2016. december 31., szombat

Ez is megvolt, azaz mit olvastam 2016-ban

Pupilla oldalán futottam bele a 2016-ban olvasott könyveinek listájába, és ez erősen elgondolkodtatott. A saját jegyzékem fele olyan hosszú sincs, minden értelemben kevésbé nevezhető impozánsnak, de a tavaly kínkeservvel összehozott húszhoz képest mégis hatalmas javulás. Arról rég nem álmodom, hogy ismét elérek a 8-10 évvel ezelőtti 100-120-as darabszámhoz, de ha ezt tudom tartani, tekintettbe véve, hogy egyre kevesebb könyvet veszek, előbb-utóbb utol érem magam. Majd valamikor 2057-ben, viszont ez akkor is jó eredmény! A 35 olvasott könyv azt jelenti, hogy átlag másfél hetente újabb könyvbe kezdtem. Jupiiii!

Belefutottam néhány nagyon jóba, közepesbe, esetleg erősen túlértékeltbe. Feszegettem a határaimat, amiért a nagylábujjam rendre kikandikált a komfortzónám képzeletbeli vonaláról.
Csakhogy arra is most jöttem rá, igazi biztonsági játékos vagyok, az olvasott könyvek többségét régi kedvencek adták; Rick Riordan, Murakami Haruki, Vámos Miklós, Dan Wells, Pittacus Lore, Jonathan Stroud, Mark Lawrence és Charlaine Harris alkotják a kemény magot. Ők az örök visszatérők, akikben, akármilyen stílust is képviselnek, nem csalódom.

Legnagyobb meglepetésemre, több könyvről írtam, mint gondoltam - az aktív linkekre kattintva megtaláljátok az értékeléseket. A dőlt betűvel szedett címek esetében még biztosan várható értékelés(update: frissítem a bejegyzést, az utólagos, 2017-ben bekerült postok más színűek), egy részük már félig vagy teljesen kész, megint mások esetében kötelezettséget vállaltam az ekultura vagy valamelyik kiadó felé. Az a néhány maradék egyenlőre nem öltött semmilyen formát, sem ígéretet, mégsem zárom ki a lehetőségét egy bejegyzésnek.


Kellemes meglepetés volt Hawking és Lee Child, a Robert Galbraith írói álnév mögé bújt Rowling egyenlőre erősen túlértékeltnek tűnik, viszont a HP 8. része, még ha nem is ő írta, meglepően tetszett.
Összességében nem volt rossz év. Jövőre is valami hasonlót szeretnék, de ha lehet, azért több újdonsággal... Majd meglátjuk!
Nincsenek elvárásaim, ezért csak a végén fogom megtudni, hogy sikerült-e elérnem törekvéseimet. Az biztos, én már izgatottan várom.

