2014. december 30., kedd

Teaser kedd #125


Újra kedd van, és bár a múlthéten kihagytam a rovatot, most nem szándékozom. Annál is inkább, mert végre kipipálhattam az évre vállalt 50 könyves kihívásomat. Azt most hagyjuk, hogy az utolsó könyv mennyire vékony volt, egy combosabb képregényben több a szöveg, és azt se firtassuk, ebből mennyi volt manga, de megvan!
Tavaly ilyenkor 100 könyv felett jártam, az idei év azonban nem kedvezett a könyvoholista szellememnek. No nem baj, majd jövőre. Ideje temetni az óévet, még akkor is, ha egy nap hátravan, és készülni az újra.

Ugyan tervezek holnap még írni, de ha mégsem, akkor mindenkinek nagyon boldog új évet! Jövőre veletek ugyanitt!




- Természetesen teljesen őrült - mondta Sándor.
- És mostanáig várt azzal, hogy elmondja a világnak?

Scott Westerfeld: Góliát

4 megjegyzés:

  1. Úristen, 50 meg 100 könyv! :O Én 35-nél tartok, ami nyilván az idén már nem lesz több, és úgy éreztem, rengeteget olvastam. :D
    A Góliátot olvasod? Tetszik? Nekem nem jött be, és azt hiszem, én voltam az egyetlen ilyen ember. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha neked ez a normális adagod, akkor nincs gond, de nekem heti minimum kettő volt, és ahhoz ez biza kevés. Fénykoromban egy héten 3 minimum 450-500 oldalas könyvvel végeztem, de igaz, akkor napi 3-4 órát aludtam. A megjavult alvási ritmusom jót tesz nekem, de nem tesz jót a könyvtáramnak. Egyre nő a hátrány... :D

      Igen, szerintem nagyon jó. :) Ez már a befejező rész, de szerintem csak 9+-os, sokaknál ez vitte ki a lécet, hiába érdekelte őket a téma. Van is benne valami. Egy 9 éves nem sokat tud az első VH-ról, az idősebbeknek meg túl ifjúsági a fogalmazás, de engem magával ragadott, mert eszméletlen érdekes a világábrázolás. :)

      Törlés
    2. Nem tudom, mi a normális adag. :) Gyerekkoromban simán elolvastam egy vékonyabb könyvet egy nap alatt, mikor meg a gyerekek kicsit voltak, bizony hetekig ki sem nyitottam egy könyvet sem.

      Nem az ifjúsági fogalmazással volt bajom. :) Egyszerűen untam.

      Törlés
    3. Hát nálam is nyártól halt be minden, azóta meg nem találom magam :D

      :o Untad? Milyen érdekes! Nem vagyunk egyformák, mert számomra nagyon izgalmas. Egy csomó dolog történik benne, akciók, szörnyecskék barkács gépek. Néha csak kapkodtam a fejem, meg ugye ismerem a valós történelmi tényeket és néha csak úgy elámultam. :) Hosszú volt a bevezetés, de mégis szinte azonnal elkapott. A második rész pedig az elsőhöz képest sokkal - sokkal pörgősebb lett.

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...