Nem sokáig, a kíváncsiságom, mint mindig most is erősebbnek bizonyult.
Cat még mindig nem békélt meg teljesen nagybátyja szellemével, de amikor Dan belebeg azzal a hírrel, hogy a volt kollegáinak hetekkel ezelőtt nyoma veszett, nem tud úgy tenni, mint aki nem hallott semmit. Bones nem igazán tehet mást, mint követi hitvesét nyakig a bajba, aztán próbálja kihozni a kaotikus helyzetből a lehető legjobbat, mert az eltűnések csupán a jéghegy csúcsát jelentik. A többi pedig olyan titok, amit talán jobb lett volna nem tudni. A tét immár nem csak a saját életük, hanem egy új világháború elkerülése, ami természetesen fenekestül felforgatná mindenki életét, legyen az vámpír, ghoul, szellem vagy ember.
Hát kérem, én ezt imádtam. Kicsit visszatértünk a gyökerekhez, van ebben ármány és csalódás, nagyon-nagyon kevés szerelem, ki nem mondott, örök feledésre ítélt titkok, no meg nyuszik a kalapból. Csak a kezemet figyeljék, mert csalok!
Valamilyen rejtélyes sugallattól vezérelve írtam az előző részről is, tehát egyértelműnek tűnt, hogy erről is fogok. Csak előbb összeszedem a gondolataimat, mert a még olvasott 3 paraizé sorozatomból kettő véget ért, és erre valahogy nem készültem fel. Bár időrendbe nem Jeaniene Frost következne, de mit tehetek, őt vettem kézbe előbb, és most újra kedvet érzek előröl kezdeni. Még akkor is, ha a 4-5 kötet és a két Night Huntress World kötet kicsit gyengébb lett, akkor is, ha Ianra még várni kell, de a műfaj egyik legjobb sorozata. A miértekre pedig nagyon könnyű válaszolni: van történet, méghozzá jó, a karakterek képesek megújulni, akik egyébként is határozottak és egyediek.
Mivel az erotika mint alap kötelező ezekben a könyvekben, természetesen a Night Huntress sorozatban is találkozunk vele, azonban részről részre kevesebb számban. Annyira, hogy most a könyvenkénti egy, plusz egy kis majdnem és ráutalás, ami nagyjából öt oldal, de lehet még annyi sem. Tökéletes arány, ráadásul már nem is olyan részletes, mint az első részekben voltak.
Nem tudom, hogy ezt minek köszönhetjük, igazából sok paraizé könyvvel összevetve mindig is kevesebb volt, de ahogy az idő ment Frost egyre kevésbé ragaszkodik hozzá. Befutott, nem szükséges lépten-nyomon párnacsatát írnia, a rajongók is rég megvannak, és így több figyelmet szentelhet minden másra.
Visszatekintve világosan látszik, mi volt az az út, amin az írónő elindította kedvenc karaktereimet. Mind egy pontba, ide tartottak, és még ha nem is így tervezte, tökéletesen illeszkedik minden mindennel. Mégpedig úgy, hogy az első kivételével az összes rész igazából lezárt és kerek.
Nem régiben Zenka írt egy kitűnő posztot a sírós fiúkról, de ő nem látja még azt, amit én. Merthogy mindennek célja és oka van, ha Bones nem lenne olyan, amilyen, már mind halottak lennének, mert Cat tipikusan ért hozzá, hogyan keverje saját magát halálos veszélybe. Mellette azonban egy hűvösebb fejű, megfontoltabb férfiú foglal helyett, aki mindig abból gazdálkodik, ami épen jut. Azaz próbálja kihozni a lehető legtöbbet a kedves őrült ötleteiből.
És ha már Cat, íme egy olyan női karakter, akitől nem akadok ki néhány oldal után. Sőt! Még akkor is élvezettel olvastam, amikor Bones nem volt jelen. Persze voltak mélypontok. A 4. rész számomra egyértelműen az volt, és bár úgy látszik, mindig ő irányít, valójában mindent ketten csinálnak, és ők így egyben elválaszthatatlanok.
Ami ezt a könyvet illeti, az előző részből áthozott szál zseniális, hozta a kötelezőt, bár egy pöttyet kiszámíthatóra sikeredett. Egyetlen olyan dolog volt, ami meglephetett volna, de nem vagyok az a lepődős fajta, így végül is simán tudomásul vettem. Minden mást azonban előre tudtam. Ahogy mindenki, Catet leszámítva. Ő most meglepően lassan kapcsolt, de legalább az érzelmi háttér megalapozott, így ez a része érthető.
Iant már a 6. kötetben is nagyon szerettem, a karácsonyi különszámban egyenesen imádtam, most pedig ez az érzés megerősödött. Igaz, van egy tippem arra vonatkozóan ki lesz a párja, de akkor nem lesz mindenki felhőtlenül boldog...
Bones bad ass, ahogy mindig. Sokkal több dolgot és sokkal reálisabban lát, mert míg Catet elragadják az érzelmei, addig ő, bármennyire is szereti a párját, maradt az aki volt, egy kíméletlen bérgyilkos/fejvadász.
Vlad alig szerepelt, de nem hazudtolta meg magát. Tetszett a két sorozat közti átkacsintás, bár néhányan azt mondják, azért a kedves karóba húzó megerőltethette volna magát, szerintem meg pont úgy viselkedett, ahogy az ő jelenlegi helyzetében elvárható volt.
Ami a végét illeti, ahogy írtam, még a szemöldökömet sem vontam fel, de az elvitathatatlan, hogy jól megírt rész, teli humorral, akcióval, fordulattal. Frost olyan zárást írt a befejező kötethez, amivel precízen elvarrja a szálakat. Éppenséggel lehetne folytatni, mert semmi sem végleges, de teljesen kerek, hozzányúlni vétek lenne. Természetesen egy kicsit nekem soknak bizonyult, merthogy túl tökéletes lett, de ennél nagyobb bajom ne legyen, ugyanis csalódást semmiképpen sem okozott.
Számomra a Night Huntress széria kiemelkedik az összes hasonló irodalom közül, ezért különösen nehéz lesz betölteni az utána maradt űrt, fölég, hogy nincs is kedvem újba kezdeni. Ami Frostot illeti, augusztus 26-án érkezik új sorozatának, a Broken Destinynek bevezető kötete, The Beautiful Ashes címen. A tartalom érdekesnek tűnik, de sajnos YA besorolású, ami nálam, ha nem is kizáró ok, de nem is feltétlen pozitívum. De ki tudja? Talán ezúttal is felrúg majd néhány szabályt, amivel nekem is élvezetessé teszi.
A pontozás ilyen esetben sosem az egész sorozatnak, hanem az összképnek jár, ami ebben az esetben hibátlan, az összes hullámvölgyével együtt. Mind a világkidolgozás, a karakterek felépítése, a történet vezetés, az izgalmak és az összes szívből jövő nevetés, amit ennek a szériának köszönhetek megérdemli a maximumot.
10/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése