Karen Marie Moning: Rossz hold kelt fel (Tündér krónikák 4.)

Ööö... Hát igen... Függetlenül attól, mennyit pufogtam a harmadik könyv után, és attól is, hogy az első három részt egyetlen rendhagyó bejegyzésben, ámbár felettébb dühösen intéztem el, szóval eltekintve mindenféle dologtól, nagyon vágytam erre a könyvre. A főhősnőnk iránt elvesztettem az érdeklődésemet, na de Barrons már egészen más tészta. Ha van férfi karakter, aki megérdemli A KARAKTER jelzőt, akkor az ő. Hangsúlyozom, az életben messze kikerülnék egy ilyen alakot, nem örültem meg, na de a könyvek lapjai mi másra valók, ha nem az álmok beteljesülésére? Vita nincs, kell a könyv és kész! És milyen igazam lett!

Mac elméjének utolsó morzsáival tudja, már elérkezett a vég. Innen nincs tovább és feltartóztathatatlanul hullik a  Prí-ya lét felé. Nincs ereje küzdeni. Küzd egyáltalán? Minek, ha mindenki elhagyta. Hol van Barrons, merre jár V'lane? Semminek nincs többé jelentősége.

Mikor Dani vezetésével a sidhe-látók megmentik, már semmi esély a túlélésre. Örökre a kéj fogja marad. Na jó, annyira azért nem sokáig, hiszen hamarosan meghal. Jó, hogy vannak biztos dolgok az életben...

Úgy tűnik, nekem már csak ez a sorsom, ha Tündérkrónikák, akkor nincs éjszakai alvás. Én tényleg próbáltam! Befejeztem Murakamit, elszunnyadtam egy laza három órácskára, aztán kipattant a szemem éjfélkor és hiába küzdöttem tovább az alvásért, nem sikerült. Fél kettőkor megadtam magam a végzetnek és elkezdtem olvasni.

Nos, kissé döcögősen kezdődött. Értettem én, hogy valahogy el kell mesélni a történeteteket, de az én ízlésemnek Daniből túl sok jutott. Biztos velem van a baj, de egy ilyen tizenévesre én nem építenék sorozatot, vagy ha igen, hát orvosit. Daninek szörnyű élete volt és ez tükröződik az énjében, ami nem éppen megkapó, mellesleg még csak egy gyerek. Jelenleg inkább szánalomra méltónak tartom, így az ötödik résztől teszem függővé, hogy egyáltalán  érdekel-e az ő neve alatt futó spinoff széria.

Aztán elkezdődtek az események. A spoiler veszélye nélkül, egy darabig elégedett voltam az események alakulásával. Sőt, egyenesen imádtam! Aztán hirtelen azt vettem észre, hogy Mac változik. Ez szükségszerű az őt ért hatások miatt. Szükségszerű és elkerülhetetlen, még akkor is, ha ezek a változások nekem nem igen tetszettek. Szívtam is egy kicsit a fogam, mert elvesztettem az egyetlen olyan női karaktert, aki ugyan karakán, akinek felvágták a nyelvét, de aki tisztába van a saját korlátaival és ezért képes segítséget kérni.

Most mindez kicsit háttérbe szorult, de szerencsére ott volt nekünk Barrons, aki szállította a kötelező poén, feszültség és szexi vadállat adagot, ami feledtetett mindent, még azt is, hogy a főszereplőt nem igen szeretem. Majd meglepő dolog történt. Egyszer csak felsikítottam: Megjött Mac! A kedvenc csajom visszatért! Persze változott kicsit, de azért ő. Annyira féltem, hogy már sosem látom, de ő beintett a világnak, és visszatért.

Oké! A könyv felénél már több voltam, mint lelkes. Barrons körül egyre több a titok és nem úgy tűnik, mintha az utolsó részben eloszlana minden. Ha igen, akkor vagy hatszáz oldalas lesz, vagy annyira sűrű, hogy nehéz lesz követni, mert feladat akad elég.

Macnek meg kell bosszulnia  nővérét, aztán a világ megmentése is igen sürgős, gatyába kell rázni Barronst, akinek ez ellen nyilván lesznek kifogásai, és akkor még nem is beszéltünk a sidhe-látókról, sem arról, hogy mi lesz a Seelie és Dark Seelie bandával. A kérdések száma majdnem végtelen. Már alig várom! Na!

Aztán hirtelen hajnali négy lett. Felkeltem, megfőztem, meglocsoltam, tettem vettem, eljöttem dolgozni és nagyon álmosan ügyködtem, miközben alig vártam, hogy újra este legyen. Ha csak nem napközben ér a világvége, tuti  hogy e féltekén lemegy a nap, ami egyet jelent az estével, az éjszakával, az alvó, helyesebben az olvasási idővel. Remek!

A befejezés... Nos, ültem ott, üldögéltem, kezemben a nyitott könyv és csak néztem magam elé. Ezt nem hiszem el! Valaki ellopott vagy három-négy oldalt. Legalább! Nem létezik, hogy így legyen vége! Ki és hogyan merészelte?! Hol a kardom? Ja, az nincs, akkor hol az esernyőm?Vért akarok!

Kedves Cor Leonis,  köszönöm, hogy folytattad, köszönöm, hogy szeptemberben jön a következő rész, de nem lehetett volna egyszerre megjelentetni a kettőt? Mordizomadta!

Most mindenki gondol valamit és szerintem 90%, hogy ugyanazt. Két eset lehetséges: vagy totál más történik, mint amire gondolunk és akkor kicsit csalódunk, vagy pont az és akkor meg nagyon szomorúak leszünk. Hát ez téboly!

Alig bírok magammal. Tegnap éjszaka olyan éjféltájt már az is megfordult a fejemben, hogy levadászom az utolsó részt angolul, mert egyszerűen nem bírom ki. Viszont a hülye szabály, amit én magam  hoztam, nevezetesen, amilyen nyelven elkezdtem egy sorozatot, azon fejezem be, megköti a kezem. Én egy igazi petúniafej vagyok! Bár... talán az első fejezetet azért... izé...

Nyugodt lélekkel kijelenthetem, ha nem lett volna az eleje, hát gátlástalanul 10/10-et adnék rá, de mivel adódott volna más lehetőség is a kimaradt jelenetek bemutatására, és mert a szemtelen, sérült tini kimondottan zavart, nem tehetem. De majd a következő résznél...

8,5/10

Magyar kiadó: Cor Leonis

Fordította: Laskay Ildikó

Hatalmas éljen, a folytatásért és külön köszönöm, hogy megmarad a sorozat fordítója. A kiadó részéről nem tudom mennyire volt ez egyértelmű döntés, mindenesetre nagyon dicséretes.