The Following - Gyilkos hajsza 2. évad

• Kevin Bacon - Ryan Hardy, 
• James Purefoy - Joe Carroll,
• Shawn Ashmore - Mike Weston,
• Jessica Stroup - Max Hardy, 
• Natalie Zea - Claire Matthews,
• Valorie Curry - Emma Hill
• Sam Underwood - Luke/Mark,
• Connie Nielsen - Lily Gray,
• Tiffany Boone - Mandy Lang,

Azok számára, akik rendszeresen olvasnak, nem titok, hogy időről időre felbukkan valami sorozatgyilkossággal kapcsolatos téma a blogon. Nem tudom miért, talán mert kilenc évesen Drakuláért, utána pedig Agatha Christie-ért rajongtam, vagy talán azért, mert a sorozatgyilkosoknak igen érdekes, és meglepő módon pontosan nyomon követhető a fejlődésük, aminek következtében szabályos pszichológiai profiljuk van, de az is lehet, egyszerűen csak érdekel a téma. Persze félreértés ne essék, egyikkel sem kívánnék találkozni, még akkor sem, ha Dexter való életben történő átültetését néhanapján, kevésbé hit közeli időszakokban létjogosultnak tartom, az igazi gyilkosokért nem rajongom.


Soha sem értettem azokat a nőket, akik szerelmesleveleket irkálnak a börtönökbe, és feleségül mennek elítélt gyilkosokhoz. Független attól, hogy mindenki megérdemel egy második esélyt, azért mégis vannak emberek, akiket be kellene zárni, majd eldobni a kulcsot. Önnön természetünk ugyanis sokkal sötétebb, mint amit szebb napjainkon látni engedtettünk, avagy látunk másokban. És bár a profilalkotás koránt sem oly egyszerű, mint ahogyan a Gyilkos elmékből tűnik, mégis csak egy olyan ága a pszichológiának, amit külső szemlélő izgalmasnak, hova tovább lebilincselőnek tart. Ezek közé tartozom én is, mégis miközben lenyűgöz a  lélektan, hálát adok az Istennek azért, hogy nem Amerikában, Kínában, Indiában vagy Oroszországban élek, mert a nagyobb népesség miatt sokkal nagyobb eséllyel futhatnék bele egy-egy beteg példányba. Ugyanis sokan vannak, rengetegen, csak becsülni lehet a számukat - Amerikában 30-50 sorozatgyilkos rohangászik szabadlábon jelenleg is (most olvastam, hogy több mint 300... Nem akarok ott élni!) -, a teljesen bekattant lövöldözőktől, a charme-osan megnyerő szeletelőkig bezárva. És jóllehet ezek nagyrészt elkapják, akadnak olyan esetek, amik ki sem tudódnak. Elég sok gáz van a világban anélkül is, hogy az ember elgondolkozzon ilyen csacskaságokon, mert talán ha megtenném, nem néznék ilyen filmeket/sorozatokat, de az van, hogy belső, mélyen elnyomott ösztöneink élvezik a borzongást és repesnek a prédává vált vadász üldözése felett. Szeretjük látni, ahogy a jófiúk győznek, mert olyan ez, mint a király harmadik fiának esete, alig rendelkezik eszközökkel - lássuk be, a hamuba sült pogácsa, ha csak nem kő kemény, nem sok mindenre használható -, és mégis diadalmaskodik. Meghasonlott elménk Dextert is ebbe a csoportba helyezi, mégis csak sortatgyilkosokat szeletelő sortatgyilkos, és akkor jön Ryan Hardy meg John Carroll, és fenekestül felforgatják a bevált rutint.

John Carroll elítélt sortatgyilkosként megszökött a börtönből és békésnek nem nevezhető módon éldegélt egy gyilkosokból álló szekta vezetőjeként, mígnem Ryan Hardy, aki első ízben is elkapta, az FBI oldalán be nem szállt a buliba, és levadászta a derék jelzőnek távolról sem megfelelő barátunkat. Pontosan egy évvel később három alak bukkan fel egy metrószerelvényben, és lemészárolnak majdnem mindenkit, aki a kocsiban tartózkodik. Munkájukat John évfordulójának margójára ajánlják, ami teljesen normális módon kiviszi a lécet a kedves Ryannél, ezért beleveti magát a szekta üldözésébe.

Tavaly egyszerre daráltam le az első évadot, bár be kell valljam nem véletlen, hogy nem írtam róla. Mivel a téma ígéretesnek látszott, épp nekem valónak, hamar felkeltette az érdeklődésemet, de pontosan emlékszem a döbbenetre, amit az első rész végén éreztem, és arra, hogyan nőtt, mígnem valahol a negyedik rész közben muszáj volt hangosan kimondjam: a sorozatgyilkosságok ünnepléséről szól. Később ugyan az arányok eltolódtak, mégis fantasztikusnak, sokkolónak és mélyen felkavarónak találtam, szóval továbbnéztem és az évad végén csak ültem a fotelemben, és egyszerűen csak nem tudtam feldolgozni az élményt. Ezért aztán különösen boldog voltam, hogy lesz második évad. Csakhogy az elmúlt időszak kiölte belőlem az érdeklődést, egészen mostanáig.
Nem is tudom, mit vártam, de hogy nem ezt, az teljesen biztos. Mint ahogyan az is, hogy az utolsó rész után annyit tudtam mondani: "Zseniális, elképesztő, áááá!"

