A félelmeink olyan történetek, amelyeket önmagunknak mesélünk #5 - az elkövető

Nem tervezte, hogy börtönbe kerül. Ami azt illeti, ezt a gyilkosságot sem tervezte előre, de azért botorság lenne részéről, ha megbánná. Miért tenné? Miben különbözne ez az eset a többitől? A kérdés szigorúan költői, természetesen rengeteg mindenben különbözött, és ezeket utólag már intőjelnek látta. Csakhogy nem volt mit tenni. Ma reggel előzetes letartóztatásba helyezték, és íme, itt ül egy lerobbant rendőrségi épület romos kihallgatottjában, aminek a falaiból süt a töménytelen bűn. Minden, amit végighallgattak az elmúlt, nos az állapotukból ítélve, az elmúlt száz évben. Álszentség lenne hangoztatni mennyire ártatlan. Senki sem hinné el a teremben, beleértve saját magát és az ügyvédjét is. A legjobb ügyvédet, akit pénzért csak kapni lehet, és akit a jelek szerint itt jól ismernek.
A belépő, negyvenes éveinek közepén járó nyomozó, akinek a nevét eszméletlen nevetségesnek tartotta felvonta a szemöldökét, aztán kurtán biccentett.
- Mr. Sunsheen! Mindig külön öröm látni.
- Aylward nyomozó! Részemről a szerencse.
Ó, nem! Ez a két fickó ki nem állhatja a másikat, és talán ez lesz az esélye, egy szabadon távozhat kártya. Ha elég ideig foglalkoznak egymással, akkor talán, de csak talán ebédre már otthon lehet.

A másik rendőr, egy nagydarab, nyugodt arcú férfi fennhangon elsorolta a jelenlévők neveit, az időpontot, és az ügyszámot, amiket a parányi kamerák minden szögből rögzítettek, majd felnyitotta az előtte lévő dossziét. Mintha nem látott volna már ilyet ezerszer!
- Ne húzzuk az időt, mind tudjuk miért vagyunk itt - kezdte lassan. - Ismeri a rutint, nem először hallgatják ki. Javaslom, ne raboljuk egymás idejét, és mesélje el, amit amúgy is tudunk. Tudniillik, hogy megölt egy kedves, 25 éves újságírót a saját kezével. Pusztán azért, mert élvezte.
Elmosolyodott, rendszerint nem teszi, mert az ajkát jobboldalon kettészelő forradás miatt ilyenkor sokan azt hiszik, vicsorog, de hát ez egy vicc! Senki sem gondolhatja komolyan, hogy most ettől megered a nyelve, ráadásul jól tudta, ezek a fickók itt kő profik. Nem egy társát csukták már le, miért játszanak amatőrt?
Az ügyvédje felhorkantott, és az ujjai között forgatott aranyszínű tollát hangos koppanás kíséretében az asztalra lökte.
- Ugye most szórakoznak velem? Igen sokért dolgozom, és nekem ugyan mindegy, meddig ülünk itt, ellenben ha ez minden, amiben reménykedhet, egy teljes beismerés, már írhatja is alá az elbocsájtó szép üzenetét.
- A szokásoshoz képest is nagyon paprikás ma ügyvédúr! Talán szorítja a cipője?
- Méretre készítettem, kényelmesebb, mint a legjobb prosti ölelése, de mi lenne, ha tényleg a tárgyra térnénk?
Na ez kezd érdekes lenni! A jelek szerint valami folyik itt, és még csak nem is vele kapcsolatos. A három férfi kimeredt szemmel leste egymást, és az eddig is feszült levegő hirtelen megtelt valami egészen mással. Gyűlölettel, azzal a csodálatos érzéssel, amit gyerekkora óta olyan jól ismer, de csak azok tudnak róla, akik látták már munka közben. Igaz, ők már nem beszélhetnek, és ezért fog elsétálni, mert a zsaruk az ügyvédjére vadásznak. Jobban akarják, mint őt. A megértés villáma hirtelen csapott be, ebédre otthon lesz.
Szinte öntudatlanul szalad mosolyra  szája. Arra a fajtára, amitől mindenki fél, de mire válaszként a megjegyezhetetlen nevű nyomozó arcán is szétterült egy. Olyan fajta amit soha, senki arcán nem látott volna szívesen. Sütött belőle az elégedettség, amit a tapasztalat és a tudás táplált. Magabiztos rohadék, tudja, mit csinál.
Ezt a pofont bizony bekapta, megfeledkezett magáról és engedte, hogy más is lássa az érzéseit, de egy tasli még nem a világ vége. De nem bizony. Rendszerint a kedves kis kliensei is jól viselik. Csak néha reped fel a szájuk, ami  akár normálisnak is tekinthető, de egy biztos, véletlenül sem taktikázik. Ez nem az ő terepe, itt az ügyvédjének kell brillíroznia.

Teljesen rutinból válaszolt a személyes kérdésekre. Újra és újra elismételte, hol volt a kérdéses napon,az ügyvédje pedig síri csöndben ült mellette. Nem tiltakozott a az ismétlődő kérdések miatt, pedig láthatóan tökéletesen jelen volt. Félig lehunyt szemhéja mögül lesett élesen. A zsaruk úgy tettek, mintha a szobában sem lenne, és ez láthatólag szokásos volt, mert senki sem zavart, még a levegőnek nézett Sunsheent sem.
- Azt mondta, hogy egy koktélpartin találkozott az áldozattal.
- Az ügyfelem tudja mit mondott. Rögzítették is, már legalább három ízben.
- Elnézést ügyvédúr, csak jobb biztosra menni ilyen kérdésekben.
- Ellentmondásokat keresnek, értem én, de amennyiben csupán az időt kívánják húzni kiviszem innen a védencemet, mégpedig most.
- Rendben. Nos, a parti után ön hová ment?
- Még maradtam egy órát. Beszédem volt a vendéglátómmal.
- Miről?
- Közös érdekeltségünk volt egy üzletben, szerettem volna kivásárolni.
- És sikerült?
Válasz helyett ismét elmosolyodott. De mennyire, hogy sikerült. A pasas eleinte hallani sem akart róla, még a kartörése sem győzte meg, de amikor a csinos és fiatal feleség nyakán nyugtatta a kését, mindjárt engedékenyebb lett. Valahogyan sokkal együttműködőbb.
Aylward felhúzta a szemöldökét, tökéletesen jól olvasott az arcából, már másodszor ezen a délelőttön, de nem tett megjegyzést. Nyilván ez a száll zsákutcának bizonyult, a szegény eladó nem élt panasszal. Mi az a néhány monokli és törtöt csont az élethez képest?
- Aztán merre indult?
- Haza.
- Nem sokkal 10 óra után látták önt azon a címen, ahol megtalálták az áldozatot.
- Lehetetlen, nem esik útba.
- A szembesítéskor azonosították is.
- Ez viszont lehetséges. Az alkatom elég egyedi, talán a tanújuk máshol látott, aztán megjegyzett magának, mert én akkor sem jártam ott. Vagy esetleg találtak bármi más bizonyítékot a jelenlétemre? Hajat, szőrt, hámsejtet vagy esetleg ujjnyomot?
Az ügyvédje lassan előre dőlt, nem tetszett neki a válasza. Túl egyértelművé tette, hogy tisztában van a helyzetével. Mindketten tudták, a tanút önmagában nem tekinthetik perdöntőnek. Már csak azért sem, mert sok dolog történhet vele, akár el is tűnhet, vagy meggondolhatja magát. De ha mégsem, akkor egy ügyes ügyvéd, márpedig az övé olyan, úgy megzavarja a tárgyalás során, hogy azt sem tudja melyik a lent és a fent. És jelenleg nincs semmijük, ami a helyszínhez kötné. Viszont ezzel az okoskodásával arra késztetheti a zsarukat, hogy megsokszorozzák az erőfeszítéseiket, és tovább keressenek. Márpedig aki keres, az előbb-utóbb bizony talál is.
- Az áldozat ugyanazt a ruhát viselte, mint a koktélpartin?
- Ezt az ügyfelemnek honnan kéne tudnia? Elmondta, hogy nem találkozott vele később.
- Rendben, arra emlékszik mit viselt a hölgy a parti alatt?
- Nem igazán figyelem a női ruhákat, nem tudnám megmondani, de bizonyára nem ütött el a tömegtől, mert az feltűnt volna. Talán fekete kisestélyit, mint minden második jelenlévő.
- Ennél közelebbit nem tud mondani?
- Ha divattippekre kíváncsi nyomozó, akkor a forduljon egy stylisthoz. Az ügyfelem nem emlékszik az áldozat ruhájára.
Persze, hogy emlékszik. Fekete csipke kisestélyi volt rajta, tízcentis sarokkal és egy szintén csipkének tűnő kis táskával. A szőke haját kontyba csavarta, és a hosszú, gyémántköves fülbevalót, ahhoz illó fehérarany nyakláncot viselt.  Egyáltalán nem lógott ki, csak a kérdéseivel.
- Emlékszik rá, mi mikor találkoztunk először?
