Egyesítve - könyvekről röviden #4

Próbálom behozni az elmaradásomat, de nem vagyok könnyű helyzetben. A tavalyi, kínkeservvel összehozott 35 könyvel szemben már 43 olvasottnál tartok, és korai lenne elkiabálni, mégis elkezdtem hinni abban, hogy talán összejöhet egy ötvenes is. Persze ez semmi a néhány évvel ezelőtti 100-150 könyvhöz képest, ellenben határozott fejlődés.
A heti merítésben, nem meglepő, de kizárólag fantasyk kaptak helyet - leginkább urban -,  amik fura módon különböző színeit hozzák ugyanazon stílusnak. Az az érdekes helyzet állt elő, hogy az összeset angolul olvastam, de a négy kötetből kettő kapható magyarul is. Három íróra vetül a reflektorfény, viszont csupán egy férfi van a sorban, és ez azért fura, mert talán 4-5 írónőt tudnék megnevezni, akik igazi kedvencek. S mivel férfiakból azért ennél jelentősebb magasabb a szám, éljen az írók egyenjogúsága! Ti pedig válogassatok kedvetekre.

Rob Thurman: Nightlife (Cal Leandros #1)

Cal és bátyja Nico évek óta mozgásban van. Rövid időre pihennek meg egy-egy városban, maguk keresik a kenyerüket és megállás nélkül lesnek a hátuk mögé. Cal ugyanis félvér. Nem igazán tudják, milyen a másik fele, de hogy nem ember, az tény. Grendelnek nevezik a fajt, és úgy tűnik, tagjaik újra a fiúk nyomára bukkantak. Ráadásul nagyon eltökélten törtetnek a céljuk felé, amiről persze senki sem tudja pontosan, mi az. Ideje lenne újra felvenni a nyúlcipőt, vagy a változatosság kedvéért, a harcot!

Szinte az első oldalaktól olyan érzésem volt, mintha valamelyik Supernatural részt olvasnám. A két testvér, akik összetartanak, mindegy mi van, no meg a természetfeletti ellenség, akit el kell törölni a föld színéről. Mivel magát a sorozatot is meglehetősen kedvelem, így nem okozott különös meglepetést a sikere. Néhány éve elég hangos kampány indult a rajongók körében azért, hogy megmentsék a széria magyar kiadását, de a második rész után így is elbukott. Kár érte. Kevés női urban fantasy író van. Oké, annyi van belőlük, mint a tenger, de igazán jó, - pontosítok, mielőtt megköveznek néhányan - olyan, aki nekem való könyveket ír, kevés. Rob Thurman ezen kevesek egyike.
Nincs szex vagy háromszög, sem szerelmi, sem semmilyen. Ellenben rengeteg akció, kaland, no meg a szörnyek. Nem kevés szarkasztikus beszólás, valamint humor, az ironikus fajtából. A sorozatban, legalábbis ezen ponton nem látható átívelő szál, így aztán bátran kézbe vehető Éjvilág címen magyarul is. És ki tudja?! Talán egyszer majd folytatják, hiszen csodák még történhetnek.

9/10

Charlaine Harris: Dead Ever After (Sookie Stackhouse #13);

Sookie felhasználta a legerősebb varázserejű tárgyat arra, hogy megmentse Sam életét, s míg a férfi a halál emlékével küzd, Eric pedig ugyanezért kerüli, ő maga próbál talpon maradni. Jóllehet nem patyolat tiszta a lelke, több vér tapad a kezéhez, mint egy jó katolikus lánynak illene, de az fix, hogy nem ölte meg Arlene-t, mégis letartóztatják érte. Régi barátok tűnnek fel, hogy segítsenek bebizonyítani, ennél ártatlanabb már nem is lehetne. 

Az utolsó rész az elhíresült, és az HBO által totál átírt sorozatból meglehetősen sokat váratott magára. No nem azért, mert nem vettem meg időben, hanem mert nem akartam olvasni. Szinte biztos voltam abban, nem fogom szeretni a végét (Eric! Eric!Eric!), és guilty pleasure ide vagy oda, újabban sokkal inkább élveztem amikor egy Harris krimit vagy a Midnight sorozatát lapozgatom. Aztán valahogy mégis kedvet kaptam. A polcról folyton rám kacsintott, egy barátnőm is olvasni készült, és a kettő együtt megtette a hatását. Aztán úgy esett, mire kettőt pislogtam, már a könyv végére is értem.
A végére, amit szinte már a kezdés előtt tudtam, így nem állítanám, hogy nem kiszámítható. Viszont némi újításként ebben a sorozatban, ezúttal több oldalon keresztül Sookie gondolatai helyett egy összeesküvést szervező koponyába csöppentem, és ez olyan plusz szint hozott, amit kimondottan élveztem. Kerek lezárása volt a szériának, bár nem varrtak el minden szálat, ennyi volt benne. Köszönöm! Az elmúlt években meglehetősen kellemes volt a lassú, déli vidéken egy ironikus telepatával, vámpírokkal és egyéb lényekkel kalandozni, gyilkosokat a rács mögé dugni. Érdemes volt a figyelmemre, laza kikapcsolódást nyújtott, és ettől a világtól szerencsére nem szükséges végleg elköszönni.

8/10

Benedict Jacka: Fated (Alex Verus #1);

Alexet egy sötét mágus fogadta a tanítványának, vagy inkább rabszolgájának,  amit büntetlenül megtehetett, és ez elég is volt ahhoz, hogy ne akarjon egyik csapathoz sem tartozni. Hallgatólagosan megtűrik ugyan, de jobb, ha nem keveredik senki szeme elé. Egy kis varázsboltot vezet érdeklődök számára, mágikus tárgyakat gyűjt, és meglapul. A taktika működött is, legalábbis eddig, most azonban mindkét oldalnak szüksége van rá, és ha nem vigyáz, egyik kedvező ajánlat előbb öli meg, mint a másik.

Jim Butcher szériájához hasonló könyvet kerestem, bár még messze nem jutottam a sorozat végére, a filmsorozatot többször is megnéztem, és az némileg kielégítette az igényeimet. Jó, azért listán van, mégis olyat szerettem volna, ami azért teljesen más. Logikus, nem? Évekkel ezelőtt a  Goodreads megtette nekem azt a szívességet, hogy az arcomba tolta Alex Versust, én pedig boldogan ráharaptam a csalira. A horog, hogy úgy mondjam, beakadt, épp most szerzem be a második részét.
Az univerzum felépítése egyszerre volt kényelmesen ismerős, és kellemesen új. Dresden világa ez, legalábbis nagyjából, de a kontinens teljesen más. A sötét és világos mágusok felett, a varázslók tanácsa gyakorolja a hatalmat, és mesteri szinten űzik az intrikákat. A történet kellemesen csavaros, folyamatosan fenntartotta az érdeklődésemet. Gyorsan haladtam, sodort magával. Alex nem túlzottan szarkasztikus, de humora átcsillog karakterén. Kapcsolata a környezetével valószínűleg még rengeteg kalandot rejteget, és rám vár, hogy felderítsem. Méghozzá határozott örömmel!

És bele is olvashattok!

8/10

Charlaine Harris: Night Shift (Midnight, Texas #3);

Midnightban valami nagyon nem stimmel, nem úgy mint általában, mert a szokásos furcsaságokhoz képest is különös dolgok történnek. Néhányan elvándorolnak a városka keresztutcájába, hogy véget vethessenek nyomorult életüknek. Mivel a sok öngyilkosság felhívna a külvilág figyelmét, a lakók szorgosan őrt állnak, és próbálják megakadályozni az elkerülhetetlent. Vagy ha már mindegy, eltüntetik a nyomokat. Amikor Fiji hangokat kezd hallani, majd a rég nem látott testvére is megérkezik, a dolgok némileg felgyorsulnak. 

A sorozat megvett kilóra már az első résszel, és most kicsit szomorú vagyok, amiért véget ért. Rengeteg dologban különbözni az ugyanilyen néven futó tévéfilm sorozattól. Sok dolog, a lények fajtája és természete csak a harmadik könyvben derül ki, miközben a képernyőn egy csomó dolgot elpufogtattak már a negyedik részben. Szerettem a karaktereket, a misztikus részt, a lassabban csordogáló, déli történetet.
Sookie világa nem ért véget az ő történetével, rengeteg lehetőség van még ebben a sztoriban, amire érdemes Harrisnak újra és újra lapot húzni, mert ez az univerzum képes megújulni. Már nem a vámpírok állnak a középpontban és nem is a telepaták, ugyanakkor átjárások vannak a különböző szériák között - felbukkantak karakterek még a Teagarden sorozatából is. A trilógia folytatható lenne, nagyjából a végtelenségig, de igazából kerek zárást kapott. A legtöbb szereplő a helyre kerül, s kiderül a városka titka is. Egy kicsit furcsa, olyan harrises pont került a végére, azt azonban csak remélni tudom, hogy nem végleg búcsúzunk a lakóktól.

9/10