stephen Day érkezik a megsegítésére, aki viszont jó okkal táplál haragot az egész család ellen. Az új gróf talán még nála is jobban viszolyog a családjától, de ha varázslóként nem segít rajta, meg fog halni, ezt viszont nem viselné el a lelkiismerete. És persze arra sem számított, hogy a Lord ennyire vonzó.
Nos, az első oldalak eldöntötték, hogy ezt a könyvet szeretni fogom. A mágikus része elég karakteres, átkok és kivédésük, meg különböző varázslatok röpködnek, és bár nyilvánvaló a két főszereplő vonzódása, ez a része nem kap még egy darabig túl nagy teret. Amikor pedig igen, akkor teljesen elviselhető.
Lord Crane nem szerette sem az apját, sem a bátyját, a szülői ház mindennek nevezhető, csak szeretetteljesnek nem, így aztán Kínában építette a saját szerencséjét. Tetovált, káromkodik, iszik és ismeri a tolvajbecsületet. Ami azt illeti, szinte minden törvénytelenséget elkövetett, amit lehetett, a csempészés alapeleme, de nem becstelen, és erre büszke. Nem szereti a politikát, inkább megmondja a véleményét, amit egy grófnak elnéznek, legfeljebb excentrikusnak tartják, ez sem izgatja különösen. Ami viszont igen, az a mágus.
Stephen Day apró termetű, de annál veszélyesebb ellenfél. A korábbi Lord Crane tönkretette az apját, sárba tiporta a nevét, és szegénységbe taszította a családját, ezért koránt sem fura, hogy ismeretlenül is gyűlöli az új Lordot. Az, hogy történetesen mindketten vágynak a másikra nincs benne a pakliban és nem is számít, amikor és majdnem kivéthetetlen halálos átkokkal van dolga. A kötelességtudata felülír minden ellenkezést, de csak egyetlen munkára szerződik és igen borsos áron.
Az egész sztori nem különösen összetett, de a főkarakterek érdekesek és viccesek. Lord Cane épp olyan mind minden hős, magas, erős, semmitől sem fél, és pokolian pimasz. Stephen pedig amilyennek a hősnőknek kéne lennie, határozott, független, de makacsul tagadja az érzéseit. Szegény még nem tudja, minden ellenállás hasztalan. Ezekre a sztereotípiákra bátran lehet építeni, és ha belekeverünk még némi mágiát, meg egy csapatnyi ellenlábast, bőven kijön belőle néhány folytatás is. Minek változtatni a bevált recepten?
Szóval nem, a The Magpie Lord sem ad sok újdonságot a romantikus részhez, így nem is ezért érdemes olvasni - még akkor sem, ha tulajdonképpen szórakoztató -, csakhogy a világábrázolása magával ragadó. Léteznek mágiát használok, és léteznek ellenük és mellettük is szabályok, no meg természetesen rendfenntartók is, akik gondoskodnak a szabályok betartásáról, és történik mindez a viktoriánus Angliában. Az öltözetek, a fogatok, a világítás meg az egész hangulat fantasztikus.
Ez egy hamisítatlan Gótikus fantasy regény szellemekkel, kastélyokkal, lovakkal, fejetlen holttestekkel, meg mindennel, ami kell egy 1880-as évek béli rémtörténetbe. Ráadásul Cornell Collins narrálásával az a 6 óra 25 perc pikk-pakk elröppent, és csak egyetlen dologban voltam biztos a befejezéskor, hogy bizony folytatni fogom.
8/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése