Nem először fordult elő velem, hogy nézek egy videót és elgondolkodom. Az életről, ami nekem jutott, arról, hogy ami az egyik embernek áldás, a másiknak átok. Hogy miként kényszerítjük egymásra a véleményünket, miként korlátozzuk mások életét. Akár úgy, hogy bezárjuk, akár úgy, hogy elvesszük tőle a gondolkodás szabadságát. Ezek vagyunk mi emberek, és mégis káprázatos az, ahogyan néhányan felállnak és hangosan nemet mondanak. Mindent kockára tesznek az igazság nevében. A saját igazságuk nevében, mert a másik oldalon az erő hangjával valaki szintén a saját igazságát hirdeti, nekünk pedig el kell döntenünk, mit hiszünk, kinek hiszünk.
Malala Yousafzai minden idők legfiatalabbja, akit Nobel-békedíjra jelöltek. Nem is olyan régen még Suvát-völgyben élt a jelenleg is csupán tizenhat éves lány, aki tizenegy éves kora óta felemeli a szavát az oktatás fontossága és ehhez kapcsolódóan a nők jogai mellett. Tizenöt évesen túlélt egy tálib merényletet, minek során fejbe és nyakon lőtték, de ez sem állította meg. Angliában kezelték, jelenleg is ott él, és Christina Lamb segítségével megírta az Én vagyok Malala című könyvét.
Érdekes hallgatni a szavait, miként éltek előtte, hogy egy igazi paradicsomban nőtt fel, és amikor a tálibok megjöttek, sokan örültek nekik. Szabályokat és rendezettséget hoztak, de aztán korlátozták az emberek szabadságát. A nők nem járhattak iskolába, nem tanulhattak, még a piacra sem mehettek el. Ez a tökéletes elszigetelés, a szabadság teljes elvétele. Hogy erővel, vagy a vallásukra hivatkozva miként gyakoroltak nyomást az emberekre, hogyan nyomták el őket a saját igazuk nevében.
Malala, aki még mindig csak egy gyerek, először nem vette komolyan a tálib fenyegetéseket, mert azt gondolta, nem fognak bántani egy gyereket, tévedett, viszont mostanra már szimbólummá vált. A nevét viselő alapítvány pedig nem tesz különbséget gyerek és gyerek, vallás és vallás között. Mivel a szegénység, a nyomor és az elnyomás megoldását a képzésben látja, célul tűzte ki a szűkölködők segítését.
Nekem egyből Mahatma Gandhi jutott eszembe. Amikor ránézek, a mosolyára, az eltökéltségére, ahogy fegyver nélkül akar harcolni az erőszak ellen, és nem csak akar, mert azt is teszi, az valami olyan belső erőről tanúskodik, amely keveseknek jut osztályészül. Képtelenség nem észrevenni a párhuzamokat. Hiszek abban, hogy mindannyian jó okkal születünk erre a világra, de akadnak köztünk olyanok, akik nem saját magukért, hanem mások jogaiért harcolnak. Lehet az ember, állat vagy a természet, mindegy.
Mindig is úgy gondoltam, hogy az elveim határozzák meg azt, ki is vagyok valójában. Azok adnak erkölcsi tartást, gerincet, ha úgy tetszik, és ha lemondok róluk, megszűnök annak lenni, aki most vagyok. Az elveink nemcsak építő köveink, de tartó oszlopaink is, és mégsem hiszem, bármennyire is felemelem a szavam valami mellett vagy ellen, hogy olyan helyzetben, amikor az életem a tét képes lennék ilyen erőt mutatni.
Malala élete nem csak az elvekről szól, hanem a bátorságról is, arról ami kilökte a nyilvánosság felé vezető ajtót és bármi is történt közben, erősen tartotta, hogy ne csukódhasson be.
Büszke vagyok erre a kislányra, aki tizenévesen többet vitt végbe, mint én valaha is fogok, nem lehet őt úgy nézni, hogy közben elhatárolódjunk attól a fénytől, ami belőle sugárzik.
Az élete, szenvedése, harca ellenére boldog, mert hisz. Allahban, az egyenjogúságban, a tanulás fontosságában és bármennyire fura, az emberekben.
Köszönöm neki, hogy megszületett, és nagyon köszönöm, hogy tanít - az elfogadásra, a megértésre, az igazán fontos értékekre. Most már csupán a könyvét kell beszereznem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése