Te mit tennél? (Variálós vasárnap #19)

Szerintem mind kerültünk már olyan helyzetbe, amikor utólag szégyelltük, hogy valamit nem tettünk meg, de legalább elgondolkozzunk rajta, helyesen döntöttünk-e, amikor nem szóltunk bele. Személy szerint nehezen állom meg, hogy ne avatkozzak közbe, ha valaki bajba kerül, de azért sosem álltam oda, hogy engem pofozzanak meg. Írtam egy esetről, amikor segítettem egy fiatal lánynak, mert ezt rajtam kívül senki sem tette meg egy rogyásik tömött járművön, de még most is bűntudatom van, amiért nem kértem tőle legalább egy telefonszámot. Tudjátok, csak hogy biztosan haza érte-e, és mégsem ez az, amit a mai napig szégyellek.

Néhány éve az 1-es villamoson ültem, amire felszállt nagyjából 15-20 fiatal. Tavasz volt, de bakancsban, dzsekiben, a fiuk közül páran frissen kopaszon, de mind elég ittas állapotban voltak, és elfoglalták a kocsi egyik felét. Épp véget ért a közelben egy szélsőjobbos gyűlés, és mivel zászlókat is lengettek, nem volt nehéz kitalálni, honnan érkezhettek. A srácok átlagéletkora különben 16-18 éve köröl lehetett, és emlékszem, átfutott az agyamon rendkívül gúnyosan: Íme jövőnk reménységei! Mind meghalunk.
A többi utazó inkább átállt a másik oldalra, oda, ahol a legelső széken én is ültem. Próbáltam olvasni, de hamarosan nem tudtam koncentrálni, amikor felszállt egy jól öltözött kisgyermekes család, akik leültek a fiatalok térfelén. A problémát az jelentette, hogy a család tagjai roma származásúak voltak. A pár csendesen beszélgetett, és folyamatosan mosolyogtak a babakocsiban üldögélő lányukra. Szerintem mind éreztük, hogy baj lesz, de valahol mélyen azt gondoltuk, nem történhet semmi, de ekkor egy lány kivált a csürhéből és a pár mellé állva minősíthetetlen stílusban üvöltözni kezdett velük. Hogy segélyért állnak sorba, meg az ő adójából élnek, és még egy sereg olyan közhelyet vágott hozzájuk, amit mind hallottunk már. A család nem értette a helyzetet, de annyira meg voltak rémülva, hogy a következő megállónál lemenekültek. Ettől a csoport hangosan ujjongott, és sörözéssel ünnepelték győzelmüket.

Amikor láttam, hogy egy ázsiai tinipár várakozik kézen fogva a megállóban, nemet intettem feléjük a fejemmel, de miért is figyeltek volna rám? Felszálltak, és a zaklatás újra kezdődött. Menjenek vissza a szülőföldjükre, ne lopják el előlünk a munkát és a többi. Nem is értettem, a srácok nagy része szerintem még életében egy percet sem dolgozott.  Szerettem volna felállni, és megkérdezni tőlük, hányan dolgoznak közülük, és hányan járnak iskolába, mert ők tényleg az én adómból tanulnak, és a szüleik pénzéből járnak olyan gyűlésekre, ahol ingyen pia van, de nem szóltam semmit. Ahogy a többi utas sem. Legalább 25-30 ember hallgatott abban a kocsiban rajtam kívül. Valójában az életösztönöm gátolta meg, hogy kinyissam a számat, de soha nem fogom elfelejteni, mennyire  bántott, hogy ennyire képtelen voltam legyőzni a félelmeimet. Talán, ha én megszólalok, megszólal más is. Vagy nem.

