Hófehér és a vadász

Snow White and the Huntsman

színes, magyarul beszélő, amerikai akciófilm, 127 perc, 2012

rendező: Rupert Sanders
forgatókönyvíró: Evan Daugherty, John Lee Hancock, Hossein Amini
zeneszerző: James Newton Howard
operatőr: Greig Fraser
producer: Sam Mercer, Palak Patel, Joe Roth

szereplő(k):
Kristen Stewart (Hófehér)
Charlize Theron (Ravenna királynő)
Chris Hemsworth (Eric, a vadász)
Ian McShane (Beith)
Ray Winstone (Gort)
Nick Frost (Nion)
Toby Jones (Coll)
Bob Hoskins (Muir)
Sam Claflin (William herceg)

Na kérem alássan, csak a szelíd erőszaknak engedve néztem meg eme alkotást. Bár Chris Hemswort engem minden körülmények között érdekel, ha vadászt játszik, ha istent, de Kristen Stewarttal kapcsolatban azért nem kevés előítéletet hordozok, úgyhogy felemásan érdeklődtem. Meg kell mondjam, feltett szándékom volt, ha törik, ha szakad én biza meglátom a hölgyben Hófehérkét. Pardon, Hófehért, és én magam lepődtem meg a leginkább, amikor voltak pillanatok, melyekben sikerült.

A királynő csodás leánygyermekről álmodott, de az nem volt tervben, hogy nem látja felnőni. A gyásztól elvakult király csatába indul, minek során kiszabadít egy gyönyörű nőt. Olyan gyönyörűt, hogy szeme nem is lát mást. A menyegző után azonban megváltoznak a dolgok.

Az udvar idegen kézre kerül. Menekül, aki tud, vagy ott hall meg, csak szegény, szelíd Hófehér végzi a várbörtönben. Míg ő nővé ér, az ország lassan és alaposan pusztul. Egy adódó helyzetet kihasználva megszökik, de nem örülhet a szabadságnak. A Sötét Erdő halálos mindenkire, aki él és mozog.

A hercegnő az életéért,  a Vadász pedig az itallal küzd, de úgy ismeri az erdőt, ahogy sokan nem. Ravennának szüksége van rá, és olyan kecsegtető ajánlatot tesz, hogy a férfi végül is elfogadja. Elindul a zsákmány után.

Hát, a koncepcióval volt némi probléma. Nem igen tudták eldönteni, akció- és/vagy fantasyfilmet akarnak-e, de egy biztosan nem volt, esti mese. Pont ez a zavar vitt félre néhányakat és vesztette el a nézők jelentős részét, pedig ha valaki az első fél óra után még némi érdeklődést tanúsított, kellemesen meglepődött.

Nem a történeten, mert azzal voltak gondok, hanem azon, hogy a film képes szórakoztatni. Engem személy szerint kétszer is megríkatott és néhány alkalommal még mosolyogtam is.

Mondjuk érzelmileg teljesen feltöltötték. Nem is csoda. Adva van egy komoly gyermekkori traumát cipelő mostohánk, aki nem szimplán gonosz, egész ideológiát alkotott az életviteléhez. Aztán van ugye a Vadász, aki lehet nem ismeri azt a mondást: borban az igazság, de gyakorolja derék mód. Ugyanis akad néhány elnyomandó érzelme, és persze adott Hófehér is, aki apja emlékéért és országáért állna bosszút. Ezt a sok erős érzelem egyetlen dolgot vetít előre, minden csak idő kérdése.

Kicsit sokat foglalkoztak a királynő jellemével. Hiszen Charlize Theron nem az az alkat, akit csak úgy kispadra lehetne ültetni és tagadhatatlanul volt abba is koncepció, hogy a királynő sokadik ránézésre is ütötte címszereplőnket szépségben. A belbecs, ugye.

A vadász nem túl bonyolult személyiség, viszont odaadó és szenvedélyes. Hölgyeim, jelentkezzen az, aki William herceget választanná vele szemben, és azonnal orvoshoz küldöm. Csont nélkül ott a helye, de Hófehér már más tészta.

És ha már szóba került, nem véletlenül nem -ke. Milyen fura lenne, ha az édes, madaraknak daloló Hófehérkére asszociálnánk, aki szabadidejében bentlakásos cseléd hét mélynövésű agglegénynél. Nem, a mi lányunk felnőtt, érett nő, küldetéssel, tehetséggel és szépséggel megáldva. Amit, tessék, lehet kövezni, még el is hittem. Kristentől olyat láttam most, amit a Pánikszoba óta nem. Érzelmeket az arcán. Komolyan!

Jó, hát nem mindent, de a bamba, szájtáti lány alig néhányszor köszönt vissza. Aggódott, küzdött, harcolt, menekült. Félt, szeretett és néhány alkalommal még mosolygott is. Ráadásul volt néhány jelenet, amikor csak bámultam, hogy: Aztaaaa, ez a nő tényleg szép!

Mert erről általában nincs szó. Számomra semmi különleges kis nő, főleg a beteges zárkózottsága miatt. Egy őszinte megnyilvánulást nem láttam még az arcán. Most talán örült, hogy végre kikerült a Vámpír teamből és mutathat valami újat. Na, már egész jó úton jár! Elvégre színésznő áll a fizetési csekkjén vagy mifene!

A törpéket külön imádtam. Olyan szereposztásban vonulnak fel, hogy már önmagában ez garancia, és szállítják is a kevéske poén többségét.

Közép tájon megint kicsit képet tévesztettek, és enyhén hobbitos érzetem volt(csak kicsiben), mert valahogy nem illett az összképbe, de itt legalább tudta a rendező, hogy mit szeretne. Már ez is valami.

Igen, a történet tartogat némi előre gyártott panelt, sablont, a vége sem alakult kimondottan meglepően, de millió klasszisokkal jobban sikerült a Farkas és a lány című borzalomtól. Olyannyira, hogy ezt helyenként még élveztem is.

Mindenki engedje el azt a mesét, ami benne él, mert csak úgy, mint minden étel mogyorót,  azt is csak nyomokban tartalmaz. Ne higgyen az előzetesnek és a besorolásnak sem. Akciót is kevesebbet fog találni. Elhatározás kérdése az egész. Nem kell tőle világmegváltást várni, sem komolyan felépített történetet. Nyilván nem az évszázad alkotása, csak egy mozi, ami szórakoztat. Egy fikció, ami a régi téma újraírásával sem akart mást, mint mesélni. Bár nem tudok szabadulni attól a gondolattól, hogy a rendező erősen a királynő team tagja volt. Belőle jó sok és meglepő értelmezésben jutott.

Ahogyan vége lett hangosan közöltem, ennek lesz folytatása, amiben Luke meg is erősített. Szóval lesz, és az van, hogy én meg is fogom nézni.

Az eleje miatt egyértelműen nem adhatok nyolc pontot, és a közepén is volt egy kis törés, de nem bántam meg, még Vadászos képeslapot is kaptam, meg a társaságom is jó volt. A feliratra sem lehet komoly panaszom. Kénytelen vagyok egy gyenge négyessel, mondjuk háromszor aláhúzva, jutalmazni.

7/10