2018. február 11., vasárnap

Rick Riordan: Magnus Chase and the Hammer of Thor (Magnus Chase and the Gods of Asgard #2)

Az első rész után egyértelmű volt, hogy folytatni fogom, vagyis sokkal inkább, hogy folytatni kell. Ha Riordanról beszélek, akkor a hallgatónak egy idő után átüt enyhe kis megszállottságom. Oké, inkább kikiabál, és nem  kicsi, hanem gigantikus, de a többi stimmel. Nos, a lényeg az, hogy bármelyik könyvét oda lehet adni azoknak a 8-12 éveseknek, akik a korábbit olvasták, mert nem fognak megállni a növésben a sok borzalomtól, miközben a világ mégis megmenekül. Hála a... félisteneknek. Akármelyik mitológiából léptek is elő.

Thor kalapácsa, a méltán híres óriásverő Mjölnir, ismét eltűnt. Nem meglepő, gazdája nem éppen az a felelősségteljes fickó, akire rá lehetne bízni bármilyen komolyabb dolgot, de ezzel mindenki tisztában van. Odin megbízásából Samirah már egy ideje kutat a nyomok után, de hamarosan lejár az ideje, így Magnus segítségét kéri, akihez csatlakozik Blitzen és Hearthstone, hogy megint útját állják Loki csavaros tervének.  

Nem könnyű úgy írni egy Riordan könyvről, hogy nem ismételjem magam. Mármint csak szuperlatívuszokban tudok beszélni a könyveiről, hatalmas rajongó vagyok, s mint ilyen, nem feltétlenül objektív, s ezt természetesen vállalom is - persze letagadni sem tudnám. Elég az hozzá, a sztori tovább bonyolódik. Samirah családja, szerelme egyaránt beleszól a játékba, és Loki tovább kavarja a Ragnarök felé sodró sűrű szószt.

Már az első oldalakon hangosan nevettem, így bátran kijelenthetem, hogy a trilógia második része igen erősen kezdett. Később ezt felváltotta némi izgalom, amit megint a nevetés és így tovább. Már az első résznél is úgy érzetem, Riordan mint brand most ért össze, és ezt határozottan tartom. Magnus kezd felnőni a  feladathoz, nem hiszi, hogy mindenható, és nagyon is tudatában van annak, mennyire esendő a barátai nélkül.

Magnus minden Riordan hősből magában visel egy kicsit. Humoros és talpraesett, nem fél a harctól, felvállal reménytelen dolgokat, ugyanakkor képes és tud logikusan gondolkodni is. Időbe telt, mire teljesen feldolgozta másságát, de talált valakit, akiben megbízhat, a csapata, akik meghalnának érte vagy az ügyért, és ott van unokatestvére, Annabeth, a lány, aki megérti.

Thor karaktere üdítően otromba, és mint olyan igazán szórakoztató. Hátratett kézzel várakozik, nézi a sorozatokat, néha dühöng kicsit, de alapvetően szokás szerint a valkűröktől és az einherjaroktól várja  a megoldást. Jobb dolga is akad, na! Viszont Otist és Martint bátran kölcsönadja. A két kecske már az előző részben megvett kilóra, igazán szórakoztatóak az ellentétes személyiségükkel.

Az író nem fér a másságtól, a különcségtől, sem azok feltárásáról vagy a fiataloknak történő bemutatásából. Független attól, hogy sokan még manapság is vörös posztónak tekintik az átlagtól történő eltéréseket, Riordan könyveiben rendre felbukkannak, megértésre, nyitottságra nevelve az olvasóit. Ennek érdekében új helyzeteket teremt és ismeretlen szereplőket hozz be, akik mind hozzá adnak egy-egy új szint a történetnek.

A trilógia a végére ért, bár én még várok az olcsóbb kiadásra, és határozottan ellenállok a késztetésnek, miszerint mégis érdemes kiadni öt darab ezrest egyetlen könyvért. És bevallom, nem segített rajtam a könyv végén szereplő apró kis ízelítő a The Ship of the Dead-ből sem, így minél többet gondolok rá, annál erősebb a csábítás...

10/10 

2 megjegyzés:

  1. Ez "az" Annabeth, Percyé? Nem emlékszem már, miket írtál az első részről, de előbb-utóbb én is elolvasom. Addig meg annak örülök, hogy írsz róla. :)

    VálaszTörlés
  2. Igen, Annabeth Chase Percy barátnője. :) Nem maradsz le semmiről. ;)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...