2015. április 19., vasárnap
Változni jó (Variálós vasárnap #32)
Az elmúlt néhány hetem felülírta a mai napra tervezett variálásomat, és bár hirtelen az ötlet, azért remélem, olvasás közben támadnak olyan gondolataitok, amiket megosztanátok velem. Ugyanis mindenkinek van véleménye erről a témáról, mindenki gondolja valahogy, és nem feltétlen úgy, ahogyan én. Nem a tanítani vágyás hajt, jelenleg minden változik bennem és körülettem is, ezért nekem kell most tanulnom. Kísérjetek el, ha úgy tetszik, ezen a képzeletbeli eszmefuttatáson. Jóllehet kicsit messzebbről indítok ugyan, mégis szeretném, ha velem maradnátok, hiszen ahogy én látom, minden összefügg mindennel.
Elgondolkodtam azon, vajon milyen kép él rólam a különböző barátaimban, ismerőseimben, és arra jöttem rá, ez erősen függ attól, melyik barátomról van szó, hogy hol találkoztunk, mi hozott össze minket, és hogy hány éve ismerjük egymást. A közhídelemmel ellentétben meglehetősen nehezen nyílok meg mások számára, amit nyilván a környezetem is érez, és e szerint viszonyul hozzám. Néhányan megjegyezték, hogy nem mesélek a magánéletemről, ami persze nem igaz, viszont az tény, hogy kinek és mit mesélek el egyáltalán nem esetleges. Sok évnyi bizalom kell ahhoz, hogy az "intim" életem egyáltalán szóba kerülhessen, mert miközben nincsenek tabu témáim, és bármit lehet tőlem kérdezni - sőt, még válaszolok is-, mégsem tartozik minden a nagyközönségre. És hogy mi az intim? Minden, ami jómagammal kapcsolatos. Talán velem született tartózkodás, de akadnak dolgok, amiket megtartok magamnak, akármennyire is szeretem a beszélgetőtársamat, egész egyszerűen azért, mert magánügy.
Nyilván ha valaki adott esetben bezárkózik, nem csodálkozhat, ha más sem nyílik meg vele szemben. Akadnak persze kivételek, néhány ember elmesél magáról bármit, akár kérdezted, akár nem, de a többség távolságtartóbb lesz veled. Ennek pedig az a folyománya, hogy egy adott csoportnak nem leszel közepe, de még csak kemény magja sem, hanem a szélére szorulsz és innen kukucskálsz befelé. Már ha érdekel, hogy ott mi lehet. Ha nem, vidáman elvagy azzal, ami jut, ha igen, akkor pedig örökösen azon jár az eszed, hogyan tudnál bekerülni. Nos, ez utóbbit már évekkel ezelőtt elengedtem. Vannak csoportok, ahova beillek, akadnak, ahol megtűrnek, néhány helyre sosem lépnék be, és nagyon ritkán előfordul az is, hogy középre kerülök.
Különböző csoportokhoz különböző erősséggel kapcsolódom, és ennek fokozatától függ az is, menyire tartom be az írt és íratlan szabályokat. Az első dolgom, hogy felmérem a körülöttem lévőket, valamint azt, mit várnak el tőlem. Aztán elgondolkodom: meg tudom tenni, hajlandó vagyok megtenni, avagy kösz nem. Néhány év kellett hozzá, mire rájöttem arra is, ezek az elvárások részben az én fejemben léteznek. Hajlamosak vagyunk arra gondolni, ha ezt, vagy azt megteszem, szeretni fognak, ha így vagy úgy viselkedek, népszerű leszek. Ó, igen! Népszerűséget nagyon könnyen lehet szerezni - a net korában könnyebben, mint valaha-, de barátokat...
Amikor célokban határozzuk meg a szerethetőségünket csak annyit teszünk, hogy a saját magabiztosságunk forrását magunkon kívülre helyezzük. A sikeres, boldog életünk lehetőségét és vele együtt a felelősséget is elhárítjuk magunktól. Ha majd lefogyok, ha majd lediplomázom, ha majd lesz pénzem, ha majd...
És ezzel mit teszünk? Kitűzzük a boldogságunk kezdetnek képzeletbeli pillanatát. Célokban határozzuk meg a szerethetőségünket, és ezzel eldöntjük, hol az a pont, amikortól magabiztosak leszünk. A magabiztosságunk eredménye nem más, mint a siker, és ettől a pillanatból kezdve olyan hurokba kerülünk, ami megtanítja: formáld magad a világ ízlésére, és boldog leszel.
Nem magunkért változtatunk, nem az egészségünkért, hanem azért, hogy szeressenek. A legnagyobb tévedés, amit elkövethetünk, mert ahogy visszajön egy-két kiló, hanyatlani kezd az önbizalmunk, újra visszahúzódóakká válunk, és gyűlik bennünk a keserűség, a harag és ki tudja még mi. Miért nem születtem karcsúnak? Miért nincs szép hajam, bőröm? Miért nem vagyok ügyes? Miért nem vagyok tehetséges? Miért, miért, miért?!
Pedig annyira egyszerű lehetne minden. Nem kell hozzá motivációs tréner, sem személyiség fejlesztés, csak józan ész, hogy láss! És természetesen néhány kapaszkodó:
1. Ne hazudj önmagadnak! Ha csak kifogásokat keresel, nem jutsz semerre, a valóság pedig a világodon kívül reked.
2. Tanulj meg dolgozni és kiállni önmagadért! Ez azt jelenti, felvállalod az egész csomagot, ami veled jár.
3. Ne akarj egyszerre mindent! A változás kicsiben kezdődik, lépésenként haladj, és csak akkor kezdj emeletet mászni, amikor síkterepen már nem fulladsz ki.
4. Soha ne add fel! Néha fejben szépen elképzeljük, mit szeretnénk, aztán petúniára csüccsenünk, mert sehogy sem megy. Nem baj! Ha elsőre nem sikerült, majd megy másodikra vagy huszadikra. Megértőnek és elfogadónak kell önmagaddal szemben lenned, mert a türelem nagy erény.
5. Légy tisztában a korlátaiddal! Csak így tudod tágítani azokat, viszont csak addig told, ameddig számodra még elfogadható.
6. Hozz szabályokat! A betartásuk segít eligazodni az életedben, de ne ragaszkodj hozzájuk görcsösen. Előfordul, hogy idővel egyik-másik elkopik, és újakra van szükség.
7. Az Istenre kérlek, légy önmagad! Jól esik időnként kipróbálni valami mást, néha segít az újdonság varázsa, de soha ne kezd bele olyasmibe, amit képtelen lennél élvezni! A saját életedet kell élned, nem másét.
8. Légy tekintette a környezetedre is! Mivel mind kölcsönösen hatunk egymásra, a bennünk lezajló folyamatok befolyásolhatnak másokat is. Nem mindenki fog örülni az újdonságoknak, néhányakat elveszthetsz az utazásod során. Ez sajnos együtt jár a folyamattal.
9. Tanulj meg nemet mondani! A tartós változáshoz bizony egy kicsit önzőnek kell lenned. Semmi gond nincs azzal, ha időről időre csak magadat tartod szem előtt. Ha nem szereted önmagad, más sem tud igazán.
10. És soha ne feledd el: magadért teszed! Ha valaki megbánt, ne kezd el nyalogatni a sebeidet. Fogadd el az ő álláspontját, értsd meg, lásd, hogy mit szeretne tudatni veled. Vitázz, ha van rá lehetőség, próbálj kompromisszumot kötni, de csak a saját életedért vagy felelős.
Ha valamit megtanultam, hogy én vagyok a felelős a saját sorsomért, nem okolhatom a szüleimet, a páromat, a kormányt de még csak a társadalmat sem. Én hagytam a dolgokat eddig elfajulni. Rájöttem, hogy ahogy felelősséget vállalok az életemért, és nem valami ködös kifogással takargatom magam, megváltozik a motivációm is; már nem az hajt, miért nem vagyok sikeres, hanem az, mitől vagyok tényleg boldog. Ettől kezdve képesé váltam a változásra, mert hirtelen megértettem, saját célokkal rendelkezem, nem az elvárásoknak akarok megfelelni.
A konklúzió az én olvasatomban igen egyszerű: Ha elfogadod magad a hibáiddal együtt, lehetőséget nyersz arra, hogy meglásd az erősségeidet is. Élvezheted a neked jutó apróságokat, és ez magával hozza azt, hogy a bőröd újra passzolni kezd rád. Amikor pedig ez megtörténik, kinyílik egy egészen új világ. Képessé válsz a változásra, mert végre magadért teszed, nem másért. Boldog leszel, nem hajt többé a megfelelési kényszer, de azért néha-néha visszaeshetsz, hiszen csak ember vagy.
Tudom, hosszú lett! De az elmúlt időszakom arra késztetett, hogy felülvizsgáljam az eddigi utamat, és bár nem állítanám, hogy tévedhetetlen lennék, de segített elfogadni, hogy mind szüntelenül alakulunk. És ahogy fentebb is írtam, mások változása ránk is kihathat. Talán fájdalmas, mégis szükséges, mert ez is az élet része. Engedjük, aki menni akar, öleljük magunkhoz, aki mellettünk döntött, ne vállaljuk olyasmiét a felelősséget, ami felett nincs hatalmunk, de nézzünk szembe önmagunkkal, és legyünk elégedettek azzal, amink van. Élvezzük az életünket, hiszen nagyon rövid.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése