Amikor először megláttam a trailert, az futott át az agyamon: Jé, ez Superman! Aztán meg az: Jé, ezt a fickót nem tudom honnan ismerem, de ismerem. Hát én ezt megnézem! És így is történt, tegnap eredeti nyelven volt szerencsénk végigülni, és már most úgy gondolom, muszáj lesz ismételnem. Néha ugyanis a nevetéstől lemaradtam egy-két apróságról.
Napoleon Solo a CIA kiválósága, nincs olyan, amire ne lenne képes, bár egy kissé elüt az átlag ügynöktől, Illya Kuryakin a KGB színeit erősíti, és nem csak ez az, ami miatt különösen nem szívlelik egymást. A nemzeti érdekek azonban fontosabbak, tehát közös csapatba kovácsolódva próbálnak megtalálni egy olyan bűnszervezetet, aminek a birtokában lévő nukleáris fegyver veszélyt jelent az egész világra.
A hidegháború már javában tart, ezért szokatlan egy ilyen párosítás, ahogyan szokatlan az egész ügy is. Akármennyire is elütnek egymástól a módszerek, a cél ugyanaz, és ez mindent felülír. Szóval a srácok, egy sorozatnőcsábász amerikai szépfiú, és egy dühkezelési problémákkal küszködő, forró fejű orosz, elkezdenek összecsiszolódni.
A film egy szép autós üldözéssel indít, később is akad majd egy-két akció, de semmiképpen sem a mai, felpörgött tempó szerint megszokott arányban, nem viszi el a film felét. A poénok jól ülnek, a látvány a hangulat tökéletes. Nem állítom, hogy egy az egyben megfelel a hatvanas évek realitásának, a vásznon azonban működik.
Igen, tudom, nem a Blöff vagy A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső, sokkal közelebb áll a Sherlock Holmesokhoz - amiket rengeteg kritika ért, de én biza szerettem -, mégis megvan benne minden, amiért kedvelem Guy Ritchie filmjeit: látvány, pörgés, humor, élénk vibrálás, bravúros vágás, jó színészek és egy csavar a végére. Oké, történetben nem, de karakterekben legalább erős, szerintem minden egyben van egy klassz kis mozihoz.
Szóval nézzétek! Nekem beütött.
9/10
Ó, és ha úgy érzitek majd a végén, valamiből kimaradtatok, mert ez inkább egy bevezető, mint önálló film, akkor nem tévedtek sokat. A The Man from U.N.C.L.E. egy 1964-68 között sugárzott, igen sikeres sorozat volt, a hatvanas évek két szívtiprójával, Robert Vaughnnal és David McCallummal a főszerepekben. Az alap történetet még Ian Fleming - igen, James Bond édesapja - álmodta meg, kissé más felállásban, de aztán a közönség reakciói miatt változtattak rajta. A show fekete-fehérben kezdte, 105 epizódot és még vagy 5-6 egyestés filmet élt meg. Az IMDB szerint még most is 7,9 pontot ér. Azt hiszem, neki fogok állni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése