Derek Landy: Playing with Fire (Skulduggery Pleasant, #2)

Új kedvencet avattam ifjúsági kategóriában, mert bár totálisan más stílus, mint Rick Riordan könyvei, de legalább annyira élvezetesetek. A borítót elnézve nehéz lehet elhinni, hogy ezek 9+-os könyvek, mégis azok. Még akkor is, ha akadnak benne olyan momentumok, amik miatt nehezen adnám az unokaöcsém kezébe, már ha kapható lenne magyarul, de mint tudjuk, a gyerekek sokkal inkább a helyükön kezelnek egy sereg dolgot, mivel mindenféle érzelmi felhang nélkül annak látják a dolgokat, amik.
Tehát igen, ifjúsági, én meg nagyon-nagyon élvezem.

Baron Vengeoust megszöktetik a szupertitkos varázslók börtönéből, és mivel régi kapcsolatuk okán igen mély és gyülölködő érzelmeket táplál Skulduggery iránt, a derék nyomozó feladatai hamarosan megsokasodnak. 
Valkyrie mint szárnysegédje és tanonca természetesen ezúttal is vele tart, mert a világ megint rászorul a megmentésre. Így aztán amíg Vengeous koránt sem bájos társaival  Lord Vile varázslatos páncéljára hajt - amivel szándékában áll feltámasztani a Grotesqueryt, egy olyan szörnyeteget, amit még az Arc nélküliek készítetek, és aminek a segítségével visszatérhetnének a földre -, addig Skulduggery és Valkyrie nagyon szeretnék ezt megakadályozni. Nem lehet tudni, hogy ki kivel van, az idő is egyre fogy, és ha ez nem lenne elég, kapcsolatuk az új főnökükkel sem nevezhető éppen felhőtlennek.

Szerettem. A történetben ugyan eltelt egy év az előzőhöz képest, de a karakterek vajmi keveset változtak. A minimum elvárásokat az előző kötet határozta meg, amik így meglehetősen magasra kerültek. De nálam megugrotta a szintet.

Vannak újdonságok az első részhez képest, Stephanie azaz Valkyrie egy pöttyet szarkasztikusabb lett, és teljesen hanyagolja az emberi életét. Mindenki arra figyelmezteti, hogy ennek nem lesz jó vége, a kedves csontváz pedig nincs rá jó hatással, de mint minden tini, hamar elfelejti ezeket a figyelmeztetéseket. Sőt, igazából nem is hallja meg azokat.

Skulduggery szokásos módon ironikus és sziporkázó. Megtudunk pár apróságot róla, de tényleg apaságokat. Valójában egy két lábon járó rejtelem, és ez már önmagában is fura, hiszen egy csontvázról beszélünk, aki emellett még nagyon sokat beszél. De akárhogy is, a gonoszok valahogy most érdekesebbek lettek.
No nem Vengeous, sokkal inkább a csatlósai, Billy-Ray Sanguine és Dusk. Bár az igaz, más-más szegmensét jelentik a szórakoztatónak, de sokat dobnak a könyvön.

Mivel már túl vagyok a harmadik köteten is, kijelenthetem, hogy a színvonal nem csökken. Ezért nem győzöm kifejezni a sajnálatomat, amiért itthon nem vetette meg a lábát. Végülis nem csoda, az Ulpius vette meg a jogokat.
Több szülőtől is hallottam, hogy tetszett nekik az első rész, de most nincs tovább. Vagy érdekesnek tűnik, de hiába. A jó hír az, hogy azok a srácok, akik most 9-10 évesek, hamarosan igen jól fognak boldogulni az angol nyelvvel, szóval még pár év, és ha a kiadók nem szoktatják hozzá őket a magyar könyvek olvasásához, hamarosan már nem lesz jelentősége az egyre zsugorodó hazai kínálatnak.

8/10