Ezzel a gondolattal kívánok könyvben, boldogságban bővelkedő 2017-et mindenkinek!
  1. Stephen W. Hawking: A mindenség elmélete
  2. Murakami Haruki: A színtelen Tazaki Cukuru és zarándokévei
  3. Dan Wells: Az ördög egyetlen barátja
  4. Steiner Kristóf: Kristóf konyhája - Mesés menük (nem csak) vegánoknak
  5. Pittacus Lore: Tizedik küldetése (Lorieni Krónikák #6)
  6. Charlaine Harris: The Aurora Teagarden Mysteries: Omnibus 1 (Aurora Teagarden Mysteries #1-4)
  7. Vámos Miklós: Beatles és én
  8. Mark Lawrence: A Hazug kulcsa (A vörös királynő háborúja #2)
  9. Ellen DeGeneres: Szórakozol velem?!
  10. Kevin Hearne: Staked (The Iron Druid Chronicles #8)
  11. Neil Gaiman: Amerikai istenek
  12. Daniel Kraus - Guillermo del Toro: Trollvadászok(Trollhunters #1)
  13. Robert Harris: Tiszt és kém – Dreyfus-ügy – kémkedés és összeesküvés
  14. Julie Morris: Superfood Smoothies - 100 ízletes és energiátadó ital receptje
  15. Rick Riordan: The Serpent's Shadow (Kane Chronicles #3)
  16. Turczi István: A fázisrajzoló átmeneti gyötrelme
  17. Charlaine Harris: Midnight Crossroad (Midnight, Texas #1)
  18. Lee Child: Killing Floor (Jack Reacher #1)
  19. Jonathan Stroud: The Hollow Boy (Lockwood & Co. #3)
  20. Jonathan Stroud: The Amulet of Samarkand (BartimaeusSequence #1)
  21. Pittacus Lore: Egyek a végsőkig (Lorieni Krónikák #7)
  22. Dan Wells: Csak a holttesteden át (John Cleaver #5)
  23. Dan Wells: Next of Kin (John Cleaver #3.5)
  24. Stephenie Meyer: A vegyész
  25. Rick Riordan: Demigods & Magicians (Percy Jackson &Kane Chronicles Crossover #1-3)
  26. Mark Lawrence: Az ​Osheimi Kerék (A vörös királynő háborúja,#3)
  27. Robert Galbraith: The Cuckoo's Calling (Cormoran Strike #1)
  28. Rick Riordan: The Blood of Olympus (The Heroes of Olympus #5)
  29. Juan Díaz Canales - Juanjo Guarnido : Blacksad - Árnyak között
  30. Charlaine Harris: Dead Over Heels (Aurora Teagarden Mysteries #5)
  31. Charlaine Harris: A Fool and His Honey (Aurora Teagarden Mysteries #6)
  32. Agatha Christie: Karácsonyi krimik
  33. John Tiffany, Jack Thorne, J.K. Rowling: Harry ​Potter és azelátkozott gyermek (Harry Potter #8)
  34. Benyák Zoltán: A nagy illúzió
  35. Ishiyama Kei: Grimm mesék - Manga 1.

6 megjegyzés:

  1. A Trollvadászokra kíváncsi lennék, hogy tetszett. Tudtad, hogy rajzfilmsorozat készült belőle? Az előzetest elnézve jóval viccesebbnek és könnyedebbnek ígérkezik, mint a könyv.
    Szívesen olvasnék még az Amerikai istenekről, mert nekem az neuralgikus pont. :D (Kérlek, mondd, hogy utáltad! :D Á, csak viccelek, azért még szeretlek, ha tetszett. ;) :D)
    A vegyészről meg Az elátkozott gyermekről meg akkor ezek szerint lesz poszt, várom. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lehet, akkor csinálok egy összesítő posztot azokról, amik kimaradtak... Hát én szerettem az Amerikai istenek-et, nagyjából ezt vártam, mégis felül szárnyakat a várakozásaimat. :) Azon nem lepődöm meg, hogy te nem szeretted, igazából csodálkoztam volna, ha igen. :)

      A Trollvadászok, nos, nem tudtam, de del Toro kitekert fantáziája mindig is népszerű volt. A rajzfilmbe belenézek, mert az ötletben rengeteg lehetőség van.

      Igen, lesz! ;)

      Törlés
  2. Örülök, hogy megcsináltad! :) A HP-s posztot várom, kiváltképp, hogy tetszett is. ;) Majd rajongok veled együtt! :D A vegyészt nem is figyeltem, hogy olvastad, azt is majd megnézem, mit írsz róla, bár Meyer számomra nagyon nem kategória. :) (A burok, brrrr)

    Tényleg érdekes, mennyi a megszokott, szeretett szerződ a listában. De szerintem ez nem baj, és nem feltétlenül "biztonsági játék", csak egyszerűen ismered az ízlésed, és hogy mit olvasol legszívesebben. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hamarosan jön mindkettő. ;) Én imádtam a A borok-ot, de az első 80-100 oldalt ki kell bírni. Sosem jöttem volna rá, hogy szeretem, ha korábban feladom :D

      de mi a biztonsági, ha nem ez az?! Tudom, mit szeretek, ezért alig-alig nézek másfelé. Pedig ugye kéne. Ezt meg is fogadtam magamnak. Idán kicsit feszegetem a határaimat. Majd meglátjuk, mennyire jön be... :D

      Törlés
    2. Csak ne feszegesd túl! A legfontosabb, hogy élvezd, szeresd, amit olvasol. ;))

      Törlés
    3. Igenis, értettem! Nem fogom ;)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...