2014. március 7., péntek

Cetlik, cetlik mindenhol

A minap átszellemülten baktattam a Lurdy Ház felé, amikor leszólított egy negyvenes nő. A nyitott orrú papucsát leszámítva teljesen normálisan öltözött fel, bár hófehérben volt.  A szatyra, de még a zoknija és a papucsa is makulátlanul ragyogott. Az egész megjelenésében volt valami nagyon bizarr, ahogyan a kérdésében is:
- Merre van a Lurdy Ház?
Én bősz pislogásba kezdtem, mint minden alkalommal, amikor valaki a nyilvánvalóra kérdez rá, és igen, ez egy konstansan ismétlődő jelenség. Közben kérdezőm zavaromat félreértve rámutatott egy sárga épületre épp előttünk, és azt kérdezte: Az az épület az?
- Nem - feleltem szemöldök felhúzva, és balra mutattam, az amúgy nem kis plázára. - Az a Lurdy Ház.
- Hú! Olyan messze van?
Szemöldökeim már-már átugrálták a koponyámat. Ami belátható távolságra van, az ugye nincs messze. Nem a tengeren, vagy  a Szaharában vagyunk. Kétszáz méter még csak nem is távolság.
- Csak át kell menni az úttesten és egyenesen nekimegy az ember.
 Most az ismeretlen nőn volt a tipródás sora, láttam, hogy kérdezne még valamit, de elég gyanakvó voltam ahhoz, hogy elsétáljak.

Átértem az úttesten, visszanéztem és láttam, hogy a hölgy az úttest szélén áll és nézi a közlekedő
autókat.
Ebédidőben voltam, ezért szaporán folytattam az utam, de ahogy megfordultam, szembetaláltam magam a parkolót körbevevő drótháló kerítéssel, amit a fenti cetli ékesített:" Szeresd a tüdődet".. Ahogy körbenéztem, kiderült, hogy az egész kerítés hosszán, bizonyos távolságonként fel van kötözve egy-egy ugyanilyen üzenet. Kellemes élénk színén megakadt a szemem, bár alighanem elsétálok mellette, ha a minden jel szerint a közeli kórházból meglépett beteg nem szólít le. Akkor ugyanis bedugott füllel, csak a zenére figyelve tovább baktatok.


Gondoltam, lefotózom, mert annyira meglepet ez a dolog. Már visszaértem, és még akkor is azon törtem az fejem, miről lehet szó pontosan, munka közben mégis, aligha meglepő módon, egyszerűen elfelejtettem. Egészen addig, míg délután végigsétálva a Balázs Béla utcán, észre nem vettem a cetli jó néhány ikertestvérét.
Az utca elején kaptam lencsevégre a második képet. Jól látszik, hogy ez is, akárcsak a testvérei, kerítésre van kötözve. Ugyanolyan a papír, az írás és a kötöző is.
A drót mögött valamikor egy ház állt, amit lebontottak, a helyére azonban nem került semmi. A gödröt szépen benőtte az idő és a fű, a környékbeliek pedig jól láthatóan szeméttelepnek használják.

Hogy ez egy reklámkampány része, vagy egy állampolgár magánakciója, azt nem tudom. Ahogyan azt sem, hogy mi ennek a célja. Ültessünk több fát? Adjuk vissza a természetnek a parlagon álló területeket? Esetleg kezdjünk el biciklivel járni kocsi helyet, vagy csak szokjunk le a dohányzásról? Fogalmam sincs. Mégis nagyjából eddig jutottam a gondolataimban, amikor rákövetkező reggel észrevettem még egy cetlit.
Ez már nem egy nyílit tér előtt, és nem is egy kerítésen árválkodott. Valójában egy térdmagasságban lévő alagsori pince ablakának rozsdás rácsára kötözték. Nem írom le, hol, mert ezen a környéken lakom, de ez bíz nem a IX. kerület.
Szóval a jelenség már kerületeken át is ível, itt-ott csendesen felüti a fejét, de nekem még mindig fogalmam sincs arról, miről szól.
Ez pedig egy egészen pindurit bosszant. 




2 megjegyzés:

  1. Ha esetleg megleled a rejtélyes cetlik magyarázatát, akkor feltétlenül írd ám meg, mert már engem is kíváncsivá tettél :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindenképpen. :) De sajnos lövésem sincs róla. Nem találtam semmit a neten, pedig kerestem rendesen. Hátha a hölgy, aki írta, erre téved, és elárulja nekem miről is szól ez a kis figyelemfelkeltés. :)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...