- Emlékszem, nyomozó. Négy napja épp a küszöbömön állt, amikor kinyitottam az ajtót.
- Pedig nem.
Ó, tudom én. Két éve egy eltűnés ügyében nyomozott, és betért az egyik klubbomba is. Akkor még nem tudta, ki vagyok, és megkérdezte, hol találja az üzletvezetőt. Már akkor is nagyon veszélyesnek tűnt, és koránt sem szimpatikusnak.
- Lehetséges.
Azonban legnagyobb döbbenetére nem kezdte elmesélni az esetet. Sem az időt, sem a helyet nem hozta fel többé, tehát ő sem válaszolhatott rá, pedig tudta, a nyomó is pontosan tudja, ő is emlékszik. Ez kezd B kategóriás burleszkre hajazni, de csak kicsit nyugtalanította, hogy ennyibe marad a történet.

Igyekezett összpontosítani a válaszaira. Igazából a kezdetektől, egy hete érzi, hogy az a nő lesz a veszte. Már akkor tudta, mikor meglátta, de egyszerűen csak nem tudta megállni.
Szép volt és fiatal, meg átkozottul öntelt. Túl sokat kérdezett, lerítt róla, hogy újságíró. Nem tudta pontosan, mit is keres, ezért a kérdéseiben nem sok logika akadt, de azt tudta, hogy a válaszokat csakis tőle kaphatja meg, ezért hozzádörgölőzött, mint egy doromboló kiscica. Már abban a pillanatban halott volt, csak nem tudott róla, mert hiába vonzotta mindennél jobban, amit természetesen a nő is pontosan tudott, veszélyt jelentett. El kellett tűnnie. Ilyen egyszerű. 
- Milyen benyomás alakult ki önben az áldozatról?
- Nem mondhatnám, hogy sokat beszélgetünk, de rengeteget kérdezett. Kicsit kíváncsinak és ostobának tűnt.
- A jelenlévők szerint nagyon sokat beszélgettek.
- A nagyon sok talán erős túlzás, de valóban beszéltünk.
- Miről?
- Mindenáron rá akart bírni egy interjúra.
- Ezek szerint ön egy érdekes személyiség.
- Nem hinném. Ezért is mondtam nemet. De ő csak nem hagyta abba. Végül megbeszéltük, hogy másnap felhívja az asszisztensemet és kér egy időpontot.
- És kért?
- Ha jól tudom, még aznap kora éjszaka elhunyt, szóval szerintem nem.
- Persze, persze...
A szőke nyomozó kicsit zavarodottnak látszódott, de nem dőlt be az előadásnak. Mostanra már két órája kérdezgették, de komolyan nem szorongatták meg. Nem akarták, és ez több volt mint gyanús. Elképzelni sem tudta, mire megy ki a játék. Teljesen értelmetlen dolgokat kérdeztek, ismételtek újra és újra. Az ügyvédje ezt normálisnak tarthatta, mert valóban csak a felesleges kérdések esetén tiltakozott, de egyébként nyugodtan ült, és a tollát forgatta ujjai között.
Erre persze felkészültek. Sunsheen figyelmesen végighallgatta  a nyilvánvaló hazugságait, majd elmondta, hogy akik ki fogják hallgatni igazi buldogok. Nem fogják könnyen elereszteni. Készüljön fel rá, hogy a kihallgatás akár egész nap is tarthat, és ez ellen nem tehet semmit. Mindenáron beismerést akarnak kicsikarni, és ez már nem az az udvarias érdeklődés lesz, amivel otthon felkeresték.  Tudomása szerint van egy tanújuk, de más szilárd bizonyíték nincs a kezükben, ezért be akarják biztosítani magukat. A nyomozók tudni vélik, hogy ő ölte meg a lányt, de nem kiabálhatták rá, mert ezt a játékot nem így játsszák. Nem akarják majd egyből megtörni. Nekik van idejük, és mind fáradni fognak, ahogy telik az idő.
Igen, erre már rájött magától is, de a jelek szerint egyértelműen húzzák az időt. Vajon miért? Nyilván nem várhatják teljes lelki nyugalommal, hogy az ő rutinjával összeomlik néhány óra után és mindent bevall. A korábbi nyugtalansága lassan visszatért, mert már számára is egyértelmű volt, nem lesz otthon ebédre. Akármi is történik, mindenképpen letartóztatásban marad. A tét az, ki és mivel megy a bíróságra. Nem tervezte, hogy börtönbe kerül, de ez az eredménye annak, ha valaki hirtelen, a pillanat hatására cselekszik.