2014. december 16., kedd

Teaser kedd #124 - retró #10


Nem mondhatjátok, hogy nem tartom a szavamat, retró rész jön. A Queen of the Damned meg én tökéletesen elvagyunk, már majdnem a könyv felénél vagyok, ami meglepett. Az előző részek szépirodalmi nyelvezettel rendelkeztek, nem  olyannal, amihez hozzá vagyok szokva, most viszont, bár még mindig nem pongyola, minden fejezet egy kicsit más, és van amivel gyorsabban haladok, de meg kell valljam, az egészet imádom!

Amit viszont ma hoztam, az egy olyan könyv, aminek hamarosan érkezik a filmfeldolgozása, és ahogy az lenni szokott, a film, nyomokban majd könyvet is tartalmaz. De szigorúan csak elvétve.
Csak magamat tudom idézni egy tavalyi tumblr bejegyzésemből: "Idehaza a Könyvmolyképző gondozásába jelent meg, a most 12. résznél tartó széria első három kötete, igaz, hogy az utolsónak is már vagy két éve. Azóta pedig semmi. Gyanús, hogy elkaszált sorozatnak tekintik a kiadónál, amin a mozi most sokat lendíthet, hiszen hirdetés, reklám nélkül elsikkad minden könyv. Még a legjobbak is. Márpedig ez egy igazán klassz ifjúsági sorozat. Kár, hogy az össze-vissza felvásárolt nyálas YA könyvek tengerben odaveszett…"

Szóval ez egy ifjúsági sorozat, a filmnek megint semmi köze a könyvhöz, de ettől függetlenül adok neki egy esélyt. Több éve a 3. résznél tartunk, bár még csak kettő volt meg a részemről, viszont a negyediket már kénytelen leszek angolul olvasni. Mindenesetre a KMK kiadta az első részeket filmes borítóval, ami ugye jó, hátha fellendül a forgalom - ráadásul igen jó áron -, és rossz, mert aki megveszi a film után, némileg csalódni fog.




Mát kezdett sötétedni, mire a Szellem megérkezett.
- Biztos, hogy ő a hetedik fiú? - kérdezte.

Joseph Delaney: A szellem inasa (Wardstone-krónikák #1.)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...