Dan Smith: Nagyvad

Nem igazán kedvelem a forgatókönyvekből írt regényeket, de persze mindig teszek kivételt. Egy ifjúsági regény számomra vonzó, még akkor is, ha esetleg már láthattam széles vásznon, hiszen a könyv mindig képes hozzátenni az eredeti történethez: teszem azt, a karakterek sokkal mélyebbek, még akkor is, ha egy akciójelenetet nehezebb leírni.

Oskari, mint a faluban minden fiú a tizenharmadik születésnapja előtti éjszakán, vadászatra indul. Nincs más fegyvere csak egy kése és egy öreg nyíl, a hozzá tartozó vesszőkkel. Ha feljön a hajnal, saját zsákmányának fejével kell hazatérnie, egy olyan állattal, amit az erdő neki adott – ezzel az áldozattal válhat férfivá. A remélt szarvas helyett azonban az Amerikai Egyesült Államok elnökére bukkan, aki egy mentőkapszulában csapódott a földbe, miután terroristák kilőtték alóla az Air Force One-t. A világ egyik leghatalmasabb emberének hiányzik a fél pár cipője, felnőtt létére képtelen lenne egyedül életben maradni, így nem tehet mást, követi a fiút.

A téma miatt gondolhatnánk, hogy ez egy szokványos kalandregény, és tulajdonképpen az is, leszámítva azt az apróságot, hogy Oskari csak egy egyszerű, és rendkívül bizonytalan tinédzser. Nem akcióhős, rendőr, harcművész vagy katona, de még csak nem is egy sztorit szimatoló újságíró. Kívülről szinte kegyetlenség, hogy ki kell állnia ezt a próbát, miközben tudja magáról, hogy gyenge – a leggyengébb minden ismerőse között, még az íjat sem tudja rendesen kihúzni –, mégsem tehet mást, mennie kell. Folyamatosan kétkedik önmagában, és ezen az sem segít, hogy hamarosan egy másik életért is felelős lesz.

Hamar összebarátkozik az elnökkel, olyan kötetlenséggel, ahogy csak egy gyerek képes rá, de dacára az átélt eseményeknek, sokáig nem is gondol másra, mint a próbára. Ez a gondolat tölti ki az elméjét, az életveszély szinte másodlagos. Persze eljön majd a pillanat, amikor felismeri a tényleges tétet, de még ezt is nagyon különös módon teszi. Akkor sem képes máshogy szemlélni a szituációt, mint valaki, aki élete legnagyobb feladata előtt áll. A dolgok fura módon kapcsolódnak össze a fejében, és bár legbelül tudja, mi az, amivel még könnyedén elbír, akkor sem lesz akcióhős, csak egy félelmet nem ismerő vadászpalánta.

A könyv nem hosszú, nagyjából egy délután alatt elfogyasztottam. A történet pörög, a cselekmény gördülékeny, de végig volt egy olyan érzetem, hogy valamiből kimaradtam. Számomra furcsa volt ez a beavató szertartás is, mintha az őskorból maradt volna hátra, ahogy számos dél-amerikai vagy afrikai törzs esetében történt. De Finnországban miért? Még véletlen sem kezelem a könyvet kultúrtörténeti alapműnek, mégis elismerem, az ezer tó országának fantasztikus földrajzi adottságai, a hatalmas zöld erdős területek tökéletes helyszínnek tűnnek a kalandhoz.

Míg a könyv csak Oskrai szemszögéből követi az eseményeket, a film megmutatja az elnök után kutató oldalt is. Ezt éreztem olvasás közben hiánynak, mert történnek olyan dolgok is, amit adott pillanatban nem tudhatunk. Igaz, az elnök, aki ugye jártas a saját kormányzatában, válságstábjában kicsivel később összerakja a képet, így a történet maga kerek egész. És ahogyan egy ifjúsági regénytől elvárható, a fiúból is férfi válik a végére. 

Úgy gondolom, a tizenéves korosztálynak szórakoztató olvasmány lehet, bár megvallom, én is élveztem, annál is inkább, mert még tanulsággal is szolgált: mindenki számít, ezért sose hidd, hogy kevesebbet érsz másoknál.

7/10

Magyar kiadó: Magnólia

Fordította: Rusznyák Csaba

Ez a bejegyzés az ekultura.hu részét képezi