Orson Scott Card: Ender's Game

Már egy ideje készülök erre a könyvre. Minden ismerősöm elismerően beszélt róla, és mivel jön a filmfeldolgozás - Harrison Forddal,- hirtelen előreugrott  képzeletbeli 150-es listámon. De jól tette!

Ender harmadikként születik egy olyan világban, ahol csak két gyerek engedélyezett, de úgy tűnik az övék egy igen tehetséges család. A testvérei után őt is felmérik, és mivel a legjobbnak ítélték, hamarosan egy titkos, űrbéli katonai bázison találja magát. A családjától teljesen elvágják és folyamatosan, könyörtelenül képzik, hogy ha majd eljön az ideje, vezetheti a hadsereget egy olyan földönkívüli fajjal szemben, akik egyszer már kis híján megszállták a Földet. 
Ender felrúgja a kötött szabályokat, fiatal, zseniális elméje megoldást talál olyan lehetetlen helyzetekben is, amiket mások már feladnának. Nagyon úgy tűnik, hogy tényleg ő az, akit kerestek, de az árat ezért a kivételességért csakis neki kell megfizetni.

A világfelépítése káprázatos, de nem a harci játékok vagy a jövőben játszódó történet nyűgözött le leginkább, hanem a könyv pszichológiája. A föld túlnépesedett, a forrongó elégedetlenséget csak a közös ellenség, és az ezért szükséges központi hatalom köti össze.
Ifjúsági könyvhöz képest elég komoly gondolatok húzódnak meg a háttérben. Nem hiszem, nem gondolom, hogy ezt a vonulatot túl sokan megértik majd a korcsoportból. A gyermeki "gonoszságot" mindenki ismeri, de az okokat, a láthatatlan kapcsolatokat nem feltétlen látják át. Te jó ég! Ez eszméletlen volt.
Persze tetszett a történet is. Teli volt új ötletekkel, szokatlan megoldással és rengeteg "mi lenne, ha" felvetéssel. Épp nekem valóan volt kusza, sötét és kicsit más. Briliánsnak találtam a csatajeleneteket, az ötletet, amire ráépítették az egész programot. Néha hangosan óztam, úztam és még jól is eset.

Bár azért az el kell ismernem, nem sokkolt. Volt pár dolog, amire jóval korábban rájöttem, mint illet volna. Valahogy most azt érzetem, a vége csattanóra épült az egész történet, ami nálam alig-alig szólt. Már a történet háromnegyedénél tuti biztos voltam benne, igaz, nem egészen így képzeltem el, de a nagyját eltaláltam.
Ez tagadhatatlanul rossz pont, de mivel megint csak nem vagyok a célcsoport része, felül lehet emelkedni rajta.

És ha már szóba került a gonoszság, gyűlölet, hát erről Orson Scott Card elég sokat tud. A melegekkel szembeni viselkedése kritikán aluli, minősíthetetlen és felháborító. Volt egy pillanat, mikor erősen elgondolkodtam rajta, hogy akarok-e olvasni valakitől, aki ennyire bigott. Aztán arra jutottam, hogy Ady vagy József  Attila életútja sem követendő számomra, sem a szifilisz, sem az öngyilkosság nem vonz, de a verseiket szeretem, szóval... Legyőztem magam, na!

És különben érdemes is volt. Egyre jobban várom a november elején érkező filmet, mert el sem tudom képzelni, hogyan fognak megjeleníteni egy sereg dolgot. És tulajdonképpen nem is a csatákra gondolok. A mai technikával csak a készítők fantáziájának végessége gátolhatja a képi megjelenítést, de Ender személyiségbeli változása, kétségei és az út, ami a jellemfejlődéséhez elengedhetetlen mind olyan pontok, amik igazán elképesztővé tették ezt a könyvet. A Sci-fi vonal természetesen jól és szépen épített, de ettől még nem lenne különleges, hiszen sokan alkottak nagyot a témában, de a kettő keveréke, egy jó kis tudományos fantasztikus és lélektani dráma egyben bizony kivitte a legtöbb lécet. Nálam.
Úgyhogy egészen biztosan folytatom a sorozatot.

10/10