Kevin Hearne: Hunted (The Iron Druid Chronicles, #6)

Régóta lógok ezzel a bejegyzéssel, ahogyan egy sereg másikkal is, de csak tessék türelmesen várni! Most, hogy végre a Könyvmolyképző is felébred majd kétéves hibernációjából, és kiadta végre az első részt magyarul, aktuálisabb, mint valaha.
Senki ne dőljön be nekik, nem tiniknek való nyáltenger ez, hanem igazi felnőtt férfiak (és nők...) számára készült urban fantasy. Ezer wattos pörgéssel, temérdek érdekességgel, humorral és persze az elmaradhatatlan kardokkal.
Én viszont ezen már rég túl vagyok, ideje lenne a 6. részről is írnom egy keveset...

Atticus élete nem fenékig tejfel, Granuaile és Oberon társaságában ismét csak az életükért futnak, mert akit Diana és Artemisz egyszerre üldöz nem igen tehet mást. Morrigan beváltva a fogadalmát harcol kedvenc druidájáért, de ő sem tehet mást, mint hogy időt nyer számukra. Pontos utasításokkal látja el a menekülőket, de a többi csakis rajtuk múlik. Közben persze Loki is keresi őket, hiszen sosem hagyott fel azon tervével, hogy odapörköljön Atticusnak.

Hááát, ez egy jó könyv. Tényleg jó. Az első perctől kezdve maximális fordulatszámon pörög, ráadásul megismerünk olyan kis háttérszálakat is, amiket eddig csak sejtettünk. Régi ismerősök köszönnek vissza, új emberek érkeznek, furcsa szövetségek kötetnek, de függetlenül attól, hogy minden megvan benne, ami régen is, akadtak vele problémáim. Már az elejével is. Most komolyan, hogy merte ezt a drága író?!
Nem tudom megszokni Granuaile jelenlétét, és ebben nem segített az sem, hogy bizonyos fejezetekben az ő gondolataiba nyertünk betekintést. Számomra tudás és egyéb szinten messze nem egyenlő Atticussal, és dühít az is, hogy szerintem jobb cuccokat, tetoválásokat, akármiket kapott. Igen, tudom, nagy durranás, hogy 21 évszázad óta van végre valaki, aki megint druidának mondhatja magát, de az író egyszerűen nem tudta hitelesen megteremteni a karaktert. Pedig az első részekben annyira jól indult! Egy erős nőt akart, aki kötődik is a főhőséhez, csakhogy én nemigen érzem ezt a nagy kötődést. Még mindig szuper, hogy az érzelmi szálat nem lihegik el, mert ez aztán egyáltalán nem hiányzott a történetbe, de mivel nincs kibontva rendesen, nem is jelenik meg a maga helyén, és így egy csomó dolog érthetetlen. A hölgy állítólag külön könyvet kap majd, de hogy engem az eddigiek alapján az egyáltalán nem érdekel, az tuti. Nem értem, minek kell erőltetni valamit, ami nem működik. 

Még mindig nem tetszik a történet haladása, mármint Atticus barátaival kapcsolatban, és Hal meg Leif hiánya továbbra is szembetűnő. Mindenkinek szüksége van barátokra, még akkor is, ha a nő, akivel különben megosztja az életét, bár leginkább csak fut érte, minden kritériumnak megfelel. Hal pusztán üzleti partner lett, akivel nagyon ritkán beszél telefonon, a jó vámpír meg épp hogy nem tartozik a halálos ellenségei közé. De ez is csak azért van így, mert ebben a kérdésben még nincs egységes álláspont.
Szóval igen, akadtak gondjaim, bár azt el kell ismernem, hogy történet felépítés szempontjából legalább az első trilógiával vetekszik. Végre!

Megint maradt egy csomó nyitott szál, és ha azt hittem, a hatodik rész hoz valamiféle lezárást, hát tévedtem. A második trilógia fő kérdéseiben nem történt előrelépés, csak apró sikerek, amiről azt hittem fő szál, arról kiderült, hogy nem az és ez persze  fordítva is igaz. Jól meg van kavarva a trutymák, ami a befejező trilógia szempontjából nagyon ütős lesz/lehet. Feloszlott a köd bizonyos kérdésekben, de koránt sem az összesben, a vége viszont nekem kicsit... nos furcsácska.

Összességében azt mondanám, hogy bár a szereplők és a történetvezetés néhol gyengécske lett, maga a sztori azonban épp olyan ütős, mint mindig. Ezúttal sem jár maximális pont, de a kötet végén publikált novella ezért feljebb nyomta. Jobb volt, mint maga a 6. rész, mert visszacsempészett valamit a régi hangulatból, Morrigan jelenléte pedig csak tovább emelte.
Továbbra is az egyik kedvenc sorozatom, nem kívánok róla lemondani, de látom a hibáit akkor is, ha minden rajongó az egekig dicséri és el van ájulva tőle.

A borító továbbra is gyönyörű, Atticus és Oberon a legjobb páros, ezt semmi sem veheti el tőlük, és Hearne végül azért csak képes volt kíváncsivá tenni a hogyan tovább kérdés tekintetében. Így hát várom a hetedik részt, de már koránt sem olyan nagy lelkesedéssel, ahogy a másodikat vagy a harmadikat vártam. 

9/10