Ryant alakító Kevin Bacon - aki ha szabad megjegyeznem, egyszerűen fantasztikus - az első évadhoz képest totális átalakuláson megy át, és ahogy haladunk a sorozatban kiderül ennek az oka is. Ő tudja, amit a többiek nem, hogy John életben van, így hamarabb elkezdi összekötni a pontokat. De pont ezért, és mert behoztak egy teljesen új szálat valahogy mégis minden lassabb.
Az első évadban ugyanis Carroll szerepében James Purefoy elképesztően hozta a figurát. Megnyerő, átütő tekintetű, sőt, igazán karizmatikus volt, a kellő mértékű nárcizmussal, és a szektavezérekre jellemző őrülettel. Komolyan mondom, rég láttam vagy olvastam valamit, amiben ennyire helyén volt a karakter pszichológiai profilja. Mondhatnám tökéletes volt, és még csak nem is túloznék. Elképesztőnek találtam, hogyan képes a karaktere összefogni, irányítani egy ilyen kultuszt, ami magába olvaszt egy sereg gyilkost, nem ritkán a sorozatolós fajtából, akik között ugyan nem példátlan az együttműködés, de mégsem általános a mester és a sok tanítvány megléte. Charles Mansont szokták felhozni példának, csak hogy az ő követői nem rendelkeztek múlttal, a vezetőjük iránt tanúsított fanatizmusuk vette rá a gyilkolásra őket, más szóval a tyúk volt előbb, aztán a tojás, de ez a sorozat épp az ellenkezőjére épített. Nagyszerűen. És pont ez hiányzott a második évad első néhány részből.  

Új szál, új karakterek, akik közül Sam Underwood (Luke és Mark) emelkedik ki, méghozzá magasan. Egypetéjű-ikrek, gyilkosok, teljesen eltérő személyiséggel, már ahogy megláttam őket egy jelentben a szőr felállt a hátamon és tudtam, egyszerűen csak tudtam, lassan minden a helyére kerül, aztán így is történt. Pedig akkor még rejtély volt, kik is ők a szerepeik szerint, és mégis. A srác valami eszméletlent alakított az első perctől az utolsóig, mindvégig lenyűgözött.
És legalább ennyire imádtam Shawn Ashmore által életre keltett Mike Weston is. Az első évadban, sőt a másodikban is végig nyomon követhető a karakter fejlődése. Bámulatos, hogy honnan hová jutott, bár talán egy ilyen jellegű változással nem kéne feltétlen dicsekedni.

És meg kell említenünk Lily Gray szerepében Connie Nielsent is, aki így 49 évesen is csodálatos, és pont ő az, aki sokáig elterelte másfelé a figyelmünket, amit én szintén zavarónak éreztem, de amikor James Purefoy végre visszatért a színre, hirtelen már nem volt sem átütő, sem erős, sem érdekes. A hölgy szép, jó színész és ez sokáig elég is volt, de néhány rész után egyszerűen lejátszották. Olyan erős volt a mezőny, nincs ebben semmi meglepő.

Az első évad filozófiája Edgar Allan Poe-t, a másodiké magát John Carrollt veszi alapul, és később bekerül egy vallásos szál is, amit külön izgalmasnak éreztem.  Lesz egy momentum, amit talán nem mindenki fog teljesen átérezni, hiszen olyasmire épít, ami a katolikus tanítások egyik pillére, nem is áldoznak neki nagy figyelmet, de megtenni valamit, aminek pontosan tisztába vagy a következménye, csak azért, hogy a szerettedet mentsd, amikor őket választod Isten helyett, és úgy, ahogy ebben a sorozatban tették, nos az nagyon felkavaró. Nekem legalábbis. De a csudába is! Carroll önmagában felkavaró.

Szóval lassan indult, az első néhány részt napi egy beosztással néztem, aztán úgy a hatodik magasságában elkapott a gépszíj és nem volt többé megállás. Hatalmas pacsi a készítőnek, Kevin Williamsonnak, és persze minden forgatókönyvírónak, rendezőnek, mert lehengerlő, elképesztő sorozatot hoztak össze, ami képes volt teljesen megújulni, magasabb szintre emelni a már amúgy is elég beteg és kitekert pszichotikus hangulatot, és természetesen ezzel elérték, hogy izgatottan várjam a harmadik évadot.


10/10

Érdekesség, hogy az utolsó részt kétszer fogadták le, teljesen más véggel, és senki, még a főszereplők sem tudták, mi megy le, ki marad vagy hal meg a végén, ki jön vissza a harmadik évadra. Nos, igazából még most sem tudni semmit pontosan...