2015. január 27., kedd

Teaser kedd #129 - retró #11


Rólam köztudott, hogy bár imádom az ifjúsági irodalmat, kimondottan lányokat célzó darabokat nemigen forgatok. Persze itt erős a feltételes mód, mert azért van néhány kedvencem. Például A végzet ereklyéi sorozat első három részét kimondottan szeretem. A negyediket, és a spin-offot nem. Annyira nem, hogy bár mindkettőben belekezdem, az első részek után nem folytattam egyiket sem. Gyengék voltak.
Tehát nem is az irányzattal, mint inkább a sablonossággal, erőszakos pénzkihúzó manőverekkel van bajom, és persze nem is én vagyok a célcsoport. Bár azt hiszem, már gyerekként sem voltam az. Miközben a fiús YA-kat nagyon élvezem, a másik oldalt igyekszem nagy ívben ki-, és elkerülni, de azért néha én is megbotlom.

Ne tessék megkövezni, de ugye elkezdtem a Szent Johanna gimit, és bár az első rész után még erős volt a késztetés, azt hiszem, a második után végleg leálltam, nem igazán teremtettünk egymásnak. Itt van még a Virals, ami viszont mindennel együtt érdekel, idővel újra egymásra találunk majd. Nos, még van egy sorozat, ami öt részből áll, és amiből még csak a harmadiknál tartok. Hogy több mint egy év alatt nem volt időm befejezni, az nem jelent semmit, mert alkalomadtán be fogom, de általában nem hiányzik.
Ennek ellenére határozottan a jobbak közül való. Aztán nem is oly rég megvilágosodtam, hogy a SZJG-t, meg a Hívószám 1-800 sorozatot is egyszerre kezdtem el, mégpedig akkor, mikor elég durván lebetegedtem és itthon voltam olyan két hetet. Ha jól számolom, ennek már vagy két éve. Legalább!
Utána nevetve és visítva vontam le a következtetést, lázasan hajlamos vagyok csacskaságokra.


Mr. Goodhart letette a kagylót, majd elővett néhány papírzsebkendőt, amit azoknak a balfácánoknak tart a fiókjában, akik naphosszat a szerencsétlen családi életük meg más effélék miatt siránkoznak neki. Én is ilyen balfácán vagyok, gondoltam, és nagyot trombitáltam a zsebkendőbe.

Jenny Carroll (Meg Cabot álneve): Tudom, hol vagy! 

5 megjegyzés:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...