Az amerikai ABC csatorna készít egy rejtett kamerás sorozatot, Primetime: What would you do? címmel, ami gyakran kerül ki a youtube-ra, és amit én nagyon szeretek.
Egyfelől emlékeztet a fenti esetre, ami akármilyen meglepő, jó dolog. Sokan inkább eltemetik a szégyenteljes pillanataikat, de szerintem egészséges szembenézni önmagunkkal. Így talán egyszer, hasonló helyzetben, emlékezve az évek óta cipelt megbánásra, helyesen fogok dönteni. Valójában ezt nem tudhatom, majd kiderül.
Másfelől viszont visszaadja a hitemet az emberiségben. Hogy élnek köztünk jó emberek is, hogy talán van esélyünk a változásra és a túlélésre együtt. Szóval felerősít bennem egy csomó szentimentális baromságot, de akkor is, hinni szeretnék benne!

A műsor lényege, hogy néhány színész eljátssza a rájuk osztott szerepet egy nyilvános helyen. A helyiség természetesen be van kamerázva, de a jelenlévő vendégek, vásárlók ezt nem tudják. Folyamatosan figyelik a reakciójukat, és a végén a műsorvezető, John Quiñones mindenkivel elbeszélget arról, mit és miért tettek.

Az első film gondolatát egy amerikai anyuka ültette el, aki a hétéves lányát fogta drasztikus fogyókúrára, tehát ebben a szituációban egy anyuka beül a lányával egy étterembe, és nem engedi, hogy azt egyen, amit szeretne.
Az egyik vendég rászól a mamára, mert elvesz a gyerekétől mindent, és ez durva egy gyermeknek, miközben a kislány kérdésére, hogy szerinte fogynia kellene-e, diplomatikusan azt feleli: Mindig jó dolog megtanulni, hogyan lehetnénk egészségesebbek. Nem vágja az arcába, hiába látszik, hogy a gyerkőc túlsúlyos, és azt sem, hogy az anyukája téved. Mert nyilvánvalóan a mama jót szeretne, csak épp a módszerével van gond. Egy másik nő kiáll, hogy a lánya gyönyörű és édes, úgy tökéletes ahogy van, az anyuka pedig nem tesz mást, mint hogy egy szörnyeteget csinál belőle. Elmesélik a férjével, hogy nekik három lányuk van, és valamikor ő is elkövette ezt a hibát. Az egyik lányuk azóta terapeuta lett, aki szerint a szíve jó helyen volt, csak rosszul cselekedet.
Amikor kicserélték a lányt fiúra, igen érdekes dolog történt.



Láthatóan mindenki elítélte az anyukát, de sokáig senki sem avatkozott közbe. A pincérnőt azért figyelmeztették, amiért kivitt egy sütit. Amikor a fiucska megkéri őket, hogy rejtsék el a sütijét, kicsit vonakodnak, de csak ottmarad a tányér, igaz, a végén kibukik a dolog.
Ezután egy szinttel feljebb léptek a készítők, mert érdekelte őket, kiáll-e bárki is a gyerekért, és az anyuka azt javasolja a fiának, igyon egy pohár vizet, hogy eltelítse - a srác nem ehet, mert tegnap megevett egy pizzát. Ezen a ponton az egyik nő felállt, és távozni készül a lányaival, de mielőtt megtenné, még beolvas az anyukának. Hallotta, amikor a kedves szülő azt mondta, ő azért marat ilyen sovány, mert kihagy étkezéseket, ami  helytelen. Az anyuka érverésére pedig azt felel, hogy ő nem azért maradt sovány, mert éhezett. Később a műsorvezetőnek elmondta, hogy azért lett dühös, mert ettől különböző evészavarokban fognak szenvedni a gyerekek.

A második videón azt látjuk, ahogy egy férfi terrorizálja a barátnőjét. A nő egy szép monoklit visel, és amikor megérkezik a párja, könnyen össze lehet tenni a kettőt. A legtöbb embert bántja, de van aki feláll és elsétál, mert úgy gondolja, nem az ő feladata közbelépni. Megint más némán tipródik, nem tudja eldönteni, hogy mit tegyen. Akad olyan, aki a férfi távozása után lép csak oda, de néhány férfi erősebben lép fel. A végén egy csapat vendég egyszerre reagál, míg az egyikük kikergeti a férfit, egy másik hívja a rendőrséget, és mind arról győzködik az áldozatot, hogy ez nem szerelem, hagyja el, mert ez erőszak. Többen felajánlják a segítségüket is. Arról a segítőről, aki telefonál, hamarosan kiderül, hogy a nagymamáját megölte a mostoha nagyapja. Hát ezért reagál olyan érzékenyen a témára, amit teljesen megértek.



A harmadik kisfilmet nagyon érdekesnek találtam. 2001 után fellángol Amerikában a muszlim ellenesség, és a sok éve, évtizede ott élőket is terrorizmussal gyanúsították. Olyan reakció volt ez, mint amikor Pearl Harbor után koncentrációs táborokba zárták az Amerikában élő japán, olasz, német nemzetiségűeket, akik közül sokan már második vagy harmadik generációs amerikaiak voltak. Nem számított, mit hisznek, a származásuk elég volt. Szóval a hisztéria elharapózott 2001 után, a bostoni robbantás pedig újra felszínre hozta a sebeket. A mai napig történnek olyan atrocitások, amiket csak azért követtek el, mert azt gondolták, a másik fél muszlim, semmi sem oldódott meg.

A történet szerint egy férfi vásárolni és enni szeretne, de a kiszolgáló muszlim, tehát elkezdődik a beszólogatás, hogy tőle nem vesz semmi, és még nem felejtette el a szeptember 11-et és a többi. Igazából sokáig nem történik semmi, míg egy férfi nem közli vele, hogy a kiszolgáló nem tett semmit ellene. Ekkor egy másik is megszólt, hogy nem mindenki terrorista, aki muszlim, és ők jobbak ennél. Persze hogy jobbak vagyunk -, érkezik a válasz -, mert amerikaiak vagyunk. Itt szólítja fel az első férfi, hogy távozzon a boltból.
Később egy nő teljesen ledöbben, és nagyon kiakad attól, amit a bigott vásárló mond, majd ezután még rengetegen állnak ki az eladó mellett. Aztán persze jön egy újabb vásárló, aki egyetért a támadó féllel. Igaz a végén ezt azzal magyarázza, nem hisz abban, hogy minden muszlim vallású terrorista lenne, csak ezt ugye kívülről nehéz eldönteni, mert nem tudni, ki kivel van, ugyanis beolvadnak.

De a felvétel vége komolyan megdobogtatta a szívemet. Egy amerikai katona tér be vásárolni, mire a gyűlölködő odalép, hogy ne vásároljon semmit, mert a kiszolgáló muszlim. A katona kissé kínosan felnevet, majd közli, hogy ez Amerika, és mindenki olyan vallást gyakorol, amilyet csak szeretne. Nem fél az eladótól, csak szeretné megvenni a szendvicsét, a pasas pedig fizesse ki a  chipsét, és lépjen le. De ugye a színészünk nem fogadja meg a jó tanácsot. Azt mondja az eladónak, szeretne enni is, csak nem tőle rendelne. Ekkor a katona rászól, tegye le a csomagot, és tűnjön el.  Mire a fiú visszakérdez, azt szeretné, ha távozna?
A katona pedig elmondja, neki joga van ott vásárolni, ahol csak akar, miközben az eladónak joga van olyan vallást gyakorolni, amit szeretne, ezért viseli az egyenruhát, hogy mindenki szabadon élhessen. Szóval hagyja békén az eladót, fizesse ki a cuccát és távozzon.



Amikor John Quiñones hősiesnek nevezte a viselkedését, azt felelte, ő nem hős, csak egy ember, aki kiált egy másikért, mert aki amerikai, az amerikai. Jó lenne, ha minden ennyire egyszerű lenne. Aki magyar, az magyar, és kész! Azért ha jobban belegondolunk, akkor valóban ennyire egyszerű.

Persze lehet engem naivsággal vádolni, no meg az is kérdéses, mi történt volna, ha a szidalmazók öten-tízen vannak, de ez akkor is reménnyel tölt el. Úgy tűnik, akadnak olyan emberek, akik így születnek - kiállnak másokért-, aztán vagyunk mi, a többiek, akik elsétálnak, még ha háborognak is. Talán ezen kéne változtatnunk, akkor sokkal jobb hely lenne ez a bolygó.